A mai NIÁ-n a tükörképünkkel folytattuk a barátkozást. Szeretek ezekre az órákra járni, csodálatos önismereti utazásokat élek át rajtuk, miközben a testem is átmozgatom.
– Ma este a tükör lesz a fókuszunk. – mondta Saci, s magamat is megleptem, hogy nem rezzentem össze a gondolatra. Emlékszem, első alkalommal gyakorlatilag rosszul lettem a tükör közelségétől. Borzasztóan éreztem magam. Rondának, esetlennek, szerencsétlennek találtam magam. De nem adtam fel:
– Lilikém, ilyen nincs! – pörköltem oda magamnak. – Hosszú évekig táncoltál tükör előtt! Most mégis mi bajod van? Tessék szépen lehetőségnek felfogni: most aztán majd dolgozhatsz a saját énképeddel. Itt az alkalom, hogy megszeresd magad!
Most, négy hónappal később egyenesen megörültem a feladatnak, amivel szembe nézhetek a saját tükörképemmel. És persze a félelmemmel, hogy nem tökéletesek a mozdulataim, vagy az alakom. Hogy nem tetszik az arcom, miközben koncentrálok, vagy ahogy az izzadságtól begöndörödnek a tincseim.
– Meg fogjátok szeretni, amit a tükörben láttok. – ígérte Saci.
Kezdésképp egy-egy ninja-mozdulattal lekaszaboltuk az „illúzióinkat”. Én ezt úgy értelmeztem, hogy a képet, amivé válni szeretnénk. Amit magunk helyett látni szeretnénk. Amivel elégedettek lehetnénk, de sosem érjük el.
És akkor tánc közben megütött: nekem nem igazán a külsőmmel kapcsolatban vannak ilyen elvárás-képeim, hanem a szexualitásommal. Ahelyett hogy a saját testemre, a saját igényeimre figyelnék, én mindig a libidóm csúcsára akarom kényszeríteni magam. Mindig akarni akarom a szexet, s ha nem így van, büntetem magam, elégedetlenkedek, s belekényszerítem magam egy olyan szituációba, amire épp nem vágyom. Nem vagyok hajlandó elfogadni saját magam úgy, ahogy éppen vagyok. Nem figyelek a saját egyensúlyomra.
A múlt héten azért tettem egy lépést magam felé. Pasi hazajött és megkívánt, míg én éreztem, hogy nekem most nem erre van igényem. Csacsogni akartam, mesélni, beszámolni az elmúlt időszak történéseiről. Beszélgetni, kitárgyalni dolgokat. Ilyen szintű kapcsolódásra volt szükségem. Nagy szerencsémre pasi is megérezte ezt, s megtaláltuk az arany középutat: én cirógatni, masszírozni kezdtem a farkát, ő pedig cserébe szabadon hagyta a számat, s a kényeztetés közben nyögdécselve beszélgetett velem. Nagyon szép volt.
Aztán persze csak nem tudtam megelégedni ezzel, hisz ott feszített belül a magammal szemben támasztott elvárás: dugni kell! Így aztán csak belekényszerítettem magam, letoltam a bugyim, s odatoltam neki a popsim nem törődve azzal, hogy igazából nem kívánom most a farkát. Nem is tudtam élvezni.
Meg kéne már szoknom, hogy van olyan, hogy én nem kívánom a szexet, és ez normális. Nem attól leszek értékes ember, jó nő, ha folyamatosan belehajszolom magam ezekbe a szitukba. Ha figyelek magamra, a saját igényeimre, sokkal kiegyensúlyozottabb, ezáltal pedig jobb nő leszek.
