Miért maszturbálok?

Léteznek olyanok, akik nem csak elégedettek a saját testükkel és szeretik, tisztelik önmagukat, de még meg is kívánják saját magukat. Tudom, mert ismerek is ilyet, és Mester Dóra Djamila is erről írt. Cikkében valaki (talán ő?) elmeséli, milyen élmény volt, mikor először tapasztalta meg a saját maga iránt ébredő vágyat.

Most először nem úgy nézek magamra, ahogy kívülről képzelem, hogy látnak – nehéz ezt megfogalmazni. Hanem valami hihetetlenül erotikus, bensőséges intimitással. Ahogy a pasim testébe tudok belegyönyörödni szeretkezés közben.
Nem tudom levenni a látványról a szemem, és amit látok, gyönyörködtet, felizgat. – Forrás: Mester Dóra Djamila

Öngyönyörszerzés. Intimitás Gourmet így hívja a maszturbálást. Szeretem ezt a kifejezést, sokkal találóbb, mint a maszturbáció, vagy az önkielégítés. Mert hiszem, hogy nem arról kéne szólnia ennek, hogy lecsapolnak egy feszültség-szelepet, hanem hogy valaki önmagát kényezteti, szeretgeti.

maszturbalo_no_kadban.jpeg Fotó: Pixabay @ Pexels

De a hétvége, ünnepnap teljesen más. Akkor van idő lustálkodni, később kelni. Ahogy írni szoktam, élvezni a reggeli merevedést céltalan szépségét. Élvezni, hogy csak áll. Olykor van idő arra, hogy csak lassan simogatva élvezzem saját magamat. – Forrás: Intimitás Gourmet cikke

Persze erről nekem van a legkevesebb jogom magyarázni, hisz fogalmam sincs az egészről. De tudom, hogy arra vágyom, amit sok pasitól hallottam / láttam már, hogy elnyúljak a kanapén, és önszeretetből simogatnám a puncim. Szeretnék úgy rajongani a puncikámért, ahogy sok férfi tud a saját farkáért. Szeretném szeretni érinteni, szeretnék vágyni rá, szeretnék harmóniába kerülni vele.

Most itt állok 40 évesen és be kell látnom, hogy sosem jutott eszembe, sosem mondta eddig senki, hogy hibás úton járok. Egyetlenegyszer álltam meg, hogy lassabban izgassam magam, megismerjem a testem egyéb erogén zónáit vagy egyáltalán csak finoman megérintsem a testem többi pontját. Pedig mennyi új élményt adott csak az, hogy megsimogattam a karjaimat, a hasamat, vagy a combjaimat. Félre minden bűntudattal, ez a saját testem, igenis megérdemelne egy kis finomságot is. – Forrás: Intimitás Gourmet másik cikke

Ehelyett olvasom Dóra cikkét és bekapcsol a szokásos program: „maszturbálnom kéne”. Hisz ezek a cikkek nekem azt sugallják, az öngyönyörszerzés csoda dolog, hát nekem is ez a feladatom, ez által leszek én is jó ember. Akkor rajta, uzsgyi, csináljuk. Úgyis szegény játékszereim is porosodnak már egy ideje a fiókban… De aztán észbe kapok: nem szabad azért magamhoz nyúlnom, mert ez a feladat. Csak akkor szabad, ha tényleg vágyom rá. Erre pedig csak nő bennem a feszültség, hogy nem tudom teljesíteni, kipipálni a feladatot. És mennek a szokásos gondolatok a fejemben: „hátha majd menet közben megkívánod!„.

szexualis_jatekszerek_okt25.jpg

– Egy nagy lófaszt, Lili! – kiabál rám a puncim, és egyáltalán nem kér elnézést, hogy durván fogalmazott. – Engedd végre el ezt a hülyeséget és ne abajgass engem, amikor nem kértem! Nem, sosem működött az a módszered, hogy „majd menet közben megkívánod„. Ez egy totál hülyeség. Verd már ki a fejedből és hagyjál engem békén.

Nincs megoldás, nincs megnyugvás. A bennem élő jókislány mindjárt elsírja magát, amiért nem hagyják megcsinálni a házi feladatát. Mi a nyavalyát kezdjek ezzel a feszültséggel?

Vajon a magyar nők hány százaléka nem kívánja a maszturbálást? Lehet, ha tudnám, hogy teljesen normális, ami velem történik, akkor jobban el tudnám fogadni.

Újra elolvasom Mester Dóra szavait, igyekszem memorizálni, hátha akkor elhiszem, hogy jogos minden, ami bennem zajlik és nem vagyok sem béna, sem selejtes.

Nekem a szex önmagában sosem volt prioritás.

és

…a szex eddig alapvetően a másikkal való kapcsolódást jelentette. Nem magamra, hanem a másikra, az együttre figyeltem.

Látod, Lili! Nem vagy egyedül! Nem vagy selejtes, nem vagy rossz! Koncentrálj! Nem te vagy a játékszereidért, hanem ők vannak érted. Nem kell őket használnod, ha nem vágysz rá. És nem gond, ha „kárba vesznek”. A gyönyörszerzéshez kaptad őket, nem az önmegerőszakoláshoz.

Az én maszturbáció-történetemről is fogok mesélni október 18-i előadásomban. Várlak szeretettel!