Hogyan viseljük a cicijeinket?

Egy csodálatosan szép nő jelent meg a halloween buliban, beöltözve, ha egyáltalán használhatom ezt a szót. Fekete francia bugyikát, neccharisnyát, magassarkút viselt. Felül egy szexi kis köntöske, azazhogy:
– Ez még nem minden! – tette helyre egy laza mosollyal a rajongótáborát, s kibontotta a köntöst. Nem volt rajta más, csak két fekete, fodros, szívecske alakú tapasz a mellbimbóin és egy fekete gyöngysor.

Sokféleképpen hatott a társaságra. Engem nem begerjesztett (látványra még soha senki nem gerjesztett be, ez is megér egy gondolatmenetet), nem is tartottam büdös kurvának, hanem csodáltam. Egész este tátott szájjal figyeltem: egy példakép sétált ott előttem.

Nem, nem szeretnék ilyen szerkóban bulizni járni. De elképesztő volt látni azt a könnyed, kedves, bájos és intelligens (!) megjelenését, amivel a meztelenségét, a testét, a szexualitását viselni tudta. Persze gyönyörű teste van, de ez az egész nem ezen múlik. Meg tudta tenni, hogy megérkezik egy csomó idegen közé, büszkén kihúzza magát, megemeli a cicijeit és felvállalja, amilyen. Laza, kedves mosollyal fogadta az éhes tekinteteket, a bókokat, a rajongást. Igazi NŐ.

Tudom, hogy én is nagyon bátor nő vagyok, amit nem is akarok leértékelni, de lenyűgözött az ő bátorsága. Azt is tudom, érzem, hogy jó nő vagyok és még egyre jobb nő leszek. Ő viszont a csúcson volt. Érdekes mód, nem igazán éreztem magam szürke kisegérnek, gyengének, kevésnek, unalmas mellékszereplőnek mellette magam. Boldoggá tudott tenni a sikere, a legkevésbé sem voltam féltékeny arra a reflektorfényre, amit kapott, még akkor sem, amikor a pasim csorgatta rá a nyálát. Csak csodáltam és boldoggá tett, hogy nem csak a férfiak képzelete által szült filmekben vannak ilyen vadmacskák, hanem bizony léteznek olyan nők, akik ilyenek, maguktól és magukért ilyenek és imádják.