A szexmániás
Olvastam egy nőről, aki konkrétan egy napot nem bírt ki maszturbálás nélkül. Imádta a faszt, gyakorlatilag az összeset. Rajongott érte, csodálatosnak tartotta, falta. Ő Abby Lee, a Hol jár az eszem című könyv szerzője, nem mellesleg egy blogger, a Girl with a one-track mind írója. Sok szempontból példakép.
Bár azért ajánlották nekem a könyvet, hogy segítsen abban, hogy elkezdjek barátkozni a maszturbálással, egyáltalán nem izgatott fel, ellenben egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Még sosem érintkeztem semmilyen szinten olyan nővel, aki ennyire imádta volna a szexet. Lenyűgözött a kettőnk közötti különbség. Ő alig tudott olyan pillanatot említeni, amikor ne lett volna felizgulva, s nem tocsogott volna a puncija, addig én gyakorlatilag nem ismertem az érzést, amikor otthon ülök, s valakit (vagy egyszerűen a faszt) felfoghatatlanul kívánok.
Ennek ellenére megkaptam a „szexmániás” titulust: aki túl sokat foglalkozik a szexszel.
Szépen lassan az életben is kezdek megismerni olyan nőket, akik imádják a szexet. Sorra kapom a vallomásokat már régi barátoktól, sőt rokonoktól (nőktől!) arról, hogy tudnak szenvedni, ha nem dugtak már bizonyos ideje.
Én ezt most kezdem csak kitapasztalni. Most fordult először elő velem olyan, hogy egyedül vagyok és a szexre gondolok, felizgulok, hiányzik a szex. Hogy két nap randimentesség után pasi fülébe súgom, hogy nagyon kívánom, s komolyan gondolom. Azonban a mai nap rájöttem, hogy az övé az egyetlen fasz, amit kívánok. Még nem jutottam el odáig, hogy teljesen beteljesüljön a „szeretem a faszt” mantrám. Megütött a felismerés, hogy a négyes randinknál az volt a probléma, hogy én egyáltalán nem kívántam egy másik péniszt, csak a pasimét. Amikor a másik dugott, én csendben beletörődtem, hogy pasi most elfoglalt. A másik lány nagyon is izgatott, róla nem tudtam leakadni, de a farok, na az még nem vonz.
Vajon minek kell még megtörténnie, hogy azt érezzem, mint Abby Lee? Persze a szélsőségek nélkül, csak úgy egészségesen.
Fotó: Jirka Matousek @ FlickR
