Tag Archive for: színlelés

Miért színleljük az orgazmust?

Millió statisztikát olvasni arról, hogy a nők hány százaléka színlelt már orgazmust. De vajon miért? Nézzünk be az okok mögé!

Én persze még sosem játszottam meg az orgazmust… Legfőképp azért, mert azt se nagyon tudtam, hogy hogy néz ki az, amikor a csúcsra jutok, annyira nem ismertem még ezt az érzést. Nem tudtam, mit játszok el. Viszont bevallom, már az első orgazmusom előtt is számtalanszor színleltem a gyönyört: úgy hangoskodtam, mint aki élvezi. Pedig nem igazán.. Miért?

1. Hogy felpörgessem saját magam

Milliószor volt, hogy szex közben elvesztettem a fókuszt. Tudtam, hogy a nyögdécselés, hangoskodás viszont  feltüzel. Ezt viszont csak kevés pasi szokta megadni (legalább is nekem kevés ilyen partnerem volt), ezért a saját hangomhoz nyúltam: nyögdécselni kezdtem, mert ettől reméltem, hogy vissza tudom szerezni a fókuszt és fogom tudni élvezni az aktus hátralevő részét.

De ha jobban belegondolok, nem biztos, hogy sikerült ez valaha is… (Igaz, eszerint a cikk szerint bizonyos esetekben működhet ez a technika.)

szinlelt_orgazmus.jpgFotó: C_Scott @ Pixabay

2. Legyünk túl rajta…

Sokszor előfördult, hogy nem különösebben volt kedvem a szexhez, vagy már elfáradtam. A lényeg a lényeg, túl akaram lenni rajta, azt akartam, hogy élvezzen el mihamarabb. Azt pedig már megtanultam, hogy ha azt látja, én mennyire élvezem, az egyfajta doppingszerként hat rá. 

Persze ez néha fordítva sült el: azt is hihette, milyen jó nekem és ezért kitartott, hogy tovább adhasson…

3. Nem akartam, hogy sérüljön az önbizalma

Hosszú éveken át próbáltam elmagyarázni a partnereimnek, hogy ne vegyék magukra, nem miattuk van, ha nem élvezem a szexet, vagy nincs orgazmusom. „Én egyszerűen ilyen defektes vagyok, ami remélem, változni fog. Dolgozom rajta!” – meséltem sokszor könynek között, de a tapasztalatok azt mutatták, nem tudják ezt megérteni. Túl fiatalok voltak és nem is értették, mert nem éltek át ilyesmit. 

Aztán egy idő után már inkább nem is akartam elmondani… Nem érte meg. Mindenkinek jobb volt, ha elhallgattam, mivel csak oda vezetett a dolog, hogy ő magára vette én pedig emiatt még szarabbul éreztem magam, hisz „MIATTAM romlott el az ő kedve is”. Azaz tulajdonképpen magam védtem az ő rossz hangulatától. Épp elég volt a saját frusztrációmmal megküzdeni.

Jobb az őszinteség

Áldottam az eget, amikor végre olyan partnerrel sodort össze a szél, aki tényleg megértette, hogy ez a problémakör már régebb óta velem van, nem ő a béna. És végre el lehetett kezdeni beszélgetni a problémáimról úgy, hogy a nehézségek feltárása után sem érezte magát hibásnak senki.

Most már ott tartok, hogy nem akarok színlelni semmilyen okból sem. Megbeszéltük, hogy ha már szeretném, hogy elélvezzen, mert valamilyen okból nem szeretném folytatni (elfáradtam, kizökkentem, felkavarodtam, vagy bármi), akkor egyszerűen szólok. És én is megértettem, hogy úgy is szeret velem szeretkezni, ha nincs orgazmusom. Attól még ugyanúgy igazi férfinak tudja érezni magát – sőt, éreztethetem ezt vele az ágyon kívül is, például ha kifejezem a tiszteletem, mikor valamit megjavított a lakásban.

És magamat sem akarom már becsapni, mert én magam sem várom már el annyira, hogy orgazmusom legyen. Megértem és elfogadom, ha éppen nem élvezem annyira a szexet. Ilyenkor csak figyelem magam ahelyett, hogy hajszolnám magam előre. Nem játszom el a hangokat a magam „szórakoztatására”, mert azzal igazából csak becsaptam magam. Hasznosabb és jobb, ha inkább megbocsátom magamnak, ha most éppen „csak ennyit érzek, csak ennyire élvezek”.

/Szerző:

Édes, inkább bújjunk össze!

Már réges-rég nem voltak együtt. A nő várandós, már egészen hatalmas a pocakja. A pasi meg kanos. A nő küzd a hatalmas testével, a háta közepére sem kívánja férje farkát, de hagyja, mert szereti. Hagyja, igyekszik együttműködni.

– Zihálj! – kéri a férj.
– Jó. Káromkodjak is? – kérdi színlelt huncutsággal a nő.
– Igen, angolul!

Az egész kudarcba fullad, bénáznak, majd a nő megszólal:
– Édes, álljunk le! Inkább csak bújjunk össze! – a pasi idegesen zihál mellette még egy-két percig, majd felpattan:
– Lezuhanyzom. – Kiviharzik, hogy lehűtse a vágyát. Szenved. És szenved a nő is, mert érintés nélkül marad. Nem simogatja meg a férfi a haját, hogy „Drágám, szeretlek, nincs semmi baj, sajnálom.”. Egyedül hagyják a kétségei közt. Egyedül hagyják a „bűnével”.

A Tünet Együttes Négy fal között c. darabján voltam.

Nem szoktunk az ilyen nehézségekről beszélni. Minden egyes alkalommal, mikor nemet mertem mondani a pasinak, tök hülyén éreztem magam. Bénának. Selejtesnek. Rossz barátnőnek. Cserbenhagyónak. Bántalmazónak.

Sokszor még most is így érzek.

Ezért inkább általában összeszorítom a fogam, és végigcsinálom, amivel viszont saját magamat bántom. Befeszülök, s még jobban megutálom a szexet, ami igazából hosszú távon neki sem jó. Választhatunk a rövidtávon rossz, vagy a hosszútávon rossz között. Azazhogy választhatnánk, de én őt nem vonom be: egyedül döntök, őt kizárva. Nem akarom bántani azzal, hogy szembesítem azzal „én őt most nem kívánom”. Pedig többnyire nem rajta múlik, nem a személyével szembeni kritika ez, hanem egyszerűen az én lelkiállapotom és stresszszintem visszatükröződése.

Csodáltam a nőt a darabban, hogy le tudta állítani a fickót.

4fal_35.jpg

Fotó: Mészáros Csaba

/Szerző:

Akarom-e a szexet, vagy sem?

Beszélgetés ébredés után:
– Úgy megdugnálak gyorsan – mondja nekem a férfi. Én nem válaszolok: azt már megtanultam, hogy nem szabad elhamarkodottan válaszolni. Ha nem tudom a választ, mert zavarba jöttem, nem jó megoldás, ha rávágom azt a választ, amit szerintem a másik hallani akar. Így hát kivártam, míg rá nem jövök.
Megszakította az agykerekek pörgését a következő mondata:
– Tudom, tudom, te ébredés után nem szereted annyira…
– Nem erről van szó. – feleltem. – Csak az önmagamnak tett fogadalmamhoz hűen megpróbálom kitalálni, mit is akarok valójában. Csak nem megy.

Így mérlegeltem magamban:
– Vágysz a szexre, Lili? – kérdezte az agyam.
– Nem.
– Volt már olyan, hogy rosszul esett, ha megdugott?
– Nem. Max nem élveztem annyira.
– Akkor mit veszíthetsz?
– Mivel gyors dugásról van szó, kb. 5 percet az életemből. Cserébe neki biztos jó lesz, de még az is lehet, hogy nekem is. Így végül az alábbi választ adtam:

– Nem tudtam kitalálni, hogy jó lenne-e nekem, úgyhogy szerintem próbáljuk ki.

A mostani Evernessen az önszereteten, önérvényesítésen dolgoztam. Azon, hogy önmagam tudjak lenni, s ha valamit nem akarok, azt ne tegyem meg azért, mert azt gondolom, ez a külső elvárás.

Csakhogy marha nehéz ez a szexben… Nehéz eldönteni, hogy akarom-e vagy sem. Színlelem a vágyat még magam előtt is, vagy azt hiszem, hogy egyáltalán nem akarom, közben pedig a puncim teljesen mást mutat. Mintha nem lenne kapcsolat az agyam és a puncim között.

Lehet, mégsem jött el az ideje annak, hogy az érzéseimre hallgassak. Lehet, jobb, ha a férfira hallgatok. Ha ő közeledik, izgat, akarja, akkor megpróbálhatom, s ha nem megy, akkor szólhatok, mondhatok nemet.

Viszont azért semmiképp sem kell szexelni, mert úgy szoktak. Ha a pasi nem közeledik, s én nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tombol bennem a vágy (néha azért van ilyen, még ha ritkán is), akkor nem kell kezdeményeznem. Egyéb esetekre pedig talán inkább az lesz a legjobb megoldás, hogy hagyom magam irányítani, s fél év múlva újra visszanézek a helyzetre: hátha akkor már jobban fogom ismerni a saját testem.

A kép forrása itt.

/Szerző: