Mekkora fasz kell?

Több pasival is találkoztam már, akinek problémái voltak a farka méretével. Félreértés ne essék: nekem az ég világon semmi problémám nem volt, nem is panaszkodtam, mert nem volt mire. Ellenkezőleg: ők becsmérelték le saját péniszüket: „átlagos”, „túl kicsi” – mondták.

Szerencsére egyikük sem jutott el odáig, hogy pénisznövelő módszerekhez folyamodjon. Állításuk szerint nem voltak önértékelési problémáik, mégis szerintem indokolatlanul sokszor hozták szóba a témát saját maguktól. Én ugyan egy szóval sem utaltam a méretre!

Egyiküket sem tudtam megnyugtatni. Azzal sem, ha azt mondtam, számomra pont ez a tökéletes méret (komolyan így is gondoltam).
– Nem semmi, mekkora fasza volt! – áradozott egyik partnerem a másikról. – Teljesen ki kellett feszítened a szádat, hogy le tudd szopni! Nagyon izgató volt.
– Hát, örülök, ha szexi volt, de mikor belém hatolt, nagyon feszített a mérete miatt. Ráadásul már kellemetlenül mélyre döfött, ami szintén fájdalmat okozott. És igen, leszopni is nehéz volt: alig bírtam a számba tömni, s neki sem lehetett túl jó, hogy csak egy része fért el a farkának a számban, míg a Tiédet teljes hosszában tudom kényeztetni, szívogatni.

Nem hatott. Nem érti meg, hogy az övé százszor jobb!

Ráadásul sokáig rondának és ijesztőnek gondoltam a faszt. Hát még, ha hatalmas! Inkább egy kedves, kézreálló méretet preferálok. Vibrátorból is inkább kisebbet választottam. Hiába mondtam el, hogy nem a méret a lényeg, hanem sokkal inkább az odafigyelés, az ügyesség, a kitartás: mintha a falnak beszélnék.

Mivel azt érzem, méret-para van mindenfelé, sokáig az incsi-fincsi faszról szóló bejegyzésemet sem mertem megírni. Titkoltam az örömömet, hisz mit fog szólni a pasim, mikor kiderül, nem az övé a kedvencem! Egy napon aztán rákérdezett:
– Melyikünk farkát szereted jobban? A barátomét, vagy az enyémet? – tette fel a kérdést miután megerősített: nyugodtan lehetek őszinte. Márpedig a mi kapcsolatunk tényleg olyan, ahol nyugodtan lehetek őszinte.
– Az övé. – vallottam be.

Sokat beszélgettünk aztán erről és nagyon felszabadító volt: végre nem kellett tovább titkolóznom, kimondhattam, ami már egy ideje bennem motoszkált, megszabadulhattam egy újabb kőtől, ami a szívemet nyomta. Megbeszéltük, hogy attól még, hogy nem az övé a legjobb, az övé is nagyon jó és imádom. (Tízes skálán a 9.8 és a 9.7 ugyanúgy csúcs szuper.) Attól még, hogy találkoztam egy számomra kedvesebb példánnyal, attól még az övét ugyanannyira és ugyanúgy szeretem, mint korábban. Nem kell mindenben a legjobbnak lenni – sőt, nem is lehet. Ráadásul a szexuális teljesítmény nem azon múlik, hogy én mennyire szeretem a kezembe venni, vagy szopogatni a szóban forgó dákót. És hát ezen kívül még millió dolgot imádok pasiban, s nem az a leglényegesebb, milyen a pénisze.

Mindezt megkoronázandó kapott egy hosszú, olajos pénisz masszázst, ami után úgy tűnt, tényleg helyreállt a lelki békéje.

Fotó: worth100.com