A számomra legkedvesebb szextipp is szerepelt abban a videó-interjúmban, amit Cserép Imi intim masszőrrel forgattam.
Élőben találkozhattak vele a követőim, akik közül a legszemfülesebb nézők feltehették a kérdéseiket is. (A jövőben is tervezek ilyen alkalmakat, úgyhogy érdemes követni a hírlevelemet. 😉 )

Hogy mi ez a kedvenc szextipp?
Az, hogy a punciba nem érdemes csak úgy behatolni.
Könnyen észre lehet venni, mikor áll készen egy yoni igazán a befogadásra: akkor, amikor már magától húzza, szívja befelé a farkat / ujjat / nyelvet /dildót.
Ha jól figyelünk, meghallhatjuk, mit diktál a nő teste.

Régen én erről nem tudtam.
Azt hittem, velem van a gond, amiért még nem állok készen a befogadásra, holott a partnerem már rég áll. Magamat vádoltam. Egy teljesen más nézőpontot adott ez számomra: azt, hogy az én puncim is lehet “a főnök”, aki a tempót diktálja.

Ha ahelyett, hogy rátörnénk az ajtót, úgy játszunk, hogy a puncihoz igazodunk, és megvárjuk, amíg magától nyitja ki a kapuit és engedi be a vendéget, mindenkinek sokkal jobb lesz.

Persze ehhez a partner részéről némi türelemre és önuralomra van szükség. És arra a hitre, hogy az, hogy most még nem lehet behatolni, nem jelenti azt, hogy zárva is maradnak azok az ajtók. Nem. Ha kedvesen kérnek, biztatnak, ha megvan a kellő bizalom, ki fogom nyílni.

A Cserép Imi élő interjút visszanézheted felvételről a YouTube csatornámon, és ha ennél sokkal jobban szeretnél érteni a női test kényeztetéséhez (nőként a saját tested szeretgetéséhez is!), nagyon jó szívvel ajánlom a december 28-i online előadást, melynek Ildikóéhoz hasonlóan szintén megvásárolható a visszanézhető változata is.

Yoni masszázs otthon előadás