Szexi nő csipkés tangában

Mindig is szerettem volna azt hinni, hogy valahol ott bujkál bennem a szexi nő.

Elérkezett az a pillanat, mikor megkértem pasit, hogy készítsen néhány fotót a cicimről. Miért olyan nagy dolog ez? Mert azt mutatja: megszerettem a testem.

Öt hónapja egy barátom feladta házi feladatban, hogy naponta 10 percet nézegessem magam a tükörben meztelenül. Bár mindig jó kislány voltam, ezt a házit nem csináltam meg.
Egyszer-egyszer megpróbáltam, de még az akkori pasi megerősítésére is csak egy fura, zavart nőt láttam, akinek a teste tele van anyajegyekkel és szemölcsökkel (sok szemölcsöt hiszünk anyajegynek), a bordája túlságosan kiáll, csakúgy mint a hasa alja, amitől parányi, de formás mellei nem kapnak elég hangsúlyt. A feneke sem olyan sima már, mint régen, kicsit meg is ereszkedett.

Ehhez képest este csipkés fekete tangában, négykézláb billegtem a tükör előtt a saját magam gyönyörködtetésére. Meg is gyanúsítottak, hogy a késői óra ellenére dugni akartam, pedig igazából nem ez történt. Egyszerűen csak jól éreztem magam a bőrömben, gyönyörűnek éreztem magam, s a két pasi tekintete ebben még inkább megerősített. Szép vagyok. Nem is szép, hanem gyönyörű, kívánatos. Egy szexi nő!

Napok óta alig volt rajtam ruha. Pasitól tanultam ezt. Az első randinkon vidáman mászkált a lakásban pucéran, lengette a farkát, majd leült törökülésbe, fejébe csapta a kalapját és furulyázott nekem. Én ott feszengtem mellette, félig letolt melltartóban. Éreztem, hogy kitoltam magam a komfortzónámból a tanulási zónába, ami jó, hisz ott történik a fejlődés. És igazam lett, be is érett a gyümölcse a határfeszegetésemnek: egy új nő lett belőlem.

3230014641_e798a7a256_o.jpg Fotó: Helga Weber @ FlickR


Ha szeretnéd kihozni a benned rejlő szexi nőt, akkor várunk szeretettel a Női Boldogság oldalán!

Női Boldogság Szexshop