Én vagyok a prűd?

Látogatóban jártunk egy konzervatív(nak gondolt), vallásos társaságnál, akiket ezer éve ismertem már. Izgultam, mi lesz, mennyit áruljunk el magunkból pasival, mennyire mutassuk meg valódi önmagunkat. Úgy éreztem, nem lehetek velük őszinte, nem mesélhetek arról a sok változásról, ami lezajlott bennem.

Nem vagyok hiteles. Arról papolok itt is és sok barátom előtt, hogy a szexnek nem kéne tabunak lenni, most pedig titkolózok. Sót! Ráébredtem, valószínűleg én magam is teremtem a tabukat magam körül. Az esti iszogatáskor a konzervatívnak gondolt ötvenes pár volt az, aki elkezdett poénkodni azon, hogy a feleség hogy öleli az én pasimat, vagy én hogy melegítettem fel a hideg templomban a férjet egy öleléssel. Ők hangosan nevettek míg mi, a hű, de liberális pár kényelmetlenül fészkelődtünk. Kérdem én: mit csodálkozom én azon, hogy nem beszélgetett velem eddig a kutya sem a szexről?!? Könyörgöm, ha azt látja, hogy elpirulok és lesütöm a szemem, akkor miért merné folytatni?

Bevállaltunk egy tesztet: elmeséltük neki, mennyire odavagyok a hakát táncoló férfiakért. Lejátszottunk nekik egy youtube videót mondván, hogy mi inkább az esküvőnkön inkább majd ilyet szeretnénk a klasszikus keringő helyett. És mi történt? Lelkesen elkezdték tervezgetni, hogy majd beszállnak pap barátunkkal a táncba!

Jó kis lecke volt. Nem érdemes nagyon félni az őszinteségtől. Hisz tudjuk, hisszük, hogy minden, amit teszünk az jó. Jó a testünknek, jó a kapcsolatunknak, jó a környezetünknek. És ha ezt őszintén, boldogan, hitelesen osztjuk meg a szeretteinkkel, abból nagy baj nem lehet. Butaság. Naná, hogy lehet. Lehet, ha ezzel (főleg a poliamoriával) valakinek nagyon belegázolunk a világképébe, s ezzel a saját világát érzi megtámadva. Volt már ilyen. Ezért aztán ki kellene találni valami jó kis könnyű, tapogatózó kérdést, amivel kiderül, befogadó hallgatóságról van-e szó, vagy inkább maradjunk a vágott verziónál…

 Fotó: www.audio-luci-store.it @ FlickR