Ezért hazudok az ágyban

Van, hogy én okozom a korai magömlést. És nem azzal, hogy túl jó bennem lenni, hanem azzal, hogy félelmet keltek az ágyban.

Tisztán látszott, hogy én tehettem arról, hogy hamar elélvezett azza. hogy szépen lassan újra bepörgettem magam a régi körökbe. Újra bekapcsoltak a régi félelmeim, hogy nem fog menni, nem fogom élvezni a szexet. Most már előrébb járok, okosabb vagyok, mint a régi önmagam, mert jobban oda tudok figyelni a testem jelzéseire. Most már legalább érzem, ahogy befeszülnek izmok az alhasamban, és a szeméremdomb környékén. Olyan izmok, amik nem kéne, hogy feszüljenek. Nem tudok ellazulni, nem nedvesedek rendesen. Valószínűleg így védekezik a testem.

Fotó Jessica Castro, Unsplash

Minden szakértő az őszinte kommunikációt hangsúlyozza, és én is aláírom, hogy ez elképesztő fontos. De sokszor úgy állítják be, mintha az olyan baromi könnyű lenne. Csakhogy van, amikor a másik fél nem bírja el az őszinteséget…

Én ugyanis őszintén elmondtam Ákosnak, hogy mi fáj, mi nem működik bennem, miktől félek. Ő pedig egyre jobban elkezdett aggódni értem. Mivel újra, meg újra belecsalogattam egy olyan aktusba, amit én nem is kívántam, már elveszítette a bizalmát bennem. Látom a szemein, hogy nem hiszi el, hogy tényleg jó nekem. Nem hiszi el, hogy tényleg kívánom a szexet. És őt. Miközben belém hatol, a tekintete azt kérdezi: „Ezt most tényleg akarod? Tényleg élvezed? Nem fáj?”. Érzem, hogy félt engem. Retteg, hogy bánt.

Kémleli a tekintetem, de én nem árulok el semmit. Egyszerre van bennem, hogy nem akarom becsapni, és hogy be akarom csapni. Hazudni nem akarok, nem akarok már úgy tenni, mint aki élvezi, de megijeszteni sem akarom még jobban, azt sem akarom, hogy lássa, hogy nem vagyok jól, ezért inkább pókerarcot veszek fel. Igyekszem megfejthetetlenné válni, de igazából hazudok. Hazudok, mert szeretem. Mert elárulta, hogy már kényelmetlen neki az, hogy ennyire nagyon kíván. Látom a szemében a bizonytalanságot, és én ezt nem bírom nézni. Inkább beáldozom magam, csak neki ne legyen rossz.

Megígértette velem, hogy csak akkor fogunk szexelni, ha én is kívánom. De a lehetetlent ígértem, mert sem én, sem ő nem bírja elviselni azt, hogy visszautasítsam. Túl labilisak vagyunk ebben a szar, bizonytalan helyzetben mindketten. Persze, ha amúgy jó lenne a szex, akkor egy-egy visszautasítást el lehetne bírni. De ilyen állapotban sem ő, sem én nem vagyunk hozzá elég erősek.

Döntök hát: hazudok. Beengedem őt a testembe. Felkenem a puncimra a síkosítót, hogy menjen. Ő belém hatol, és pillanatok alatt elélvez. Tudom, hogy nem így szokott lenni. Tudom, hogy tovább szokta bírni. Valószínűleg így akar engem megmenteni.

Az egész úgy szar, ahogy van, és nem tudom, mi a kiút. Haragszom magamra, de ezt a haragot nem bírom már el, ezért inkább rávetítem a haragom. Aztán, ha már ő nincs ott, mindenki másra haragudni kezdek. Az egész hangulatom úgy elbaszott, ahogy van.

Nem tudom, hol van a kiút. Nem tudom, mit kéne tennem, ezért teszem azt, amit eddig is tettem. Írok, figyelem magam, és elmegyek egy újabb önismereti hétvégére, aminek a témája a szex. És tovább reménykedem, hogy egyszer a végére érek ennek a problémának…