Hol jár az eszem? – Egy szexmániás naplója
Nagy hatással volt rám Abby története. Ő egy szexéhes nő, akinek napi több alkalommal is szüksége van a szexre. Ha más nincs, maszturbál a munkahelye mosdójában.
Annyira más, mint én, hogy az teljesen lenyűgözött a róla szóló könyv. Szerettem volna én is hozzá hasonló lenni. Persze nem tökéletesen ugyanolyan, mert ő már függőnek tűnt, de legalább egy kicsit… Szerettem volna legalább ennyire szeretni a szexet.
Karácsonyra megkaptam ugyanezt a könyvet újra egy olyan nőtől, akihez sok tekintetben szintén szeretnék hasonlítani: Soma Mamagésától. Mivel azonban a könyv már meg volt, úgy döntöttem, az én eredeti példányomat tovább ajándékozom egy olvasómnak.
A könyvet azok között fogom kisorsolni, akik 2017 év végéig feliratkoznak a hírlevelemre. És hogy ne legyek igazságtalan azokkal, akik már korábban is követtek: azok a korábbi hírlevél feliratkozók is részt vesznek a nyereményjátékon, akik lájkolják a sorsolásról szóló Facebook bejegyzést. Sorsolás január elején a Facebook oldalamon élő videóban, de a nyertest e-mailben is értesítem majd!