A sírás a gyönyör előszobája

A sírás a gyönyör előszobája.

– ????
Mindjárt mondom, hogy értem.

Nemrég az egyik Találd meg a gyönyöröd coaching alkalmon újra előjött az a mondat, amit már százszor (ha nem ezerszer) hallottam, csak most az egyik résztvevőtől, “Rékától”:

„Bocsánat, hogy sírok…”

Ezeken az online coachingokon ez gyakran megesik. És nem azért, mert szomorúak vagyunk. Hanem mert történik valami.
Valami húsbavágó.
És a könny – nos, az ennek a nyoma.

És bár ilyenkor sokan zavarba esnek, én gyakran csak mosolygok örömömben.
Sőt, együtt örül és szeret a többi résztvevő is, ismeretlenül is.
Mert tudom, tudjuk, hogy itt most nem szabadkozni kellene, hanem ünnepelni.
Mert valami most megmozdult benne. Valami fontos.
yakran épp ott, az első elcsukló hang után történik meg az a csoda, amiért az egész folyamatot elkezdték.

Nekem például a legnagyobb felismeréseim akkor érkeztek, amikor egy igazán nagyot bőgtem.
Nem szépítve, nem csendben.
Hanem úgy igaziból.

És aztán egyszer csak, a zokogás végén, mint valami belső gyertyaláng – megszületett valami új.
Egy új gondolat.
Egy új önmagam.
Egy „a k***a életbe, ebből elég, mostantól másképp csinálom!” belső döntés.
Szóval igen, Rékát is biztosítottam arról, hogy ebben a programban lehet sírni.
Sőt.
Lehet elcsuklani, lehet szipogni, lehet rákvörös fejjel, hüppögve ülni a képernyő előtt.

És lehet bátornak is lenni.
Mert ez az igazi bátorság: hogy mersz érezni.
Hogy nem kapcsolod ki magad. Hogy ha jön, hagyod.

Képzeld el a szívedet, mint egy túlcsordult lavórt. A könny meg a kilöttyenő lélek.
Nem szép, nem szabályos, de őszinte. És felszabadító.
A gond az, hogy mi nem ehhez vagyunk szokva.
Hanem ahhoz, hogy „ne bőgj”, „legyél erős”, „szedd már össze magad”.
A legtöbben azt tanultuk meg, hogy az érzéseket diszkréten elcsomagolva tartsuk, mint a karácsonyi bögrét július közepén.

És mi köze van a sírásnak a szexhez?

Hát minden.
Mert amíg nem tudod megengedni magadnak, hogy érezz – akár fájdalmat, akár szégyent, akár meghatottságot –, addig hogy engednéd meg magadnak a gyönyört, az extázist?

A gyönyör ugyanis nem egy jól beidomított kiskutya, aki jön, ha füttyentesz.
Inkább olyan, mint egy félénk vadállat: csak akkor bukkan elő, ha biztonságban érzi magát.
Ha nyitva van a tér. Ha nyitva vagy te.

A gyönyör akkor jön, amikor elengeded a kontrollt.
A megfelelést.
A gondolkodást. 

És egyszer csak megnyílik a tested, a szíved, az egész lényed.
Pont, mint sírás közben.

Igen.
Olyan ez, mint egy jó nagy bőgés.
Csak ott nem a könnyek potyognak, hanem a nemi szerv pulzál.

A sírás nem gyengeség.

A sírás: feldolgozás, kiengedés, helycsinálás.

A sírás: megtisztulás, mélyreásás, megérkezés.

Szóval a sírás: a gyönyör előszobája.

Voltál már úgy, hogy nem mertél megszólalni, mert tudtad, hogy akkor… bizony… jönnének a könnyek?
Hogy ha kinyitnád a szádat, a gombóc a torkodban átváltozna Niagara-vízeséssé?
Ismerős?
Na, hát pont erről beszélek.

Amíg ezt a gombócot szorongatod, addig hogy tudnád kimondani a vágyaidat?
Amíg elnézést kérsz azért, hogy ÉRZEL, hogy tudnál örülni annak, amit érzel? (Vagy ha nehéz az az érzés, hogyan tudnál változtatni a helyzeteden?) 

És igen.
Ha mindez most kicsit túl mély, vagy túl ismerős, vagy pont nagyon nem ismerős, és valami megmozdult benned – akkor az jó.
A Rékát hallgató többi nővel is ez történt – mert a síró társunkat hallgatni is katarzis lehet és egy valódi intim ajándék, megtiszteltetés.

Ha most egy picit elérzékenyültél (igen, akár most is jöhet a bőgés),
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„úúú, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: