„Egy szeretetteli, erős alapokon álló kapcsolatban sérülhet-e az alacsony libidójú fél attól, hogy az igényeinél többet szexel a másikra tekintettel?”

– nagyon megérintett ez a hozzám érkező olvasói kérdés. Mára már tudom, hogy komoly, hosszú távú problémáim származtak abból, hogy rengetegszer belementem a szexbe az exeimmel olyankor is, amikor nem vágytam rá.

Miért volt ez nagy baj?

Röviden: mert így megszoktam, hogy nem jó a szex. Hisz amikor nem kívántam, akkor általában nem volt jó. Vagy nem volt igazán jó. Onnantól kezdve pedig berögzült ez, és már azt „vártam”, hogy ne legyen igazán jó. Erre állt rá a testem.

Az, hogy nem élveztem igazán, nem is magam miatt zavart, hanem inkább amiatt, hogy nem tudtam megadni a páromnak azt a minőséget a szexben, amire vágyik. Merthogy szerettem ezeket az exeket, és ők is imádtak engem. Épp ezért mentem bele mindig az aktusba: mert fontosak voltak nekem, és nem akartam csalódást okozni nekik. De nem sikerült elkerülni a fájdalmat, hisz a vágytalanságból származó szex egyikünknek sem okozott igazi gyönyört.

Hogy lehet mindebből kijönni?

Számomra ez egy hosszú folyamat, de úgy érzem, nagyon is jó úton járok. Már fél éve aktívan dolgozom azon, hogy stabilan át tudjam élni a gyönyört az ágyban. (Előtte is sokat dolgoztam már ezen, de most ez került a mindennapjaim fókuszába.) Nem csak azt akarom elérni, hogy csodálatos orgazmusaim legyenek, hanem azt is, hogy tudjam, mi a jó nekem, ismerjem a testem, ismerjem a vágyaim, és tudjam is őket kommunikálni.

Már fél éve virtuálisan kísér engem ezen az úton néhány ember, akik hasonló cipőben járnak: ők is csatlakoztak a Találd meg a gyönyöröd programhoz. Tudom, hogy nem csak én, de ők is elképesztő fejlődésen mentek keresztül! Saját magamon felfedeztem például, hogy már egyre jobban élvezem a maszturbálást, végre vannak szexuális fantáziáim, valamint számtalanszor megtapasztaltam már, milyen vágyni a szexre. És megértettem azt is, hogy nem KELL belemennem a szeretkezésbe, ha nem vágyom rá. Egyre jobban tudom képviselni a határaimat.

Fotó: Kirill Palii, Unsplash

Az egyik első lépés ebben a folyamatban nemet mondani akkor, amikor nem vágyunk rá igazán.

A szerető partnernek pedig komoly feladat lehet türelemmel elfogadni ezt. És ilyenkor lehet, hogy sokáig nem lesz szex, de azt hiszem, ez az egyetlen út, hogy a másik fél végre megtalálja magát az ágyban, és igazán tudja kívánni, és élvezni a szexet. Ebben segít két online programom is: a Vágyébresztő (pároknak különösen ajánlott) és a Találd meg a gyönyöröd. Ha szeretnéd, hogy téged / titeket is végig kísérjelek a gyönyörteli szeretkezések felé vezető úton, csatlakozz valamelyik online programhoz, melyeknek nagy előnye, hogy teljes diszkréció mellett, titokban, a saját tempódban tudsz dolgozni ezeken az elakadásokon. Szerintem csak nyerhetsz, ha belevágsz.