Mennyi szex elég egy jó kapcsolatban?

Elegem van azokból a statisztikákból, amik azt taglalják, hogy mennyit szexel az átlag. Létezik az, aki nem kezdi egyből összevetni magát az átlaggal? És persze, ha már hasonlítgatok, akkor nem ahhoz kezdem el mérni magam, ami az én országomban jellemző, hanem a legaktívabb népek átlagához.

Rakok ide neked számokat, hogy jobban átérezd:

• A 25 és 34 év közöttiek átlagosan 108-szor szexelnek egy évben. (Ebbe a korosztályba esek én.) A legtöbbet amúgy a 35 és 44 között szexelnek a Durex statisztikái szerint. (Ez pedig jövőre lesz aktuális nálam.)
• Az emberek leginkább hétvégén vágynak az együttlétre. A hétfő és kedd lelombozóan hat ránk.
• A görögök a legforróbb vérűek, ők átlagosan 164-szer szeretkeznek, míg a japánoknál a legrosszabb a helyzet 48 alkalommal.

Forrás itt.

Fotó: Pixabay

Namármost természetesen én úgy fordítom ezt le magamnak, hogy ha a heti egy alkalom is nehezen jön össze, én vagyok a legbénább a világon. (Irónia!)

Márpedig most a heti egy is nehezen jön össze. „Nesze nekem poliamoria, itt vagyok szex nélkül.” Merthogy így élem meg azt a megváltozott helyzetet, hogy míg a kapcsolatunk első évében napi többször is megkívánt Tomi, addig most jó, ha heti egyszer, de akkor is inkább azért, mert én megkérem, nyaljon ki.

A trollok itt gondolom majd bőszen elkezdenek köpködni, hogy „mert egy önző picsa vagyok”, „mert ezt érdemlem”, vagy „biztos jobbat talált”, ami még tovább döngöli az önbecsülésem a földbe, merthogy én a kevesebb szexet úgy élem meg, hogy

• valamit biztos elrontottam,
• valamivel megbántottam,
• már nem kíván annyira: akkor lehet, már nem is fog szeretni,
• már nem vagyok kívánatos,
• ha nem adok neki szexet, nem vagyok jó partner.

Mindennek a tetejében tudom, hogy (mivel Tomi is poliamor) „másokkal bezzeg lefekszik”. „Csak én nem kellek. Biztos, nem vagyok elég jó neki.” – nagyítom fel a történetet.

Közben pedig meg sem nézem: én igazából kívánom-e a szexet. Csak fortyogok magamban minden este: „Na, ma sem dugott meg.” Sőt, már előre feltételezem: „tuti, ma sem bújunk össze”. Naná, hogy ezzel predesztinálom, mi fog történni! Főleg, hogy így még a saját libidómat is teljesen lehúzom, megsértődök, és mire bebújik mellém az ágyba, én már inkább hozzá sem szólok, csak alvást színlelek.

Ja, és mellé jönnek az okos baráti tanácsok:
„Vigyázzatok a szexszel, mert az nagyon fontos!”
„Ó, mi már 11 éve vagyunk együtt, mégis szinte minden nap huncutkodunk. Még a gyerek születése után sem tudtunk várni.”
Köszi. Most aztán még szarabbnak érzem magam.

A francba ezzel a frusztrációval, mert ez viszont tényleg megölheti a kapcsolatot! Nem akarok ráparázni, nem akarok haragudni rá, nem akarom értéktelennek érezni magam. Mert egyébként igen, szeretem, ő is szeret.
– Bébi, minden rendben van, hisz szeretjük egymást! – szokta mondani ő is.
Olyan jó lenne, ha ezt el tudnám hinni, hogy minden rendben és nem fog elhagyni, mert már nem vagyok az a „szexi kis ribanc” a szemében! És olyan jó lenne, ha azt is el tudnám hinni, hogy tényleg minden rendbe jön, ez csak egy átmeneti állapot.

Bárcsak türelmesebb tudnék lenni és nem sürgetném mindig a dolgokat!