Mellbimbó húzogató

Szeretem, amikor egy kicsit durván bánnak velem az ágyban. Sokszor eszembe jut ilyenkor A szürke ötven árnyalata, ami bár egy gyenge ponyva, de szerintem akkor is nagyon fontos könyv: beszél olyanokról, amikről nem beszélünk. Nekem például sokat segített abban, amikor először elfenekeltek, vagy elkezdték csapkodni a csiklómat: nem éreztem azt, hogy itt most valami undorító, bűnös dolog történik. Helyette ellazultam, s adtam egy esélyt a dolognak:
– Hopp, ilyen még nem volt, Lilikém! Lássuk csak, szereted-e! Próba szerencse.

Jelentem, szeretem. Nem tudom pontosan, mi történik a csiklócsapkodás közben, de azt vettem észre magamon, hogy elsősorban nem azt élvezem, amikor csattan, hanem ami utána következik. Arra gyanakszom, hogy ilyenkor összegyűlik ott a vér, s ettől csak még jobban élvezek. Mert az tény, hogy még jobban élvezek.

Elkezdtem azt is nagyon élvezni, ahogy a mellbimbómat húzogatják egész erősen. Legutóbb viszont kicsit túllőttünk a célon: éreztem én, hogy fáj, de nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, hogy fáj, vagy fáj-fáj. Nem parancsoltam megálljt, mert teljesen elsodortak az érzések, csak aztán utána vettem észre, hogy teljesen tropára ment a jobb mellbimbóm. Jót mosolyogtam rajta, hogy ezt is megtanultam.  Kicsit féloldalas lettem és még másnap is fájt a zuhanyzás is. Este aztán bekentük Neogranormonnal, s láss csodát, reggelre kutya bajom sem volt!

Persze ez még nem az a nagyon durva szex, inkább csak finom paskolgatás. Játék, amit mindketten imádunk. Fel is merült bennem a kérdés, hogy vajon pasi is imádná-e ugyanezeket: csak adni szereti, vagy kapni is? Az ő példáját követve kérdeztem rá:
– Hogy szereted, ha izgatom a mellbimbódat? Ha finoman nyalogatom, ha így csipkedem – mutattam meg -, vagy ha harapdálom?

Tőle tanultam a kérdezést. Szeretem, ahogy tud beszélni a szexről.