Nemrég felismert egy a házunk előtt lomizó férfi.

Odajött. 

Megszólított.

Aztán durr bele, a közepébe, nem kertelt, csak kérdezett:

„Te hányszor csinálod? Naponta kétszer? Háromszor?”

Csak mosolyogtam rajta… kínomban. 

És nem csak azért, mert kényelmetlen volt a közvetlenség.
(Amúgy rém tapintatlan volt, ahogy teljes hangerőn tolta ezt.)

Hanem mert tényleg sokak fejében él rólam ez a kép:

PoliLili, a “szexmániás szexológus”.

Hm…

Hát persze, mi más?

Az igazság az, hogy én messze nem a szexéhesből vagy kívánósból indultam.
És ma sem ott tartok.
Sőt, nem is célom, hogy valaha ott tartsak.

Az én nehézségem sokáig az volt, hogy nehezen kapcsolódtam a saját testemhez, nehezen tudtam beengedni a gyönyört.

Így aztán a szex sokszor arról szólt, a páromnak adjak.
Legalább neki legyen jó, ha már én nem tudom, nekem hogyan lehetne az.

Na, hát innen jutottam el odáig, hogy ma már élvezem a szeretkezést, tudom irányítani azt és megtalálom benne a játékot.

És hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Mindjárt mondom, csak előtte kíváncsi vagyok, emlékszel-e még a listára?
Mert hogy hoztam egy újabb ismérvet ehhez a 17-es listához, ami a jó szexet fémjelzi.

Számomra például

a jó szex egyik legfontosabb jellemzője, hogy bármikor visszaléphetek, és bármikor változtathatunk.

És mennyi ideig nem volt erre felhatalmazásom magamon belül…

Régen görcsösen hittem, hogy bizonyos dolgokat “végig kell csinálni”, különben nem vagyok elég jó.

Mondok egy példát.

Orális szex közben azt gondoltam, hogy addig kell “dolgoznom”, amíg a párom el nem élvez, és utána még lenyelnem is illik az ő “kitörő örömét”.

Ha pedig nem így teszek, akkor minimum csalódást okozok.

Istenem…

Így leírva aztán még szembetűnőbb, hogy milyen erős korlátozó elképzeléseim voltak.

(Ezért is szerettem naplózni a szexről, hogy rálássak, hol is tartok a gátlásaimmal, sikereimmel a szexuális fejlődést terén. Ajánlom neked is a naplózást. Meg a blogírás is sokat segített nekem ebben a folyamatban.)

Ma már teljesen másként élem ezt meg, amikor szájjal kényeztetek:

👄 Van szabadságom: annyit és úgy csinálom, amennyit és ahogy szívesen teszem.

👄 A folyamatos erős vákuum helyett, amire korábban azt hittem, “ettől boldog a pénisz” (meg a gazdája) inkább játszok: hol csak odabújok az arcommal hozzá, hol kiveszem a számból, és kézzel érintem, szeretgetem tovább.

👄 És ha éppen elfáradtam / nincs kedvem eljuttatni őt a csúcsig, vagy nem esne jól az ondóját lenyelni, akkor nem csinálom.

A “nem”-ek helyett inkább az “igen”-eket keresem.

A kérdés ahelyett, hogy mit “kell” megtennem, az, hogy mi esik jól, mihez lenne kedvem?

„De Lili, ez olyan, mintha visszautasítanád őt…”

Jogos. 

De csak akkor, ha megállok a nemet mondásnál.
Mellé teszem, hogy ezt vagy azt szívesen csinálnék ahelyett, hogy XYZ.
Szóval “a szám helyett most inkább a kezemmel kényeztetném a farkadat, Kedvesem.”

Ez nem visszautasításról szól – hanem arról, hogy

az öröm és a kísérletező kedv az iránytűm.

Ez a fajta játékosság, szabadság és kreatív hozzáállás teljesen más minőséget adott a szexuális életemnek.

Azért mesélem ezt most el neked, hogy lásd:
lehet változtatni.

Nekem – aki szexuális trauma hatásaival él és a mai napig gyógyul – rengeteg örömteli változás jött így az életembe.

Persze bele is törődhettem volna a szenvedést okozó állapotokba…

De változtattam.

És ha nekem sikerült, rengeteg szembeszéllel, akkor hidd el, neked is fog.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: