Tag Archive for: elvárások

Egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy igazán szeressem a puncim! Olyan boldog vagyok!

A hétvégét együtt töltöttem egy csoport férfival és nővel, akik egytől egyig vagy azon dolgoznak, hogy végre legyen egy „normális” párkapcsolatuk, vagy hogy javuljon a viszonyuk a saját szexualitásukhoz. Én az utóbbi témával dolgozom nagy eredményekkel. És ezen a hétvégén egy hatalmas előrelépést tapasztaltam meg a saját puncimhoz való viszonyomban!

Tisztán emlékszem a tavaly nyári női körre, amikor megtapasztaltam, hogy mennyire mostohán bánok én a puncimmal. Sok tekintetben is.

  • Rengetegszer engedtem, hogy úgy hatoljanak belé, hogy ő nem volt rá kész. Nagyon-nagyon sokszor.
  • Állandóan elégedetlenkedtem vele. Sosem „teljesített” elég jól, nem volt elég izgatott, elég tettre kész, nem élvezett elég nagyokat. Persze mindezt a pasi kedvéért akartam elérni.
  • Nem láttam szépnek, nem gondoltam róla semmi jót.

szeretem_a_puncit.jpg Fotó Sharon McCutcheon, Unsplash

Aztán megfogadtam, ez most már nem lesz így többet. Figyelni fogok rá, és ha értem, mit akar (amit nagyon-nagyon sokáig egyáltalán nem értettem), akkor annak megfelelően cselekszem majd.

De rájöttem, ez nem olyan egyszerű. Hiába mondana a puncim nemet, nekem attól még nem megy, hogy leállítsam a pasim. Túl félelmetes. Úgyhogy inkább módosítottam a fogadalmamat: igyekezni fogok megteremteni a jó viszonyt a puncimmal.

A folyamat pedig úgy érzem, most kezd beérni. Egyre tudatosabb vagyok, egyre jobban érzem, hogy van épp a puncim: nyitott, zárt, szomorú, mérges, félős, vagy boldog… Már egyre jobban szót értünk.

 

A hétvégén számos nehéz történettel találkoztam a csoporttársaim révén. Én pedig azt vettem észre, hogy a puncim együtt érez velük. Néha velük örült, de legtöbbször egyszerűen fájt. Éles fájdalmat éreztem benne. És ilyenkor azt éreztem, hogy meg kell védenem. Vigyáznom kell rá. Képzeletben átöleltem, mint egy szomorú kislányt, és közben kerestem azt, ami jól esne neki. Nem akartam felvidítani, végre életemben először nem voltak felé elvárásaim, egyszerűen csak figyeltem rá, és igyekeztem támogatni.

Azt hiszem, minden napra be kéne iktatnom, hogy egyszer-egyszer gondoljak a puncimra, és figyeljem meg, hogy van épp, mi esne neki jól.

Ha érdekelnek a Heart & Sexuality programjai, ahol többek között a puncimat is megtanultam egyre jobban szeretni, és vannak kérdéseid, írj nekem nyugodtan. És ha úgy döntesz, jelentkeznél, kérlek, hivatkozz rám. Szívből ajánlom, én már sok-sok napot eltöltöttem a csoportjaikban.

Pontosan azt a türelmet, tiszteletet, szeretetet, elfogadást érdemelné meg a puncim, ahogy elképzelek egy igazán jó intim masszázst Ildikó elbeszélése alapján. És ezt nem csak a pasiknak mondom, hanem magamnak is. Igen, nekem kell elsősorban megtanulnom, hogy egészen addig megálljt kell parancsolnom a partneremnek, amíg valamit nem érzek komfortosnak. És bár csodálatos, ha a partner ügyesen tud olvasni a jelekből, elsősorban az én felelősségem, hogy kommunikáljam, ha még nem állok készen valamire, például a behatolásra.

Sosem voltam még profi jóni (punci) masszázson, de ha mennék, szerintem Ildikóhoz mennék (akivel interjút is készítettem). Szeretem azt a szelídséget, amivel a témáról beszél. Nem az erotikát, inkább a törődést, gondoskodást, gyógyítási szándékot érzem ki a hangjából.

Szeretném eltanulni tőle azt, amit mesél. Mármint nem arra gondolok, hogy szeretnék masszőrré válni, hanem arra, hogy szeretnék megtanulni ilyen szépen lassan haladni az intimitásban. Az egész testet bevonva méltó szeretetben részesítve minden négyzetmiliméteremet. Meg akarom tanulni cirógatni magam és úgy maszturbálni, hogy nem vetem rá magam egyből a csiklómra, vagy a hüvelyemre.

És szeretném, ha a partnereim is megtanulnák, hogy nem lehet egyből a puncimmal indítani. Nem lehet csak úgy benyúlni az ajkak közé, amikor még nem vagyok eléggé nedves és nem lehet a hüvelybe sem benyúlni, csak ha már kéri. És, ami ennél még fontosabb: meg kell tanulnom nem csak felismerni, mikor jön el ez a pont, de jelezni is. Jelezni, hogy „most még ne”, és azt is, hogy „most már légyszi, igen”!

Ó, és úgy vágyok egy ilyen teljes testet átcirógató, hosszú kényeztetésre!

beautiful-girl-2003647_640.jpg  Fotó: greekfood-tamystika @ Pixabay

Sokat javult a viszonyom a puncimmal, a kis drágával.

Régen még a nevén sem tudtam nevezni. Nem, hogy nem szerettem, de mintha kicsit az ellenségem is lett volna. Haragudtam rá, mert „nem kooperált velem”, és annak ellenére sem élvezte a szexet, hogy én megparancsoltam. Mindenfélét ráerőszakoltam: pasikat, maszturbációt. Én magam tárgyiasítottam a saját testem.

A Heart & Sexuality női körében kaptam észbe, hogy ez így nagyon nincs rendben. Rádöbbentem, hogy ahogy a puncimmal bánok, az nagyon nem fair. Elvárom tőle, hogy gyönyört adjon, miközben én folyamatosan elvárásokat támasztok vele szembe. Követelek, de szeretetet, kedvességet, törődést, dicséretet nem adok neki.

Borzasztóan elszégyelltem magam, de megfogadtam, nem kezdek önostorozásba, mert attól senkinek sem lesz jobb. Nem! Helyette inkább megfogadtam, amennyire csak tőlem telik, figyelni fogok a puncim jelzéseire, igényeire és csak olyanba vonom be, amiben ő is benne van. Többet nem intem hallgatásra!

love-heart-makeup-beauty.jpg Fotó: Breakingpic @ Pexels

Megfogadtam, hogy csak akkor fogok szexelni, amikor a puncim is akarja. Amikor van vágy és van nyitottság. Ugyanakkor a türelmét is kértem: adjon időt arra, hogy elsajátítsam a nyelvet, amit beszél. Ígértem, figyelni fogok, de azt nem tudom garantálni, hogy mindig hibátlanul megértem, amit mond.

Azóta sokat haladtunk, én és a puncim. Közelítünk egymáshoz, folyik a megszelídítés, bár nem tudom, ki szelídít kit.

A törődés, a figyelem meghozta azt, hogy megtanultam szeretettel gondolni rá. Becézem, beszélek hozzá, kedvességet gondolok, amit néha még ki is mondok a tükör előtt. Kérdezgetem, „mit szeretnél?”, „hogy vagy ma?” és elnézést kérek, ha hibáztam. Cirógatom, ráteszem a kezem és átölelem. Feleslegesen nem piszkálom, csak kedvesen, törődően.

Igen, nem csak a farok az, amire meg kell tanulni  tisztelettel és csodálattal tekinteni (erről már írtam): a puncit is meg kell tanulni szeretni. A sajátomat is.

Sok tekintetben nagy hatással van rám a Trónok harca és köztük vannak a szexuális tartalmai is. Évekkel ezelőtt beleivódott a tudatomba az a jelenet, amikor valami dothraki ünnepen gyakorlatilag a tűz körül basztak a „vadak”. Azért írom, hogy basztak, mert abban tényleg semmi finomkodás nem volt.

Próbáltam visszakeresni ezt a jelenetet a Youtube-on, de egyelőre csak  Daenerys és Drogo esküvőjére akadtam rá, ahol a nőket felváltva ragadja magához egy-egy férfi és kutyapózban jól megrakja. Jó, igazából ezt csak eltáncolják, de nekem valahogy tökre az ragadt meg, hogy konkrétan dugnak. Ami tudom, hogy rólam árulkodik… 🙂


0:50-től nézd

Tudom, lenne mi miatt köpködni erre a képre, hisz a nőnek semmi beleszólása nincs a dologba: neki csak egy dolga van: élvezni a vad, mocskos, nyilvános szexet. De bevallom, nekem ez akkor is nagyon bejött több dolog miatt is.

Szeretnék én is ilyen lenni

Szeretnék olyan nő lenni, aki imádja a vad, mocskos szexet, aki esetenként készen áll ilyen kalandokra. Akit meg lehet baszni keményen és közben erős nő tud maradni. Tudom, a film egy fikció, de nekem akkor is tetszik az a fantázia, ahol én egy ilyen dothraki nő vagyok.

Náluk nem szégyen a szex

Bemutatnak egy nagy családi ünnepet, egy esküvőt, ahol a mulatozás része a nyers szexualitás is. Mondhatnánk, úgy, mint az állatvilágban, ahol a bogarak, vagy az oroszlánok szintén nem vonulnak el utódot nemzeni. Talán csak az ember az egyetlen, aki úgy gondolja, ez egy „privát” dolog, ami nem történhet mások előtt.

Privát, vagy szégyellni való?

Számomra roppant inspiráló az, ha egy (fiktív) nép képes megélni a testi vágyat mások vizslató tekintete előtt is. Nem retteg előre, hogy kiderül, ha például nincs merevedése, hanem akár azt is méltósággal viseli. Nem érdekli őket, mit gondolnak mások a teljesítményéről vagy a technikájáról. Nem korlátozza őket a megfelelési kényszer: egyszerűen megélik azt, ami bennük van.

Legalább is a jelenetet elnézve én ezt szeretem hinni. És ezt szeretném megtanulni belőle.

Szeretnék én is úgy szexelni, hogy közben senkinek sem akarok megfelelni. Magamnak sem!

A csábítás, a szex tanulható

Kutatómunkám közben belebotlottam abba a jelenetbe is, amikor Daeneryst tanítja új férjét kényeztetni egy ribanc. És akkor ezt most inkább átfogalmazom. Egy örömlány fealjánlja neki tudását.Egy lány, akit 9 évesen adtak el a kéjházba, ahol 3 évig tanulta, hogyan tegye boldoggá a férfiakat.


A 4. perctől nézd!

Megint csak tudom, bőven van miért haragudni a prostitúció intézményére, de én inkább újra azt nézem, mit tanulhatok a jelenetből. A lány nem úgy néz ki, mint egy szolgáló. Nem, ő (és sok más prostituálit a filmben) úgy kényezteti a férfit, hogy közben nem lesz áldozat. A maga ura marad, sőt, többnyire inkább ő irányítja a férfit, aki mindeközben nem kell, hogy elveszítse férfiasságát. Együtt határozottak, mindketten azok.

A nő nem áldozata a férfi boldogságának!

Vegyünk mondjuk egy pincérnőt. Jelen lehet a munkahelyén úgy is, mint egy áldozat, vágja a pofákat, puffog és haragszik a vendégekre, vagy kihúzhatja magát, érezheti magát szórakoztatónak, csinosnak, vagy akár diszkrétnek (a lényeg, hogy valamiben kiemelkedően jónak) és közben élvezheti a munkáját. Megtalálhatja saját magát és a saját örömét abban, amit csinál, bármi is legyen az. Viszont csak akkor tud jó lenni benne, ha megtalálja ezt az örömöt.

28156202073_ec22b19af6_z.jpg A kép forrása: Andrea Acuña

Ha ez a 9 éves kislány meg tudta találni az örömét a szexben és tud ilyen szenvedéllyel beszélni róla, akkor nekem is sikerülhet! Igen, neki megfelelő oktatója volt ehhez, de ezt az oktatót még én is megtalálhatom (gyanítom, segíthet ebben Kékes Réka is, akivel ma délután jelenik meg az interjúm a Facebookon). Sőt! Ha ő kaphatott ilyen oktatást, az én jövőbeli gyerekeim is kaphatnak megfelelő oktatást a szexről! Nyilván nem prostituáltnak szeretném őket nevelni, hanem egyszerűen olyanoknak, akik megtalálják önmagukat és az örömeiket az ágyban (is).

Elegem van azokból a statisztikákból, amik azt taglalják, hogy mennyit szexel az átlag. Létezik az, aki nem kezdi egyből összevetni magát az átlaggal? És persze, ha már hasonlítgatok, akkor nem ahhoz kezdem el mérni magam, ami az én országomban jellemző, hanem a legaktívabb népek átlagához.

Rakok ide neked számokat, hogy jobban átérezd:

  • A 25 és 34 év közöttiek átlagosan 108-szor szexelnek egy évben. (Ebbe a korosztályba esek én.) A legtöbbet amúgy a 35 és 44 között szexelnek a Durex statisztikái szerint. (Ez pedig jövőre lesz aktuális nálam.)
  • Az emberek leginkább hétvégén vágynak az együttlétre. A hétfő és kedd lelombozóan hat ránk.
  • A görögök a legforróbb vérűek, ők átlagosan 164-szer szeretkeznek, míg a japánoknál a legrosszabb a helyzet 48 alkalommal.

Forrás itt.

blur-1869546_640.jpg

Fotó: Pixabay

Namármost természetesen én úgy fordítom ezt le magamnak, hogy ha a heti egy alkalom is nehezen jön össze, én vagyok a legbénább a világon. (Irónia!)

Márpedig most a heti egy is nehezen jön össze. „Nesze nekem poliamoria, itt vagyok szex nélkül.” Merthogy így élem meg azt a megváltozott helyzetet, hogy míg a kapcsolatunk első évében napi többször is megkívánt Tomi, addig most jó, ha heti egyszer, de akkor is inkább azért, mert én megkérem, nyaljon ki.

A trollok itt gondolom majd bőszen elkezdenek köpködni, hogy „mert egy önző picsa vagyok”, „mert ezt érdemlem”, vagy „biztos jobbat talált”, ami még tovább döngöli az önbecsülésem a földbe, merthogy én a kevesebb szexet úgy élem meg, hogy

  • valamit biztos elrontottam,
  • valamivel megbántottam,
  • már nem kíván annyira: akkor lehet, már nem is fog szeretni,
  • már nem vagyok kívánatos,
  • ha nem adok neki szexet, nem vagyok jó partner.

Mindennek a tetejében tudom, hogy (mivel Tomi is poliamor) „másokkal bezzeg lefekszik”. „Csak én nem kellek. Biztos, nem vagyok elég jó neki.” – nagyítom fel a történetet.

Közben pedig meg sem nézem: én igazából kívánom-e a szexet. Csak fortyogok magamban minden este: „Na, ma sem dugott meg.” Sőt, már előre feltételezem: „tuti, ma sem bújunk össze”. Naná, hogy ezzel predesztinálom, mi fog történni! Főleg, hogy így még a saját libidómat is teljesen lehúzom, megsértődök, és mire bebújik mellém az ágyba, én már inkább hozzá sem szólok, csak alvást színlelek.

Ja, és mellé jönnek az okos baráti tanácsok:
„Vigyázzatok a szexszel, mert az nagyon fontos!”
„Ó, mi már 11 éve vagyunk együtt, mégis szinte minden nap huncutkodunk. Még a gyerek születése után sem tudtunk várni.”
Köszi. Most aztán még szarabbnak érzem magam.

A francba ezzel a frusztrációval, mert ez viszont tényleg megölheti a kapcsolatot! Nem akarok ráparázni, nem akarok haragudni rá, nem akarom értéktelennek érezni magam. Mert egyébként igen, szeretem, ő is szeret.
– Bébi, minden rendben van, hisz szeretjük egymást! – szokta mondani ő is.
Olyan jó lenne, ha ezt el tudnám hinni, hogy minden rendben és nem fog elhagyni, mert már nem vagyok az a „szexi kis ribanc” a szemében! És olyan jó lenne, ha azt is el tudnám hinni, hogy tényleg minden rendbe jön, ez csak egy átmeneti állapot.

Bárcsak türelmesebb tudnék lenni és nem sürgetném mindig a dolgokat!

Újra elbőgtem magam szeretkezés után. Többször is. Nem is igazán tudom, miért. Csalódottságot, kimerültséget éreztem. Azt hittem, már kipipáltam, már „megy a szex„, innentől most már mindig jó lesz, de most mégsem habos minden. Finom, finom, de nem isteni.
– Márpedig én a világ legfinomabb süteményét akartam! – toporzékolok az egyszerű keksz felett.
– De hát ez is ízlik, nem? Jó volt, látszott rajtad, hogy élvezed!
– Igen, tudom, de… – hüppögök én, a mindig elégedetlen. Sosem lesz elég jó.
– Itt az ideje, hogy az apróbb sikereid is megünnepeld, ahogy azt már annyiszor megbeszéltük!

Igen, valóban jó volt a szex Lacival. A kedvenc zuhanyzós játékunkat játszottuk: ő a csiklómat spricceli, miközben szépen lassan kihúzza a gésa golyókat. Én pedig az újonnan felfedezett izmaimmal játszottam: addig tartottam őket befeszítve, amíg csak bírtam. Isteni volt. Még a gondolataimat is sikerült kikapcsolnom.

Egészen hamar elélveztem, Laci pedig folytatta.

Valószínűleg két-háromszor is elélveztem. Nem vagyok benne biztos, mert nem tudtam egyértelműen eldönteni, orgazmusom volt-e. Ezen persze felhúztam magam, pedig örülhetnék is egyszerűen annak, milyen jó volt.

Volt az a pont, amikor már annyira kimerültek az idegpályáim, hogy csak zsibbadtan feküdtem a kádban. Boldog is lehettem volna, ha nem parázok már előre „ki tudja min”. Feszült voltam, stresszes és teljesítményközpontú. El akartam érni legalább 3 orgazmust. Be akartam számolni róluk. Ki akartam őket tapintani.

Vissza az elejére. Újra le kell ülnöm és megtanítani magamnak, hogy ez nem teljesítménytúra. Nem kell legalább akkorát élveznem, mint ő. Nem kell egyszerre elmennünk. Egyáltalán nem is kell orgazmus. Semmi sem kell. Csak élvezni kéne. Ellazulni, örömet okozni egymásnak és magunknak.

A kép forrása itt.

Nehéz volt tinédzserként. Számtalan romantikus történet élt a fejemben, alig vártam, hogy nekem is legyen szerelmem, aki szeret, átölel, akihez tartozhatok. Szex? Az eszembe sem jutott.

Ugyanazt a tinimagazint járattam, mint az osztálytársaim, ugyanazokat mondták nekem is, mint a kortársaimnak: „Ne add oda magad akárkinek!” „Várd ki a megfelelő pillanatot!” Én pedig jó kislányként vártam szorgalmasan. Csakhogy azt sosem mondták meg, mi a megfelelő pillanat.

Emlékszem, az első srác, akivel csókolóztam, teljesen feltüzelt. Egyáltalán nem voltam belé szerelmes, tudtam, de imádtam csókolózni vele. Egyik délután úszás után addig csókolt, míg lekerült rólam a melltartó is. Imádtam, ahogy a mellbimbómat csókolta. Bár nem tudtam, milyen is az, éreztem, hogy benedvesedek, s vágytam a farkára.

Folytatás a Blikkben.

A kép forrása itt.

A főszereplők a filmekben lihegve vetik magukat hanyatt az ágyban a menet után, és alig találnak szavakat arra, mekkorát szeretkeztek. Még soha nem volt ilyen jó nekik, pedig most voltak először együtt!

Gyakorlatilag kizárólag ilyeneket látni a moziban. A gyengébb, rosszabb szexuális élmények maximum erőszakhoz köthetők, vagy valamilyen komédiában semmisítik meg az általában férfi főszereplőt. Ezt leszámítva mindig mindenkinek tökéletesen megy az ágyjelenet!

Ehhez mértem én is magam, és a szexuális életemet is.

Folytatás a she.hu-n.

A kép forrása itt.

Mindig is nagyon szabálykövető voltam. Párkapcsolatokban és szexualitásban egyaránt. Csakhogy nem nagyon tanítják sehol ezeket, és a szabályokat sem igazán szokás lefektetni, hacsak nem egy nagyon tudatos kapcsolatról van szó. De az én első párkapcsolatom egyáltalán nem ilyen volt.

16 éves voltam, amikor összejöttünk, és nagyon szerettem. Azaz könnyen lehet, hogy nem is őt szerettem annyira, mint amennyire azt a tudatot, hogy tartozom valakihez. 16 évesen már elég nagyok voltunk ahhoz, hogy szexuális életünk legyen – gondolták sokan a sulinkból. Mivel köztudott volt, hogy már fél éve járunk, de még mindig nem feküdtünk le egymással, a kortársaink elkezdték azt szajkózni, hogy a szex mennyire klassz dolog, ki kellene próbálni.

Folytatás a She.hu-n.

A kép forrása itt.

Mennyi olyan alkalomra emlékszem, mikor szex után elbőgtem magam! Folyamatosan fokozódott bennem a feszültség, mert nem úgy élveztem, ahogy szerettem volna, s mert nem azt a figyelmet adtam a partneremnek, amit szerettem volna: azaz a saját magamnak saját magam által támasztott elvárásaimnak nem tudtam megfelelni. A végén pedig, amikor konstatáltam: most már nincs tovább, tényleg „elbuktam”, nem bírtam tovább, s elbőgtem magam.

Mindig utáltam magam érte! Nem elég, hogy „nem voltam elég jó”, de a végén még a hangulatot is tönkrevágom azzal, hogy elbőgöm magam, s rettegek, hogy ezzel lelkiismeret-furdalást, rossz érzést keltek a másikban. Félek, hogy azt fogja gondolni, „nem volt elég jó nekem”, „bántott”, ami aztán hosszú távon odáig fog vezetni, hogy már nem fog kívánni, nem mer közelíteni hozzám, vagy elhagy.

Most újra megtörtént, hogy Ádámmal elbőgtem magam.
– Úgy sajnálom! Nem akartam, hogy tudd, hogy sírok! – hebegtem neki.
– Ó Bébi, ez nem számít! Ha tudnád, mennyi csaj zokogott már nekem szex után!
– Igen… De így elrontottam a hangulatot…
– Nem, nem rontottál el semmit. Tudom, hogy nem miattam sírsz, ez nem rólam szól, s ezért nem veszem magamra. Tudom, hogy nem én vagyok a probléma forrása, csak jelen voltam, mikor ez benned dolgozott.

Imádtam őt ezért, de magamat továbbra is utáltam. Nem akarok szétesni! Nem akarom többet bántani magam! Nem akarom, hogy ezek a problémák még jelen legyenek az életemben! Erős akarok lenni, vagy még inkább laza! Nem akarom ilyen komolyan venni az együttléteket!

A kép forrása itt.