A fekete csók

Az igazság az, hogy nemcsak, hogy nem tetszettek a fekete pasik eddig, de tartottam is tőlük. Több esetre emlékszem, amikor rám mosolygott egy a villamoson és én elfordultam. Alapból feltételeztem, hogy nem csak hogy olyan nyomulósak, mint a magyar pasik a diszkókban, hanem még inkább. Az volt a sztereotípiám, hogy ők skalpokat gyűjtenek. El nem tudom képzelni, honnan vettem ezt…

Ehhez képest itt van ez az afrikai srác, aki lassabban csókol meg, mint egy tinédzser.

Már ott tartottunk, hogy egy napja nem tudtuk elengedni egymás kezét. Ha eltűnt 10 percre a látómezőmből, feszült lettem. Egyre erősebben vonzott. Aztán ennek tetejébe még a pólóját is ledobta a hőségben…
– Lili! Lélegezz! Ne felejts el lélegezni! – mondta az agyam, de a tüdőm teljesen összeszűkült. Még most is érzem, ha visszagondolok.

Egyszerre csak gyönyörűnek láttam a csoki bőrét, az izmos vállát és karját.

Egyre türelmetlenebb lettem, mikor csókol már meg végre. Többet akartam belőle. Magához ölelt, de nem mertem megpuszilni a nyakát, pedig mennyire szerettem volna! Vagy megharapni a vállát. Ó, úgy beleharaptam volna! És izgultam is, zavarban voltam, mint egy kamasz. Izgultam, hogy jó lesz-e a csók, mert fontos volt nekem.

Legalább kétszer olyan vastag ajkai vannak, mint nekem. El sem tudtam képzelni, milyen lesz majd.

Aztán megtörtént, pont úgy, mint egy tini történetben.
– Megcsókolhatlak? – kérdezte.
– Ó, igen! – feleltem, de aztán megcsörrent a telefonom.
– Kussolj! – mondtam a telefonnak magamban. Mire Eric:
– Valaki hív! –
– Francba! – morogtam magamban, s felvettem.
Kicsit később emlékeztettem:
– Ott tartottunk, hogy meg akartál csókolni! – kezdtem türelmetlen lenni.
– A tökéletes pillanatra vártam. Most keresek egy új tökéletes pillanatot. – s sétált tovább.

Később aztán, egy szerintem egyáltalán nem tökéletes pillanatban kapott el a kivilágított szoba
ajtajában a barátai előtt. De nem számított. Én leszartam, hogy tökéletes-e a pillanat, nekem a csók kellett. És működött!

Elolvadtam. Beleolvadtam a karjaiba, bármit is tett. Nem blokkoltam le, nem ijedtem meg. Talán azért, mert annyira lassan közeledik, hogy én addigra már teljesen elvesztem a fejem, és semmi másra sem tudtam gondolni, csak rá. Egyszerűen nem fértek már el a félelmek a fejemben, kiszorította őket a vágy és a türelmetlenség.

Most fekszem a szobában és csak arra tudok gondolni, hogy lefogja a kezeimet és végigcsókol, majd hosszan csókolja a puncim azokkal a vastag ajkaival.

A kép forrása itt.