„Kettő az egyben szex” – a hátsó kapu bevetése

Mire jó a vibrátor a szeretkezésekkor? Olvasóktól tudtam meg (a frissen indult Facebook csoportomban), hogy többek között akkor is praktikus, ha valaki kettő az egyben szexre vágyik, azaz arra, hogy legyen dildó a popsiban és a punciban is.

Persze ne korlátozzuk ezt a gondolatot csak a hölgyekre! Nem egy pasim volt már, aki imádta, ha hátulról izgatták. Olyan mondjuk egy sem volt még, aki egy dildót is be tudott volna fogadni, de az ujjamat igen. Imádtam, ahogy elaléltak az extra ingertől!

Én gyakorlatilag minden helyzetben imádom az anális izgatást, de csak finoman, fokozatosan. Igazából már az bőven elég szokott lenni nekem, ha csak odateszi a férfi az ujját a végbélnyílásomhoz, és enyhe nyomást helyez rá. Vagy már az is, ha csak finoman széthúzza a popsimat. De egy dildót még nehezen tudnék ott befogadni – vagy csak egy kisebbet, azt is alapos felkészítés után. (Ha kíváncsi vagy, hogyan kísérleteztem az análkúpommal, kattints ide.)

popsi_anal_szex_dildoval.jpgFotó: Charles Deluvio ����, Unsplash

Nem tudom, mi az oka, de amikor a popsi bemenetemhez érnek, az engem nagyon megnyit. Szinte egy gombnyomásra csökken bennem a feszültség, a görcsök, sokkal jobban el tudok így lazulni. Az anális szextől befogadóbbá válik a puncim is, sőt a teljes testem.