virsli

Fincsi faszok

Úgy nőttem fel, hogy rengeteg faszt láttam már pici koromban is. A család egyszerre használta a fürdőszobát: míg egyikünk fogat mosott, a másik fürdött, a harmadik meztelenül várta a sorát. Jártunk uszodába, ahol a férfi zuhanyzóban is megfordultam. Láttam kisfiút, fiút, férfit pucéran. És mindig is borzasztó rondának találtam a faszt.

Nem tudom, ki volt az, aki belém ültette ezt a gondolatot, hogy a fasz csúnya dolog. Nem emlékszem semmilyen konkrét történésre. Talán az történt, hogy hallottam, amint valaki rászól öcsémre „ne játssz a fütyiddel”, s emiatt úgy gondoltam, ha én érek hozzá egy farokhoz, az még durvább. Vagy talán én értem hozzá valakinek a kukijához, s szóltak rám: „nem szabad”. Külsőre meg hát nem tetszett. Csúnya és kész. Löttyedt golyók, szőr és egy lógó virsli.

Az első álló fasszal való találkozásom elég megrázó volt. A pasi tette rá a kezem a farkára – nem én akartam, nem belőlem jött a vágy. Összezavarodtam, bűnösnek éreztem a dolgot, de mivel szerettem, belementem. Szopni meg? Jesszusom! Könyörgöm, ezt a csúnyaságot nyalogassam, amivel ráadásul pisilnek? Egyek pisit?

virsli

Fotó: Annie Spratt, Unsplash

Amikor már egy ideje rendszeresen jártam terápiára, egy kívánságot kaptam útravalónak: „Kívánom, hogy egyszer találj egy olyan igazán incsi-fincsi, kívánatos péniszt!”. Lelkesen gyakoroltam a mantrámat is („Szeretem a faszt!” – mondogattam naponta háromszor.), s örömmel jelentem, meglett az eredménye: volt szerencsém megismerkedni egy igazán csodálatos pénisszel. Szépen, egyenesen meredezett felém. Méretre valamivel nagyobb az átlagosnál (itt egy cikk arról, mi az átlag: 13 cm), de még nem ijesztően nagy. Pont kényelmesen kézre áll, szépen belesimul a tenyerembe, pont jó megmarkolni. Tulajdonosa minden cirógatásra imádni valóan összerezzent, ami miatt hatalmas sikerélményt, s ezáltal csodálatos örömöt jelentett őt simogatni. Hág még szopni. Tényleg  incsi-fincsi volt, nem tudtam lekattanni róla.


Érdekel, mekkora a péniszed a többiekhez képest? Derítsd ki! Nézd meg a kutatásom eredményeit!

Péniszméretek kutatás