Bugyi nélkül
– Nincs rajtam bugyi! – súgtam a fülébe huncutul. Felragyogott. Én ugyan el nem tudom képzelni, mi olyan szexi azon, hogy a ruha alatt nincs fehérnemű, de működik.
Imádok ezzel játszani. Szeretem huncut kis ribancként fogadni a reakcióikat. Egy-egy óvatlan pillanatban fellibbentem a szoknyám előttük és büszkén szemlélem az arcukat. Működik. Máskor ők nyúlnak be egy lopott pillanatra a szoknya alá.
Ilyenkor igazán szexinek érzem magam, akinek hatalma van a pasik fölött. Onnantól pedig nem tudnak mást tenni, mint vágyni rám.
Egy-egy ilyen alkalom után rájöttem: egészen kényelmes nyáron a bugyi nélküli lét, így szépen lassan az utcára is kimerészkedtem hiányos öltözetemben. Anyukám rettegett volna a fertőzésektől, ha tudta volna: mindig óvva intett attól, hogy meztelen fenékkel bárhova is leüljek. Egyedül az ágyra lehetett – amire egyébként tilos volt utcai ruhában lehuppanni.
Pedig valahol mégsem volt igaza… Kiolvastuk, hogy a bugyiba burkolt punci nem tud megfelelően szellőzni, s így nagyon könnyen szaporodnak benne a fertőzések. Főleg a tangában. Bő alsót javasolnak, mint a század elején.
Azóta egyre lelkesebben hagyom el a bugyim, bár még a hűvösebb időre nem találtam megoldást. Volt, hogy kényelmesnek éreztem leggings-ben lenni, de másik alkalommal mintha elkezdtem volna viszketni a nadrágban. Pedig már olyan boldog voltam, hogy ilyen egyszerű ellenszert találtam a hüvelygombára!
A kép forrása itt.