Bejegyzések tőle PoliLili

Négy férfival csókolóztam egy este…

Odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Én pedig egy nagyon határozott mozdulattal toltam el magamtól. „Ezt ne.” – mondtam neki ellentmondást nem tűrőn. Pedig jó pasi. Régen nem így lett volna. A legtöbbeket, akik közelítettek hozzám, beengedtem. Így történt, hogy egy buliban négy emberrel is csókolóztam. Na nem azért, mert mind a négyükre vágytam. Nem. Tulajdonképpen ebből kettő volt, aminek […]

Flörtiskola

Te mennyire számítottál jó nőnek, vagy jó pasinak a suliban? És valójában? Én mindig azt hittem, hogy egy szürke kisegér vagyok, hogy mindig a barátnőm az, aki a srácokat érdekli, én pedig szinte láthatatlan vagyok. Persze aztán, amikor jött az első srác, aki látványosan elkezdett érdeklődni irántam, én gondolkodás nélkül odaadtam magam, hisz annyira örültem neki, hogy végre […]

Perverz a pisiszex?

Laci teljesen rá volt kattanva arra, ahogy pisilek. Amikor először mentem el mosdóba egy együtt töltött éjszaka elején, utánam szaladt, széttárta a lábaim, és beleveszett a látványba, ahogy csurog belőlem az arany színű folyadék. Nedű, ahogy a pisi-rajongók mondanák. Borzasztó zavarba jöttem, de hagytam. Annyira nyomult, én pedig annyira meglepődtem, hogy fel sem merült bennem, hogy […]

„Kettő az egyben szex” – a hátsó kapu bevetése

Mire jó a vibrátor a szeretkezésekkor? Olvasóktól tudtam meg (a frissen indult Facebook csoportomban), hogy többek között akkor is praktikus, ha valaki kettő az egyben szexre vágyik, azaz arra, hogy legyen dildó a popsiban és a punciban is. Persze ne korlátozzuk ezt a gondolatot csak a hölgyekre! Nem egy pasim volt már, aki imádta, ha […]

A hét szex-tippje: lassítsd le a lélegzeted!

„Hogy szoktál lélegezni szex közben?” – tette fel a kérdést nekem Janka, miután elmeséltem neki, hogy mostanában nehezebben tudok jelen lenni a szeretkezésekben. Kevésbé érzem a gyönyört, mint korábban. Nem tudtam válaszolni a kérdésére. Ezt még sosem figyeltem meg, hogy lélegzek közben. Aztán kifejtette, miért kérdezte: azért, mert ő azt figyelte meg magán, hogy ha […]

Vulkánkitörés

Elélvezett, és ezzel vége lett a szeretkezésnek. Ahogy szokott lenni, a férfinál volt a végszó. Vigyorogva elalélt, boldogan feküdt alattam, úszott az orgazmus mámorában, én pedig bár örültem az örömének, azt éreztem, mentem felrobbanok. Nem ritka ez az eset. Gyakorlatilag a legtöbb szeretkezés végén úgy érzem magam, mint egy kitörés előtt álló vulkán. Érzem, hogy […]

Ki szeretne szeretkezni?

Vannak olyan tipikus helyzetek, amikor általában szeretkezni kezdünk: tipikus napszakok, helyszínek, napok. Ez talán a legtöbb kapcsolatra jellemző, nekem legalább is a legtöbbre az volt. Volt, akivel hétvégenként. Volt, akivel reggeli után. És volt, akivel nagy beszélgetéseket követően. Spontán jöttek létre ezek a szokások. Valahogy mindig úgy alakult, hogy bizonyos helyzetekből az ágyban (vagy a […]

15 hiedelem, ami a gyönyör útjában áll

Francia kutatók összeállítottak egy listát (forrás) a szexualitást övező téves hiedelmekről, irreális várakozásokról. Miért fontos ez? Ők úgy vélik, minél több állítást érzel igaznak, annál valószínűbb, hogy szexuális problémáid, nehézségeid vannak – vagy annál valószínűbb, hogy nem vagy maximálisan szabad a szexben. Ezek mindegyike megérne egy külön cikket, az biztos… 1. Csak a melegeknek okoz […]

Hogyan lehet jobb a szex óvszerrel?

Szeretnék egy útmutatót arra, hogyan lehet élvezettel használni a kondomokat. Mármint hogyan lehet például gördülékenyen elővenni és felhúzni. Mert én még nem éltem át olyan aktust, ahol ne jelentett volna fennakadást a gumihúzás. Ahogy a lenti videót készítettem az óvszerekről, felmerült bennem, hogy basszus, nekem gyakorolnom kéne a használatukat. Mármint konkrétan fogni egy dildót (vagy […]

Ilyen volt a punci-masszázs

Izgatottan vártam a masszázst. Bevallom, abban reménykedtem, hogy szuperjó érzés lesz, és hogy megnyit majd olyan kapukat bennem, amiknek nem is tudok a létezéséről. Azt vártam, hogy felébreszti majd a hüvelyem addig alvó részeit. Tudni kell az intim-masszázsról, hogy sokféle dolog történhet velünk közben, amit persze tudtam előre. Tudtam, hogy lehet, hogy nehéz lesz, és […]