Perverz a pisi szex?

Perverz a pisiszex?

Laci teljesen rá volt kattanva arra, ahogy pisilek. Amikor először mentem el mosdóba egy együtt töltött éjszaka elején, utánam szaladt, széttárta a lábaim, és beleveszett a látványba, ahogy csurog belőlem az arany színű folyadék. Nedű, ahogy a pisi-rajongók mondanák.

Borzasztó zavarba jöttem, de hagytam. Annyira nyomult, én pedig annyira meglepődtem, hogy fel sem merült bennem, hogy nemet is mondhatnék erre. Aztán ez így folytatódott még sokáig. Imádta nézni. Kérte, hogy pisiljek rá a kádban, ami számomra nagyon kényelmetlen volt, de megtettem a kedvéért. Egyszer még a száját is alá tartotta, és úgy itta be az „arany elixírt”.

Perverz? Én inkább úgy mondanám, hogy nem hétköznapi vágy, fétis. De közel sem ő az egyetlen. Meglepően sok olvasóm osztotta már meg velem, hogy mennyire izgatja a pisilés. Férfi és nő is. Sokan vannak, és köztük sokan azon izgulnak, hogy ez nem normális.

Fotó: Thought Catalog, Unsplash

Szerintem nincs ezzel semmi probléma, amíg mindkét fél boldogan vesz részt benne. Ha azonban az egyik felet ez zavarja, és ennek ellenére teszik meg, az gond.

Laci nagyon rámenős volt. Nem kérdezett, csak jött. Én pedig gyenge voltam. Egy olyan lány, aki nem tudta, hogyan figyeljen oda a saját igényeire, nem ismerte fel, hogy mi a rossz neki, és mi a jó. Sokáig nem jöttem rá, hogy én igazából ezt nem szeretem.Zavar. Idegesít. Úgy éreztem, betör a privát szférámba. Túl közel jön. Nem jöttem rá, hogy ezek az érzések lapulnak bennem, mert túlságosan is azon volt a fókuszom, hogy neki kedveskedjek.

Ez amúgy az élet más területeire is igaz volt. Ott ugyanígy nem figyeltem arra, én mit szeretnék, nekem mi a jó. Azóta már jobban megy, de még mindig fejlődnöm kell ebben.

A pisiléssel kapcsolatban pedig: az utóbbi időben azt figyeltem meg, hogy egyre nagyobb kéjt érzek pisilés közben. Szeretem csak úgy elereszteni zuhanyzás közben, vagy egy strandoláskor (természetes vízben). Szeretek csak úgy megállni az erdőben kiránduláskor, és úgy pisilni, hogy akár meg is láthatnak. Mert ez is egy olyan természetes testi folyamat, amit szerintem nem kéne szégyellni, rejtegetni. És ki tudja, lehet, egyszer még oda jutok, hogy szívesen rá is pisilnék egy férfira. De most még tutira nem nyíltam meg ennyire.