Van olyan, hogy hiába szeretem a párom, megkívánok mást is. Van olyan, aki ennek ellen tud állni. Van, aki megpróbál ennek ellenállni. És van, aki úgysem tud ellenállni a vágynak. Ilyen vagyok én is.

Egy olvasói levél inspirálta ezt az írásom. Egy hölgytől kaptam, aki boldog házasságban él, amiben nincs elég szex. De valószínűleg, ha lenne, akkor is megkívánta volna a sármos bankárt. No meg a jóképű szerelőt. 

>> Tűz a hosszú távú kapcsolatban – előadás november 29-én! <<

Tudta magáról, hogy egy időzített bomba. Érezte, hogy a kisugárzása miatt egyre több flörtöt vonz be és már egyre kevésbé akart ellenállni a kísértésnek. Aztán egy ponton már eljutott oda, hogy megadja magát: már alig várja, hogy együtt lehessen a bakárral és a szerelővel is…

Megvetendő, vagy normális? Netán ez azt jelenti, hogy nem szereti igazán a párját? Válnia kéne, ha már nem elég számára a párja? De hisz őt is kívánja. Vagy ki kéne nyitniuk a kapcsolatot? De vajon hogy fog erre reagálni a férj?

Ti mit gondoltok az ilyen helyzetekről?

Gimis voltam, amikor először kívántam meg egy másik pasit. Nem álltam ellen, sőt, elcsábítottam. Nem is volt lelkiismeret-furdalásom. Viszont ennek következtében azt gondoltam, ha már megkívántam mást, őt már biztos nem is szeretem. Azóta tudom, hogy egy én is egy időzített bomba vagyok, akinek ha megtetszik valaki más (és az a másik is nyitottságot mutat), nem fogja visszafogni magát. Sőt, még bűntudata sem lesz.

 Fotó: Victor Freitas @ Pexels

Soma Mamagésa Tiszta szex című könyve gondolkodtatott el először a nyitott kapcsolatokon és a megcsaláson… Lehet, hogy mégis csak lehet több férfival szexuális, sőt esetleg még szerelmi kapcsolatom is úgy, hogy azt túléli a kapcsolat is?

A következő férfinál már belementem… Aztán mertem egy bátrat és elkezdtem felvezetni a páromnak, próbáljuk ki a nyitott kapcsolatot… Volt egy olyan érzésem, hogy benne lesz. Szerencsém volt.

A legrosszabb talán a megcsalás előtti állapot volt. Hogy tudtam „rossz vagyok”. Tudtam, hogy bűntudat nélkül meg tudnám csalni és ez nem elfogadott. Márpedig most már szeretem kerülni, hogy önmagamat ostorozzam. Inkább változtatok a szabályokon (ha a párom is benne van) és olyan kereteket alakítok ki, ami nekünk jó. Amiben mindketten önmagunk lehetünk. Igyekszem elengedni azokat a kereteket, amiket a neveltetésem során kaptam, de igazából nem az enyémek. És mindeközben természetesen szem előtt tartom, hogy ne bántsak vele másokat.

Egyszer csak olyan helyzetben találtam magam (egy nyitott, poliamor kapcsolatban), ahol már nem kellett azon aggódnom, hogy választanom kell két férfi között. Tiszta lapokkal játszottam, őszinte voltam mindenkihez. Persze ez sem könnyű, hisz nem minden új partner tudja elfogadni azt, hogy már van más is. És nem mindenki tudja elfogadni az új jövevényeket. 

 Fotó: Pixabay @ Pexels

Ez egy folyamatos munka. Nagyon sokat kell benne beszélgetni, nagyon empatikusnak kell lenni és folyamatosan fejlődni. Megúszhatatlan benne az önismereti munka. De talán ez is az egyik oka annak, hogy ennyire szeretek így élni. És minél többet beszélgettünk, annál inkább rájöttem: illúzió volt az, hogy nem kell választani és az is, hogy létezik az a kommunikáció, amiben nem sérül senki. Utópikus az a helyzet, ahol minden fél jól kijön egymással, támogatja egymást, ahol nem kell választani, kinél töltsük a karácsonyt és ahol senki sem sérül abban, ha épp nem vele töltöd az estét. Ezek a helyzetek megtörténnek. És én is sokszor kapok „pofonokat”. De továbbra is hiszek abban, hogy az élet tele van pofáraeséssel akármilyen kapcsolati formában is élünk, viszont ez a nyitottság és őszinteség sokkal több tanulásra ad lehetőséget. Űrsebességgel fejlődik az önismeretem, ami bár piszok kimerítő, de nagyon jó.