Jó nő lettem. Végigsétálok a buliban, az éttermen, a könyvtáron, a buszon és érzem, ahogy rám szegeződnek a tekintetek. Megfürdőzök a jó pasik csodálatában.

Ez nem volt mindig így. Sőt, harminc évig egyszer sem volt így. Mindig a barátnőm volt a jó nő, én meg csak az ő barátnője. Pedig ugyanígy néztem ki akkor, mint most. Ugyanebben a testben voltam, ugyanezeket a ruhákat hordtam, nem fogytam, nem volt plasztikai műtétem. Pont ugyanennyire néztem ki jól, csakhogy nem így viseltem a testem, mint most.

Próbálom megfogni, mi változott rajtam, de még nem vagyok benne teljesen biztos. Valószínűleg leginkább a tekintetem. Máshogy csillog a szemem, mást sugározok. Számos visszajelzést kaptam az elmúlt hónapokban, ami ezt igazolta. Azt mondják, őszintébb lett a mosolyom. Sok félelmet űztem el, ami koptatta a csillogásom:

• A kapcsolatfüggőséget, hogy a társamtól vártam a boldogságot. Féltem, hogy ha őt elveszítem, nem találok másikat és úgy nem lehetek boldog.
• Rettegtem attól, hogy mindent újra fel kell építeni egy esetleges szakítás után.
• Görcsösen akartam gyereket, családot, családi házat. Csakhogy ha valamit görcsösen akarunk, a görcs elijeszti a többieket.
• Féltem a szextől. Márpedig úgy hogyan lehetnék szexi? Hogyan játszhatnám el azt, hogy élvezném, ha megdugna? Hogy kívánom?
• Féltem a férfi vágyától. Féltem, hogy meg akar majd dugni. Emiatt nem is néztem a szemükbe, s ha észrevettem, hogy megbámulnak, elkaptam a tekintetem.

Mára megtanultam megcsodálni a pasikat, flörtöt kezdeményezni és fogadni, állni a tekintetüket, oda-odapillantani, megfürödni az élményben. Megtanultam elfogadni, hogy tetszem és megtanultam kifejezni a tetszésem. Nem esem zavarba és nem érdekel, ha zavarba ejtem a másikat. Ha nem nyitott, hát nem nyitott, azzal még nem ártok neki, ha megcsodálom.

A kép forrása itt.