Bevallom, a mai napig én is rengeteget gondolok az első csókra, mint ahogy olvasóm, Vivi is (álnév). Mélyen megérintett az írása, amit nektek küldött, hisz sok-sok ponton együtt tudtam vele érezni. 

Az én első csókom tökéletes volt. Gyengéd, nem tolakodó, romantikus és elképesztő finom. Teljesen beszippantott, imádtam vele csókolózni az első pillanattól kezdve. Sokszor szoktam is mesélni, hogy a mai napig bánom, hogy nem vele veszítettem el a szüzességem, mert az tutira jobb lett volna, mint ahogy igazából történt. Miért? Mert őt tényleg kívántam. Csak hát nem mertem megtenni, mert úgy gondoltam, ilyen hirtelen nem lenne helyénvaló. Azt hittem, ezt az ajándékot annak kell odaadnom, akibe szerelmes vagyok. Márpedig ő nem szerelem volt, hanem egy nagyon finom játék.

Sok-sok tinédzserkori emlék pörög még a fejemben a mai napig, amiről olvashattok még sokat a jövőben, most viszont következzen Vivi írása.

Vivi első, nagyon váratlan csókja

Egy fiatal nő életében gyakran – vagy szinte mindig – fontos és meghatározó, hogyan éli meg élete első csókját, szexuális élményét és hogyan érik őt ezek az események. Kivel és hogyan történik meg? Mennyire vállalható a szitu akár még évek múlva is, hogyan emlékszik vissza ezekre a meghatározó élményekre?

Életem első kvázi szexuális élménye mai napig nagyon vegyes érzelmeket ébreszt bennem és még mindig eléggé felkavar, pedig kb. 25 éve történt.

Ma már elmúltam 40 éves, férjem, gyerekem van, na meg egykori partneremnek is. Korántsem arról van szó, hogy most ott szeretnék hagyni csapot-papot és átszelve a világot egy régi, korábban beteljesületlen szerelem után rohanok. Jól tudom, hogy ennek semmi értelme se lenne. Ez egy belső folyamat, ami hatással van az emberre, kiborít, az sem lehetetlen, hogy enyhe menopauza tünet. Érzések felmerülnek, átfutnak, kikészítenek, aztán eltűnnek. Hogy miért az első lovagom jutott éppen most erre az időszakra, csak találgatni tudok, de talán éppen itt volt az ideje, hogy feldolgozzam az akkor mélyen elnyomott és tudat alá préselt érzéseket.

Korai, nyiladozó szexualitásom első mérföldköve, az első csók élményem egy buszmegállóban ért, fényes nappal és nagyon-nagyon váratlanul. Igazából nem is voltam szerelmes abba a fiúba, semennyire nem voltam felkészülve az esetre, sőt, a szó szoros értelmében abban a pillanatban még a nevét se tudtam az illetőnek, mégis magával ragadóan szenvedélyes volt, ahogy megcsókolt, pláne egy 16 éves fiúhoz képest.

Bevallom, mai napig – jó értelemben – beleborzongok és igen, felizgulok, ha rá gondolok és akkor is meglepően izgató élmény volt a maga módján. Egyben életem egyik kissé – na jó, eléggé – fájdalmas csalódása is. Merthogy ennyi volt és nem több. Ott helyben véget is ért a dolog. Soha többé felém se nézett, legalábbis ebben az értelemben.

Érdekes az emberi elme, hiába ért akkor csalódás, mégis a jó részére emlékszem. Pontosabban úgy raktározta el az agyam, hogy én dobtam ki őt. Éveken keresztül úgy élt bennem az eset, hogy én szabotáltam a kapcsolatot.

 Fotó: Pexels

Ébredező szexualitás tizenéves fejjel

Az eset nagyjából 16 évesen, másodikos vagy harmadikos gimnazistaként történt meg velem. Nem emlékszem pontos dátumra, csak a körülményekre nagyjából. Az időjárásra, a környékre. Meg akkori önmagamra.

Jó formában voltam, napi szinten edzettem és a tanulásra koncentráltam.  Kisportolt alakom és kockás hasam volt, hosszú, derékig érő eredeti vörös hajam, de korábban nem igazán vonzottam a srácokat.

A hajam miatt nem kevés csipkelődésnek voltam kitéve, tagadhatatlan. Egészen kisiskolás koromtól meghatározó pont volt és talán még utána is, sokáig. Sokan cikiztek miatta, majd pedig, kb. attól a ponttól a pasik megzabáltak érte.

Nagyjából 11 éves koromtól szemüveges is voltam, ami persze szintén nem nagyon kedvezett az önbizalmamnak. Hiába jelentek meg már divatosabb szemüvegek, nélküle alig láttam és tudtam, hogy ezért le se vehetem. A kontaktlencse akkoriban nem volt még igazán kényelmes, meg elérhető se.

És nem voltam éppen túl népszerű csajszi, nem volt túl társasági típus. Visszahúzódásomnak vagy bánatomnak talán az is oka volt, hogy a suliban már sok hasonló korú lánynak volt barátja, átélt valódi kapcsolatokat, nekem viszont nagyjából csak az álmodozás és a saját testem felfedezése jutott osztályrészül. Cseppet sem voltam népszerű a fiúk körében, vagy én nem vettem tudomást róluk.

Persze belül bennem is beindultak már a hormonok és vágytam már arra, hogy végre én is átélhessem azt, amiről a többiek áradoztak. Pontosabban, fortyogtak a hormonok és izzott a testem. Több iskolatársam és osztálytársam megélt 16 éves korára olyan dolgokat, ami egy tini életében általában fontos mérföldkő tud lenni önbizalom építés szempontjából és úgy egyáltalán tini szemmel mérten a szexualitásban is.

Akkoriban is sokan az első csókon bőven túl voltak a 7-8. osztályos osztálykirándulásokon és házibulikon. Néhányan ennél többön is. Külső szemmel nagyjából azt láttam, hogy ment a szex keresztbe hosszába mindenfelé. Én meg csak irigykedtem azokra, akik átélték. Meg aztán, tegye fel a kezét, aki legkésőbb 15-16 éves korában nem játszott el legalább gondolatban azzal, hogy együtt van a barátjával, szerelmével.

Én totál odáig voltam akkor éppen egy srácért a suliból, illetve több lehetséges kiszemelt volt, arra az esetre, ha az egyik nem jön be. Nem jött be egyik se, illetve nem jött össze a dolog egyikükkel se. Szóval hiába erőlködtem, egyedül voltam. Pedig mindent bevetettem, hogy végre pasit fogjak magamnak, nem jött össze.

Minél jobban vágysz rá, annál jobban elkerül

Tagadhatatlan, hogy már akkoriban is eléggé nagylányok akartunk lenni páran, tinidiszkóba jártunk és néha bandáztunk, a többségnek pedig már bőven volt a társaságban fiúkkal/lányokkal kapcsolatos élménye. Persze, különböző szinteken. Nekem viszont nagyjából a nullával volt egyenlő a szerelmi életem és ez igencsak el is keserített. Vártam, hogy végre rám találjon a várva várt nagy szerelem, de valahogy sehogy nem akart jönni.

Sajnos, azok a srácok, akiket én el tudtam volna képzelni magam mellé, nem igazán vettek komolyan, vagy igazából észre se nagyon. Minél jobban vártam, annál jobban elkerült. Meg aztán ezzel együtt más fiúk is elkerülték a figyelmemet. Mintha nem is léteztek volna. Később persze ráébredtem ennek az egésznek a törvényszerűségére, de akkor pusztán csak frusztrált. Néha hisztérikusan.

Majd megőrültem legbelül, hogy nincs pasim, nincs élményem, pedig elég fiatal voltam. Másokat irigyeltem, akiknek ez már összejött és egyáltalán nem néztem szembe azzal, hogy talán számomra még nincs itt az ideje. Azt hittem, hogy felkészültem rá, de igazából egyáltalán nem.

Most visszanézve, még 1-2 évig egyáltalán nem, de az is lehet, hogy az élményeim miatt zártam be annyira, hogy képtelen voltam befogadni mások közeledését. Csalódásokból rendesen kijutott abban az időben és hiába akadt csodálóm, 1-2 éven belül nem is egy, valahogy ez se tudta felépíteni bennem az önbizalmat. Csak azt láttam, hogy ebben nem vagyok ügyes, sőt, nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Folyton olyan szekér után szaladtam, ami nem vett fel, pedig biztos állt ott rám várva nem egy másik. Akkor csak az élt bennem, hogy nem kellettem a srácoknak.

Nagyjából mindenki lepattintott, akit kiszemeltem. Teljesen megcsapolta az önbizalmamat, hiába volt akkor bomba alakom. Hiába volt aztán néhány udvarlóm, úgy éreztem, átok ül rajtam, mert valahogy sose az volt, akire én igazán vágytam. Néha éltem a lehetőséggel, persze és kaptam az alkalmon, hogy rajong értem valaki, de sosem volt az az érzésem, hogy ő az igazi. A dolog odáig fajult, hogy képtelen voltam bárkinek is odaadni magam 26 éves koromig.

Fotó: Katie Salerno @ Pexels

Ébredj fel Csipkerózsika: meglepő fordulat az életemben, megcsókolt egy királyfi

Nem is tudom, pontosan mi járt a fejemben azon a délutánon, amikor egyszer csak elém toppant. Fiatal voltam és naiv. Voltak is srácok, akikkel simán el tudtam volna már akkor képzelni bármit, de a srác, aki végül megtette az első lépést, még csak a gondolataim árnyékában sem volt. Főleg, hogy egészen addig a napig kb. fel se tűnt – pedig nem volt kis darab (közel 2 méter) és ráadásul elég jó arc volt már akkor is. Azt se nagyon tudtam, hogy létezik, pedig elég közel laktunk egymáshoz. Mai napig nem tudom, hogy nem tűnt fel akkor ez a szálfa termetű hercegem…

Valószínűleg annyira lekötötte a figyelmemet az, akibe akkoriban bele voltam zúgva, viszonzatlanul, hogy se nem hallottam, se nem láttam mást. Szóval egyáltalán nem vettem észre az évfolyamtársamat, egészen addig, míg gyakorlatilag szó szerint a számban nem volt.

Mellém lépett, vagy sokkal inkább ugrott Ő, mint egy hatalmas fekete párduc és egy 16 éves fiúhoz mérten szenvedélyesen megcsókolt. Se szó, se beszéd. Csak jött és szinte letaglózott. Nem tudom, hány másodpercig vagy percig tartott a dolog, de nagyjából időtlennek és végtelennek tűnt. És igen jöttek a pillangók és tündérpor meg minden. Bár nem pont így álmodtam meg az eseményt,
végeredményben elég jó volt, amíg tartott.

A baj csak az volt, hogy még futó kapcsolatnak se lehet nevezni, olyan rövidre sikerült. Olyan szinten meglepő és hirtelen, kiszámíthatatlan volt a dolog, hogy kb. csak utána tudtam felmérni őt teljes egészében. Már amennyire a meglepetésemben erre képes voltam.

Néztem ki a fejemből és tényleg azt hittem, hogy álmodom. Hogy mi van? Engem megcsókolt egy fiú? Csak álltam ott és néztem rá, valószínűleg nagy, kikerekedett szemekkel és akkor láttam, hogy igazából elég helyes. Ez egy másik elég kellemes része volt a meglepetésemnek. Felfedezni, hogy a srác, akitől éltem első, igen váratlan csókját kaptam, gyakorlatilag bombajó pasi. Nem csak akkori szemmel, még most is.

Bevallom, ennek köszönhette, hogy a fogsorát nem rendeztem át a helyszínen. Na meg annak, hogy annyira lefagyott az operációs rendszerem, hogy igazából se megszólalni, se megmozdulni nem tudtam hirtelen a meglepetéstől. Hogy került ide és ki ez a srác? Csak ez járt a fejemben.

Őszintén szólva nem nagyon tudtam abban pillanatban, hogy mi van.  Amikor már végre annyira magamhoz tértem, hogy képes voltam megszólalni, persze az első kérdésem az volt, hogy ezt minek köszönhetem – vagy inkább, hogy mi volt ez? Annyira el voltam varázsolva, hogy az egzakt válaszra a mai napig nem nagyon emlékszem, csak kb. a lényegére, hogy „csak úgy”. Ennyi volt. Jött, letaglózott és kész.

Ekkor robbant bennem az indulat. Eléggé feldúlt lettem, mert a lényege az volt, hogy pasim továbbra sincs. Kitört belőlem a harcos amazon. Rátámadtam, hogy akkor meg mi a francnak csókolgat? Hát, nem lettem volna a helyében, de akkor annyira elöntötte az agyamat a köd, hogy képtelen voltam ezt hidegvérrel lereagálni.

Jesszusom, normáááális? Tényleg nem tudom, hogy jutott ez eszébe, de nyilván okkal tette. Csemegére vágyott? Vagy ő is csak át akart esni a tűzkeresztségen? Fel akart ébreszteni? Mai napig nem tudom hova tenni. Ezzel együtt, ha másképp közelít, biztosan sokkal nagyobb esélye lett volna nálam, de valószínűleg részéről nem volt semmi különös célja. Merész, vagy bunkó volt? Így utólag szerintem elég nagy bátorság kellett ehhez részéről, főleg a reakciómat tekintve. Vajon mennyit készült erre lélekben? Nem tudom. Nagy kérdések jöttek viszont utána és sok tanulságot levontam belőle azóta.

Légy spontán, az élet sokszor felülmúlja a várakozásaidat!

Ami akkor a legjobban feldühített, hogy akkor most tényleg frankón lenyúlta az első csókot, amit nyilvánvalóan nem neki tartogattam? Tény, akkori szentimentális énemmel nagyon másképp reméltem, hogy majd megtörténik az első csók. Gyertyafény vagy legalábbis randi meg andalgás, lassúzás egy házibulin, meg ilyenek. Valami ehhez hasonló álomszerű helyzetet képzeltem el, valaki mással, akire akkor vágytam. Ilyen szintű spontaneitásra nem voltam felkészülve és nem is igazán volt a formám. Összetörte az álmomat vagy újat adott? Nézőpont kérdése.

Ma már azt mondom, hogy inkább adott. Tapasztalatot és új nézőpontot. Főként azt, hogy valamire lényegében nem lehet felkészülni, mert úgyis másképp lesz. Az élet néha felülírja az elvárásainkat, elképzeléseinket, de néha jobbat is ad, vagy legalábbis izgalmasabbat és meglepőbbet, mint amit valaha is elképzeltünk. Sose ragaszkodj mereven az elképzeléseidhez. Néha jobb, ha hagyod, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy történnek.

Amíg valamit nem éltél át, csak a cukormázas filmekből és mások elmeséléséből van némi elképzelésed, meg látod, ahogy mások enyelegnek, addig csak illúziókat kergetsz. A valóság egészen más lehet és nem feltétlenül rossz. Sőt, néha egészen meglepően kellemes élményben lehet részed, ha beengeded az életedbe a spontaneitást. Ezen a téren szerintem a mai napig lenne mit tanulnom tőle. Ahogy ő végigélte eddig az életét, azt az ő spontaneitása nélkül nem lehetett volna.

Pozitívum az is, hogy lényegében jó volt amit adott és a „partner” ellen se lehetett kifogásom. Annyira jó volt, hogy inkább az fájt, hogy nem folytatódott. Ahh meg uuuh. Vajon hány csaj álmodik erről, én meg simán megkaptam, még ha nem is onnan, ahonnan vártam, nem úgy mint hittem. Akkor és még sokáig, mégse tudtam eléggé értékelni. Kétségtelenül segített és a mai napig segít optimistábban értékelni az esetet, hogy tényleg, legalább iszonyú jó pasi (volt), de pont ez teszi az egészet egyben annyira fájdalmassá is.

Köztünk maradjon, azóta is messze übereli az összes többit, akitől bármit reméltem anno, meg azok közül is sokat, akikkel utána találkoztam. Együtt, összeadva se közelítik meg. Csak hát na. Mégis váratlanul ért, nem készültem rá, és arra pláne, hogy rögtön le is pattint. Valljuk be, inkább ez esett akkor és azóta is rosszul romantikus lelkemnek.

A dologban a pláne mégis az, hogy évekig az élt bennem, hogy én voltam vele kegyetlen és nem is csoda, hogy többé rám se nézett. Ez is benne van a pakliban, szegénnyel tényleg nem bántam kesztyűs kézzel. Viszont csak néhány napja idéződött fel bennem az élmény, miközben egy könyvet olvastam. És akkor ott, ismét patakokban folytak a könnyeim és örültem, hogy senki nem látja. Zokogtam, pedig elmúltam 40 éves. Ugyanúgy zokogtam, mint aznap a buszon hazafelé menet. Mert bevallom, csak homályosan emlékszem arra, hogy aznap hogy jutottam haza és csak a szerencsén múlott, hogy egyáltalán jó buszra szálltam.