Hiányzik a vágy

Ma találkoztam a másik pasival. Egyszer voltunk együtt, az is már jó pár hete. Nagyon jól éreztem magam vele, de a szex az nem volt egy sikersztori, de ezt majd később.

Felbukkant, jött, átölelt. Nagyon jó illata volt, kedves volt és gondoskodó. Nagyon jól éreztem magam a közelében, bújtam, mint egy kiscica, simogattuk egymás kezét. Hazahozott kocsival – én azt hittem, hogy csak hazahoz, de ő leparkolt. Én pedig elköszöntem. Jó volt, hogy simán tudtam neki nemet mondani, nem paráztam emiatt. Szépen, nyíltan kommunikáltam:
– Én most elköszönök.
– De miért?
– Fáradt vagyok.
– Pedig én kívántalak.
– Sajnálom. Nekem most nem olyan a hangulatom. Meg el is kaptam valami gombás fertőzést.
– Szegényke! – törődően végigsimítja az arcom. Nem mondtam, hogy szerintem tőle kaptam a fertőzést. Legalább is azóta van, mióta vele voltam.
– Nem nagy ügy, csak picit kellemetlen.
– Igen, úgy nem lehet az igazi.

Azzal kaptam egy szájra puszit és már ment is.

Minimális vágyat sem éreztem, csak arra vágytam, hogy cirógassanak, óvjanak. Neki pont ilyen volt az ölelése, de valahogy nem lett elég. Bezártam magam mögött a bejárati ajtót és elkezdett fájni a szívem. Sajnáltam, hogy mégsem a pasimnál alszom. Még pont elcsíptem telefonon, ő is kicsit nyafka ezen a héten, mint én. Megírtam neki, hogy hiányzik, pedig valószínűleg nem is ő hiányzik most, hanem valami.

– Csókok mindenhová… – írta – és nyalás. – És én most nem tudtam belemenni ebbe a játékba. Nem akartam színlelni még írásban sem. Egyszerűen semmi szexuális étvágyam nincs.

Bárcsak azt mondaná nekem valaki, hogy ez normális! Hogy ez nem azt jelenti, hogy újra elvesztem azt, amit már megtaláltam, hogy újra kiveszik belőlem a vágy, hanem egyszerűen most egy kicsit pihen!

Ugye visszajön? Szeretem, ha itt van velem. És hiányzik. Igen, a vágy hiányzik és valószínűleg ez a bajom.

Fotó: Helga Weber @ FlickR