Akikkel együtt dolgoztam
Idővel minden kapcsolat ellaposodik – mondják. De biztos, hogy ebbe bele kell törődnötök?
Jó esetben még most is szereted őt, de az igaz, hogy már jól ismered a hibáit is. Már nem azon jár az eszed állandóan, hogyan csavard el a fejét. Megvannak a bejáratott szokásaitok.
És lássuk be: legtöbbször bedarál titeket az élet. Ott a munka, a bevásárlás, a háztartás, esetleg a gyerekek. Néha arra ébredsz, hogy már hetek óta semmi másról nem beszélgettetek a családi logisztika szervezésén kívül.
Ismerős?
Ezt az állapotot egy darabig el lehet viselni… de milyen áron?
Vannak, akik akár évtizedekig benneragadnak ebben a lassú elidegenedésben. Vajon te meg a párod mióta vagytok inkább csak barátok vagy lakótársak, semmint szerelmesek? Hónapokban, vagy években mérhető ez az idő?
Tudtad? Ma minden 10. felnőtt ember elválik a házastársától.
Ideje rátérnünk arra a témára, amire még gondolni se nagyon akarsz… hogy az ellaposodott kapcsolatodban a szex is inkább csak kötelesség, mint valódi öröm.
Persze már gyártottatok rá egy csomó mentséget (túl sok a stressz, köztetek alszik a gyerek, majd ha vége a felújításnak… mikor mit.).
Hadd találjam ki: mivel úgy ismeritek már egymást, mint a saját tenyereteket (legalábbis szeretitek ezt gondolni), ezért nem csaptok nagy hűhót a szex körül.
10 percig mindenki teszi, amit szokott, aztán alvás. Hetente (vagy inkább néhány havonta?) párszor, többnyire ugyanazokon a napokon, ugyanabban a pózban, ugyanazzal a körítéssel. Kipipáljátok, mint egy feladatot.
Ez mehet néhány évig… Csak nem szabad elfelejtened, hogy valójában ez a monotonitás is egy tünet.
Legyünk őszinték – bármennyire is hiányzik az igazi “falhoz csapkodós” szex, valójában a gépiessé váló együttléteket tartod a legkisebb gondnak.
De az a legfélelmetesebb, hogy tudod: nem vagytok boldogok. Valószínűleg egyikőtök sem az.
Tedd a szívedre a kezed: mindig ilyen langyos életre vágytál?
És vajon a párod, ő hogy szeretné érezni magát a kapcsolatotokban?
Mielőtt elmenekülnél ezek elől a nehéz kérdések elől, kérlek emlékezz vissza azokra a pillanatokra, amikor tarkón vágott a felismerés: ha ez így halad tovább, abból megcsalás, válás, vagy ami talán még ennél is rosszabb – örökké tartó társas magány lesz.
Hidd el, tudom miről beszélek – ezt ugyanis én is átéltem, és nem szeretném, ha ti is pofára esnétek.
PoliLili vagyok, szexológus.
Sok nőhöz hasonlóan 30 évesen még én sem éltem át sosem orgazmust és a szeretkezéseket se élveztem igazán. Kapálózva próbáltam megtalálni az örömöt a kapcsolataimban, mindhiába.
Aztán úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem a sorsomat, és kitanulom a szex tudományát. Elvégeztem az MMSZKE művészet- és szocioterapeuta 3 éves képzését, a Heart and Sexuality Magyarország 1 éves alapképzését, továbbá az ELTE szexuális fejlődés és nevelés gyermek- és serdülőkorban című féléves kurzusát.
Megszereztem a szex coach és klinikai szexológus végzettséget az amerikai Sex Coach University-n.
Ma már boldog kapcsolatban élek és megtanultam azt is, hogyan tarthatom életben a tüzet akár évek múltán is. Kifejlesztettem egy univerzális eszköztárat, amely segítségével nem csak az ágyban „beszélünk egy nyelvet” a párommal, hanem a közös életünk legtöbb területén segít egy hullámhosszon maradnunk.
A megszerzett tudásomat immár 2020 óta osztom meg ingyenesen elérhető videóimmal, online kurzusaimmal és önismereti programjaimmal, amik már több ezer embernek és párnak segített kiteljesedni a szerelemben.
Van 3 dolog, amit tudnod kell az állapotról, amiben éltek:
Ha nekik sikerült, neked is menni fog!
Ők is ugyanolyan emberek, mint te és a párod. Ők is dolgoznak, gyereket nevelnek, hétköznapi életmódot folytatnak. Épp csak nem mondtak le a boldogságról és az örömetli szexuális életről – akkor sem, ha már betöltötték a 40-et, 50-et, vagy akár 70 évet is.
Ehelyett inkább szembe néztek azzal, hogy a hosszú kapcsolatokban dolgozni kell a tűz életben tartásán, és elismerték, hogy ennek a titkát bizony senki sem tanította meg nekik – még.
De itt az ideje, hogy végre ez a tudás se csak a kiváltságosoknak adasson meg!
Itt a LibidON online program,
amelyben a pároddal közösen, a saját tempótokban, szakértői útmutatással fedezhetitek fel újra egymást, hogy az életetek hátralevő része még több gyönyört tartogasson mindkettőtöknek.
Ezért éri meg belevágnotok a LibidON kurzusba:
6 szakértő tudásához férhetsz hozzá 2 terápiás ülés árán
A kurzus leckéit nem egyedül készítettem el – felkértem 5 kiváló hazai szakértőt (pszichológust, kommunikációs trénert, táncoktatókat és illóolaj szakértőt), hogy a saját területük tudásával gazdagítsák a házi eszköztáradat, így segítve a szexuális életetek színesítését.
12 hétig fogom a kezed, de az anyagokhoz 2 teljes évig hozzáférsz
A videós leckék heti bontásban nyílnak meg, amiről e-mailben (egy pár jó tanács kíséretében) kapsz értesítést. A zárt tanulófelületen tudod megnézni őket. A 6. hét végére már minden tananyag elérhetővé válik, ám még további 6 hétig segítek nektek úton maradni a leveleimmel.
Lépésről lépésre megérted magatokat, felébreszted a tüzet, és megtanulod éltetni is
A kurzus 3 modulja a helyzetetek megértését, a vágyatok újralobbantását és az intimitás megőrzésének képességét szolgálja. A videós leckékkel és a könnyen érthető, mégis hatékony kapcsolati feladatokkal pedig azonnal gyakorlatba ültetheted a tanultakat.
Teljes diszkrécióban, a saját idődben haladhatsz a tanfolyammal
Nincsenek fix órák és nem kell idegenekkel beszélned a problémáitokról. Legjobb, ha a kurzust a pároddal közösen végzitek, de akár egyedül is elkezdheted fejleszteni magad, amikor ráérsz. Mi pedig vigyázunk, hogy a törekvésedről csak az tudjon, akivel te meg akarod osztani.
Már azzal is látványos változást érhetsz el, ha csak heti 2 órát szánsz magatokra
A kurzus leckéit úgy alkottuk meg, hogy akár lopott percekben is haladni tudjatok velük. A videókban nincs meztelenség vagy pornográfia, ezért akkor sem történik katasztrófa, ha valaki megzavar a tanulás közben. Napi 15 percet megérdemel a kapcsolatotok!
De mutatom, miből is áll ez a 12 hetes online program:
Velem együtt ők fognak bevezetni Téged a vággyal és gyönyörrel teli párkapcsolat megteremtésébe:
Juhász Nóra, pszichológus
„Pszichológusként és magánemberként is abban hiszek, hogy minden tudás, eszköz és bölcsesség, amire szükségünk van, az bennünk található, nem pedig rajtunk kívül.
Előfordul, hogy épp nem érezzük őket, hogy megfeledkezünk róluk és/vagy nem vagyunk tudatában a létezésüknek: hiszen számos helyről áradnak felénk olyan üzenetek, amelyek azt sugallják, hogy a jó út, a jó módszer, a megoldás valaki másnál, valaki okosabbnál, tapasztaltabbnál van (legyen szó szexről, párkapcsolatról, sportról, karrierről vagy épp az öltözködésről)!
Némi befelé figyeléssel, vizsgálódással, kíváncsisággal, megfelelő önismerettel azonban felfedezhetjük a bennünk lévő kincseket. Ezek fényében pedig láthatóvá válik, hogy bárhol is járunk, bármi is okoz nehézséget éppen, ha önmagunkkal valódi, elfogadó, szeretetteli kapcsolatunk van és önmagunkkal összhangban cselekszünk, akkor nem tudjuk elrontani.”
Keresztes Károly, erőszakmentes kommunikáció tréner, hipnotizőr
„A szavakban, és a megfogalmazásban rejlő erő mindig is lenyűgözött. Az, hogy érintés nélkül is hathatunk egymásra. „Wireless”. (az angol szó jelentése: kábeles összeköttetés nélküli, rádiófrekvencián kommunikáló).
Óvodás és iskolás koromban leginkább a humoristákra figyeltem fel. Megnevettették a közönséget. Hofi Géza és George Carlin nyomán megértettem, hogy a humor nem csak önmagáért lehet, hanem üzenetet is továbbíthat. Megfogott a humorba csempészett mélység és gondolkodnivaló. Idővel rájöttem, hogy a humor tengelye életbölcselet is egyben.
Először erőszakmentes kommunikációt tanultam Marshall Rosenbergtől, majd Rambala Évától.
Megértettem, hogy egyrészt az érzelmi sebekből meg lehet gyógyulni, másrészt, hogy mivel nyelvben gondolkodunk, a belső monológunk minősége meghatározza az életünket.
20 éve tanítok kommunikációt egyéneknek, családoknak, szülőknek, általános és középiskolai osztályoknak valamint felnőtt csoportoknak.
A hipnózisra 2010-ben figyeltem fel a pszichiáter, Dr. Daubner Béla tolmácsolásában, mint a változás és változtatás meglepően hatékony lehetősége. Ekkor már, mint tréner kerestem a hatékonyabb önismereti módszereket és szélesebb eszköztárat.
Előbb mediációt végeztem 2014-ben, majd 2019-ben szexológiát hallgattam a SOTE posztgraduális képzésén, végül 2020-ban átvettem hipnózissal kapcsolatos végzettségemet (Certified Clinical Hypnoterapist, International Hypnosis and Hypnotherapy Academy, kanadai intézet minősítése)
A humor továbbra is humor, és a tréningeken továbbra is megnevettetem a résztvevőket. Ugyanakkor a relaxációt, a koncentrációt, és a hipnózis eszköztárát is felhasználom a hatékonyság növelésére. Kevesebb munka, rövidebb idő, több eredmény, még több elhasznált zsebkendő.”
Károly nem csak azért bizonyult nagy tudásúnak, mert elvégezte Rusz Edit szexológus képzését – úgy sejtem, már előtte is nagyon foglalkoztatta a szexualitás és a kommunikáció területe. Mindemellett alázatos és nyitott személyiség.
A beszélgetésünket követően napokig dolgoztak bennem Károly gondolatai. Hálás vagyok érte!
Egy hosszabb, körülbelül 2 órás beszélgetést folytattunk le, amit a könnyebb feldolgozás érdekében 5 részre osztottam fel.
Horváthné Czimmer Katalin, illóolajos életmódtanácsadó
„Az Életet mindig is megélni szerettem, imádtam szerelmesnek és szenvedélyesnek lenni, azonban az ágyban valahogy nem tudtam „jól működni”.
A szexualitás nem egy olyan téma, amit egyszerű megfejteni.
Azt tapasztaltam hogy sok gyerekkori családi minta, személyes rossz tapasztalás, abúzus és az alacsony önértékelés mind rájátszott arra, hogy ezen a területen nehezen bontakoztam ki.
A férjem bármikor készen állt arra, hogy egymásnak essünk, míg én úgy éreztem nehéz hangulatba jönnöm…
Sok belső munka és egymásra figyelés eredménye az, hogy napjainkban 20 év együttlét és négy gyermek után alig várjuk, hogy kettesben lehessünk! Az egyik kedvenc eszközünk, mely sokat segített oldani, az illóolajok voltak.
Az illatok hatnak az érzelmeinkre, mindenkinek megvannak azok az esszenciák, amelyek megnyitják a lelkét és érzékeit egyaránt! Az emberiség évezredek óta használja az illóolajokat afrodiziákumként…
Ha azt mondom illóolaj, fontos tudnod, hogy ha eddig csak drogériában vettél illóolajat valószínűleg még nem találkoztál azzal a minőséggel, amit ha egyszer megtapasztalsz, másképp gondolsz majd az esszenciákra!
Ha velem tartasz, segítek, hogy a ti együttléteitek is olajozottabbá váljanak!”
Kata nem a szexualitás, hanem az illóolajok szakértője.
Legalább olyan őszintén mesélt a saját útjukról a férjével való szexualitásban és társkapcsolatban, mint ahogy a programjaim, önismereti csoportjaim résztvevői is szoktak.
Bízom benne, hogy reményt, és erőt adhat neked a vele készült beszélgetés!
Zelencsuk Tímea, párkapcsolat-gazdagító táncpedagógus és mentor, a Tánc a szerelemért házasságápoló módszer kifejlesztője
„Zelencsuk Tímea vagyok, életet szerető ember, feleség, anya, zene- és táncművész/pedagógus, karnagy és nem utolsósorban párkapcsolat-gazdagító segítő szakember.
Az életutam kisgyermekkoromtól kezdve az éneklés, a zene, a tánc és az emberi kapcsolatok ösvényére vezet folyamatosan engem.
Szeretem az embereket, szeretek beszélgetni velük és a lélek húrjait pengetni. Voltam táncbajnok latin-amerikai versenytáncokban, voltam „legjobb női táncos” nemzetközi salsaversenyen, voltam döntős mambo világbajnokságon, és már 22 éve élvezem sok-sok tanítványom szeretetetét. Szívből szeretek a férjemmel táncolni, és azt tapasztalom, hogy a szerelmes-, jegyes-, és házaspárok életét jelentősen gazdagítja, ha a páros táncokban is kapcsolódnak egymással.
2001 óta készítek fel jegyespárokat az első közös táncukra, melyet már házastársakként lejtenek. Azóta bizony már több mint két évtized eltelt, s ez idő alatt, arra a csodás tapasztalásra tettem szert, hogy a tánctanulás igazi párkapcsolatépítő tréning is lehet, s ezt évek óta tudatosan be is építem a táncóráimba.
A tánc segít közelíteni, megtanít vezetni, követni, intimitást (újra)teremteni, minőségi időt szánni egymásra.”
Tímea rengeteg párral dolgozik együtt a párkapcsolat erősítő táncos foglalkozásain is, és segíti őket a valódi intimitás megteremtésében – úgy tűnik, sikeresen.
Mahasti, a Hastáncoktató Mentorprogram és a Mahasti Hastánc – Szívvel-lélekkel program vezetője
„Szeretem tanítani a hastáncot, és szeretem látni, ahogy a tanítványaim tudása napról napra kibontakozik, lelkük kinyílik, és virágba borul a nőiségük. A tanítás és a tanítványaim révén napról napra megélem a csodát. Ez éltet, és boldoggá tesz a tudat, hogy a női létezésük, testi-lelki-szellemi kiteljesedésük útján a kísérőjük lehetek.”
Mahasti elhivatott tánctnár, aki valóban szívvel-lélekkel tanít már 2001 óta.
Számos, ma már elismert oktató került ki a keze alól.
Indirekt módon, a tánc útján segít nőknek (és közvetetten pároknak) abban, hogy feléledjen a tűz a kapcsolatban. Hölgyeknek segít a nőiességükben kiteljesedni.
Számára is rendkívüli jelentőségű nőisége minden oldalának megélése, így a tánc és a mentorálás mellett boldogan lubickol az anyuka és a feleség szerepében is.
Nagyon büszke a 3 csodás gyermekére, akik már most is tehetséges darbukások és táncosok.
Leginkább az nyűgözött le Mahastiban, hogy a szexualitással kapcsolatban szorongásnak és szégyenérzetnek nyomát sem éreztem benne. Jó ilyen mintákkal is találkozni, és látni, hogy így is lehet élni és gondolkodni.
Sőt, ezekkel az ajándékokkal is gazdagabb leszel, összesen 17.900 Ft értékben:
#1 Bónusz
Mit tehetek én, hogy változzon a helyzet? – előadásfelvétel Juhász Nóra pszichológussal
Nóra többek között arról mesél, hogy miért nem segít minden esetben, ha „meg AKARJUK oldani” a problémát és hogyan deríthetitek fel: mi az, ami valójában közétek áll.
A bónusz értéke 11.900 Ft
#2 Bónusz
LibidON kérdezz-felelek – webinárfelvétel PoliLilivel
Ezen a felvételen számos nézői kérdés megválaszolása mellett a saját utamat, a személyes történetemet is megosztom.
A webinár témái:
- Megoldás-e a swingerezés vagy a nyitott kapcsolat a tűz felébresztésére?
Hogyan lesz a közös élményeknek vágyfokozó ereje? - Mit teszek én, PoliLili a párkapcsolatomban a vágy táplálásáért?
- Lehet-e a dicséretet, a kommunikációt és az érintést túlzásba vinni egy párkapcsolatban?
Segít-e a külön töltött idő vagy egy szexböjt a kapcsolaton? - Hogyan teremtsünk helyet és időt az intimitásnak?
Miért zökkenhetünk ki a szeretkezés hangulatából, és mit lehet ilyenkor tenni?
A bónusz értéke 6.000 Ft
Az online kurzus értéke bónuszokkal együtt 100.800 Ft.
DE nem kérek érte ekkora összeget.
Nagyon fontos számomra, hogy a szexet övező tabuk ledöntése és szégyenérzet feloldása után megmutassam, hogy mindig van hova tovább fejlődni a szexuális életünkben!
Ahogy egyre öröm- és gyönyörtelibb lesz a szex, úgy tud még inkább felvirágozni a többi életterületünk is!
Ez a tudásanyag sok évnyi, saját bőrömön folytatott kutatómunkájának és tanulásomnak az eredménye, melynek
értéke felbecsülhetetlen.
Azért, hogy minél többek számára elérhető legyen ez a tudás, plusz, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel legyek, az árakat nagyon kedvezményessé tettem.
Hol találnál meg ilyenfajta tudásanyagot, ilyen értékes bónuszokkal, ha nem itt és most?
Az alábbiakban nem csak az én beletett erőfeszítéseimet és tudásomat fizeted meg, hanem
a magadnak megszavazott jobb életbe is befektetsz ezzel a lépéseddel!
100% pénzvisszafizetési garancia!
Hiszek benne, hogy imádni fogod ezt a kurzust minden egyes részletével együtt, és hogy általa hatalmas pozitív változások mennek majd végbe a szexuális életedben!
Ha mégis úgy érzed az első videók megnézése után, hogy nem ez a te irányod, írd meg nekem e-mailben 14 napon belül, és visszafizetem az árát a hozzáférésed megszüntetésével együtt.
Válaszd ki a neked való konstrukciót!
LibidON Online Program
legjobb ajánlat, kedvezményes ár: 59.900 Ft
✔️ 9-9 gyakorlatokat tartalmazó kisvideó PoliLilitől
✔️ 4 szakemberrel folytatott interjú a vágy hiányáról és felébresztéséről
✔️ 2 magánszeméllyel folytatott beszélgetés a vágyhiányról és annak kezeléséről
✔️ 7 részes szakértői videósorozat PoliLilitől
✔️ Útontartó támogatás 12 hétig e-mailben
✔️ Hanganyag formában a teljes tudásanyag
✔️ 2 éves hozzáférés a programhoz az Ébredő Szexualitás zárt oktatási felületén
Bónuszok:
✔️ Mit tehetek én, hogy változzon a helyzet? – előadásfelvétel Juhász Nóra pszichológussal
✔️ LibidON kérdezz-felelek – webinárfelvétel PoliLilivel
LibidON Online Program
részletfizetéssel, 4 x 18.000 Ft
*Tartalma megegyezik az egyösszegben kifizetett kurzuséval.
✔️ 9-9 gyakorlatokat tartalmazó kisvideó PoliLilitől
✔️ 4 szakemberrel folytatott interjú a vágy hiányáról és felébresztéséről
✔️ 2 magánszeméllyel folytatott beszélgetés a vágyhiányról és annak kezeléséről
✔️ 7 részes szakértői videósorozat PoliLilitől
✔️ Útontartó támogatás 12 hétig e-mailben
✔️ Hanganyag formában a teljes tudásanyag
✔️ 2 éves hozzáférés a programhoz az Ébredő Szexualitás zárt oktatási felületén
Bónuszok:
✔️ Mit tehetek én, hogy változzon a helyzet? – előadásfelvétel Juhász Nóra pszichológussal
✔️ LibidON kérdezz-felelek – webinárfelvétel PoliLilivel
*A kurzus tartalma megegyezik mindkét fizetési ütemterv esetén!
**Az árak az ÁFÁT IS tartalmazzák!
Szerintük is fontos, hogy megtaláld az örömet az intim együttléteidben:
Bedő Vica
„Baszki, én is!” podcast megalkotója
Hegedűs Zoli
A Tudatos Szex Alapítvány alapítója
Pallagi Eszter
női orgazmus coach és Bodysex facilitátor
Fehér Krisztina
Traumagyogyulas.com
Ők sem bánták meg:
„Nem vagyunk gyors tempójú páros az intimitásban sem – de végre elkezdtünk beszélni róla. Az anyagok lassan csordogálnak be a napjainkba, és valahogy elkezdett olvadni a jég. A párom már másképp figyel rám… mintha most érkezne meg hozzám. Hálásak vagyunk ezért a finoman ébresztgető támogatásért.”
„PoliLilinek köszönhetem, hogy mióta elfogadóbban tekintek a páromra, sokkal jobban megnyílt előttem, és többször közeledik.”
„„A vágyról, és annak természetéről hasznos és csodás volt tanulni. Sok gátlás, korlát, elvárás magam felé leomlott bennem, és jó érzés volt megtanulni és megtapasztalni, hogy az együttlétek tényleg arról szóljanak, hogy közelítsünk egymáshoz örömszerzésben. Az meg, hogy kinek ez mit jelent, az is egy út, hogy megtapasztaljuk, átbeszéljük. Az egyik számomra leghasznosabb információ az érintéstípusok voltak. Most már ezt is másképp alkalmazom, és másképp érzékelem a különbséget is.””
„Azt hittem, velem van a baj, amiért Gergő nem akar már lefeküdni velem. Most már tudom, hogyan segíthetek neki.”
„Hosszú évek csendje és fájdalmas távolság után végre valaki nemcsak meghallgatott, hanem meg is értett. Lili szavai gyógyírt jelentettek egy olyan helyzetben, ahol már minden ajtó zárva volt. Azóta újra remélek – nőként, társként, emberként. A segítség, amit kaptam, felbecsülhetetlen.”
„A hétvégén végre hatalmas szerelmeskedésben volt részünk. Az idejét nem tudom, mikor volt utoljára ilyen jó együtt.”
Gyakran ismételt kérdések
Kinek szól ez az 12 hetes online program?
Azoknak, akik nem érzik magukban a vágyat az együttlétekre, és szeretnének (újra) vággyal teli szexuális életet és gyönyörtelibb párkapcsolatot a párjukkal.
Azoknak is való, akik szeretnének még nyitottabbá válni a szex terén, és elmélyedni a saját és a párjuk libidócsökkenésének vagy vágyának a megismerésében.
Részt vehetsz a kurzuson a pároddal, vagy nélküle (akár titokban is), és akkor is izgalmas lehet, ha most nincs partnered, de ez a probléma jelen volt nálatok korábban is, és nem szeretnéd, ha a jövőben visszatérően korlátokat szabna az életetekben.
Pontosan mit is ad nekem ez a program?
A LibidON! vágyébresztő online kurzus pároknak ebből áll:
🗸 9-9 gyakorlatokat tartalmazó kisvideó PoliLilitől
🗸 4 szakemberrel folytatott interjú a vágy hiányáról és felébresztéséről
🗸 2 magánszeméllyel folytatott beszélgetés a vágyhiányról és annak kezeléséről
🗸 7 részes szakértői videósorozat PoliLilitől
🗸 Útontartó e-mail sorozat
🗸 Hanganyag formában a teljes tudásanyag
🗸 2 éves hozzáférés a programhoz az Ébredő Szexualitás zárt oktatási felületén
Bónuszok:
🗸 Mit tehetek én, hogy változzon a helyzet? – előadásfelvétel Juhász Nóra pszichológussal
🗸 LibidON kérdezz-felelek – webinárfelvétel PoliLilivel
Természetesen, hogy ebből te magad mit veszel ki, hogyan változik általa az életed, az a te időráfordításodtól és elszántságodtól is nagyban függ.
Milyen formátumban kapom meg az tartalmakat? Mikor és hogyan jutok hozzá?
A befizetésedet követően keresd a postaládádban a [LibidON] tárgyú e-maileket.
Minden tartalmat az Ébredő Szexualitás oktatási oldalán keresztül érsz el, melyhez a befizetésedet követően kapsz felhasználónevet és jelszót.
(Ha korábban is rendeltél már tőlem online kurzust vagy előadást, ugyanezen a felületen találod meg ezt is, mint azokat.)
Az online kurzus 3 modulból áll.
A modulok videói heti bontásban válnak elérhetővé az oktatási felületen, így összesen 6 hét alatt válik elérhetővé mind, amit még 6 hét útontartás követ.
Levélsorozat formájában értesítelek majd az új tartalmak megnyílásáról és tartalak úton az új „eszközeid” alkalmazásában, így összesen 12 hétig „együtt tanulunk”.
Az oktatási felületen minden tudásanyagot megtalálsz majd a videós formátumon kívül .mp3 hangfájl formátumban is.
Mennyi ideig lesznek számomra elérhetőek ezek az anyagok?
A videókhoz és hanganyagokhoz is 2 éves hozzáférést kapsz.
*Részletfizetés esetén az 2 éves hozzáférésed csak akkor tudom teljesíteni, ha időben eleget teszel a regisztrációkor vállalt részletfizetési kötelezettségednek.
Mást kapnak a férfiak és mást a nők?
Nem, minden résztvevő ugyanazokat a tartalmakat kapja. A videók bármely nem képviselője számára hasznosak és értékesek.
Lesz szó tantrikus szexről a kurzusokon?
Legfeljebb érintőlegesen. Ez a téma nem képezi a kurzus anyagát.
Ahol említésre kerül a téma, ott a megadott források mentén tovább tudsz tájékozódni ez ügyben.
Csatlakozhatok úgy is, ha nincs partnerem?
Természetesen!
A szexről és a párkacsolatról tanulni sosem kidobott idő!
Minden energia, amit a saját és a partnered (ha van) vágyának megismerésébe tezel, megágyaz egy sokkal minőségibb(leendő) párkapcsolatnak!
Ha jelenleg nincs partnered, vagy akár nincs/még nem is volt igazán szexuális életed, akkor is rengeteget tudsz kivenni a programból!
Megtanulhatod általa
🤗 jobban tisztelni a magad és a tested,
💖 megismerni a vágyaidat,
💑 hogyan tud egy párkapcsolat hosszútávon is vággyal teli maradni.
Be kell vonnom a partnerem a programba?
Nem kell, hogy részt vegyen a partnered, sőt, tudnia sem kell róla, hogy ezzel foglalkozol. Ettől még amiben te változol, az az egész kapcsolatra kihatással lesz.
Ha te megtalálod ami okozhatja a vágy hiányát (akármelyikőtöknél) rátalálsz, mik is a te valódi vágyaid, akkor azzal megágyazol egy minőségibb és örömtelibb szexuális életnek!
A partneredet is sokkal inkább meg tudod majd érteni és ismerni, mert a program által sok új nézőpontot kapsz.
Megláthatod milyen tévhitek, elvárások, beidegződések, élmények stb. teszik a párkapcsolatot és a szexet számodra/számotokra olyanná, ahogy azt éppen az adott helyzetben megélitek.
A volt résztvevők visszajelzéseiből is egyértelműen látszott, hogy hatással volt a párkapcsolatra (ráadásul pozitív módon) LibidON program úgy, hogy a partnerek eredetileg nem szándékoztak belefolyni ebbe az egészbe… aztán őket is beszippantotta. 🙂
Lesz-e bármilyen számonkérés a kurzus során? Mire is köteleződök el pontosan?
Nem kell aggódnod, mert semmilyen módon nem fog bírálni és mérni senki semmit azt illetően, hogy hol tartasz a kurzussal.
A programon teljesen anonim is részt tudsz venni, és semmi sem kötelező.
A saját tempódban és igényeid szerint tudod feldolgozni.
Ha úgy érzed, elakadtál valamelyik gyakorlattal vagy túl korainak érzed azt, esetleg ellenállással küzdesz, bátran jelezd felém!
Szerencsére újra meg újra visszatérhetsz bármelyik videóhoz, gyakorlathoz, és elmélyedhetsz benne, amikor úgy érzed, készen állsz rá.
Igazából nem nekem, hanem magadnak szavazod meg / ígéred meg / döntöd el azt, hogy erre az 12 hetes időtartamra fókuszba helyezed a vágy hiányának körüljárását és a felébresztését megcélzó gyakorlatokat legalább kipróbálod. Ebben leszek a segítségedre a kurzusban.
Miért van 2 féle ár?
Az árakat úgy alakítottam ki ennél a kurzusnál is, hogy a pénz ne legyen az akadálya annak, hogy megteremthesd magadnak a vágyott szexuális életedet.
💸 A kedvezményes, egy összegű ár megtakarítást jelent azoknak, akik szeretnék arányaiban a legjobb árat fizetni.
🍡 A részletfizetés pedig azoknak lehet ideális, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy egyszerre ekkora összeget kiadjanak egy online kurzusért.
Milyen fizetési módok közül tudok választani?
Bankkártyával, átutalással vagy banki készpénz-befizetéssel tudsz fizetni.
A kedvezményes árat CSAK EGY ÖSSZEGBEN, bankkártyával vagy átutalásos vásárlással (megrendelés után 4 napon belül) van lehetőséged kifizetni.
A részletfizetési opció CSAK BANKKÁRTYÁS vásárlás esetén lehetséges, úgyhogy kérlek, hogy ha átutalással szeretnél vásárolni, akkor az egy összegű fizetést válaszd.
Az első sikeres tranzakciót követően a hátralevő fizetési részletek (3 x adott részlet összege) a havi fordulónapon vonódnak le ugyanarról a bankkártyáról, amiről az első tranzakciót indítottad.
Biztosíthatlak, hogy az átutalási névben és a számlán sem fog szerepelni semmilyen szexualitásra utaló kifejezés. Ha titokban szeretnéd rendezni az kurzus díját, érdemes a banki készpénzes befizetést választanod.
A vásárlásodról kiállított számlát kizárólag online küldöm el neked, postán nem.
*Az árak az ÁFÁT IS tartalmazzák!
💳 Hogy működik az automata részletfizetés? Mikor vonja le az összegeket?
A „LibidON-Vágyébresztő kurzus részletfizetéssel, 4 részletben” terméket és a „Bankkártyás fizetés, havi részletekben” fizetési módot kiválasztva automata bankkártyás fizetés indul az 1. részlet összegével. Az első részlet kifizetésével feljogosítod a Barion Inc. fizetési szolgáltatót, hogy havonta automatikusan megterhelje a kártyát a 2-3-4. részletek összegével, amíg a program teljes ára ki nem egyenlítődik.
Pénzvisszafizetési garancia, lemondás és további részletek
Mi történik, ha részletfizetés közben lejár a kártyám, vagy sikertelen egy terhelés?
*Az árak az ÁFÁT IS tartalmazzák!
Egyszerre megkapom a kurzus összes anyagát?
A hozzáférést a befizetéskor megkapod az oktatási felülethez, a kurzus anyagai pedig hetente nyílnak meg előtted a 12 hetes folyamat alatt.
További kérdéseid vannak? Tedd fel nekem egy „LIBIDON” tárgyú e-mailben a info@ebredoszexualitas.hu címen.
Fotók: Liliről: Veritaphoto, Sáfián Fanni
ikonok: Flaticon.com/manshagraphichs
egyéb: Unsplash.com és AdobeStock,
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja.
Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013.
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.