Amitől szépségkirálynőnek éreztem magam
– Táncolj szexin, mutasd meg a nőiességed! Közben pedig segítsd a többi nőt, hogy ők is még jobban megélhessék saját szépségüket! – kérte trénerünk, Maya ma reggel a Heart & Sexuality Magyarország workshopján.
Én egyenesen repültem! Kecsesnek és játékosnak éreztem magam, mint egy flamingó. Csodálatosan éreztem magam a bőrömben. De aztán jött a sokk a következő instrukcióval:
– És most lépjetek oda a partneretekhez és súgjátok oda a fülébe, hogy mi tetszik nektek benne!
Teljesen lefagytam. Azt éreztem ugyanis, hogy a nő, akivel együtt táncoltam, olyan lélegzetelállítóan szép, kecses, olyan csodálatosan nőies és kívánatos, hogy arra nincsenek szavak. Képtelennek éreztem magam, hogy kifejezzem magam, ő viszont belekezdett:
– Csodálatosan szép vagy! A mosolyod, a nőiességed, a táncod! A kecses bájod! Annyira rendben vagy, egészben vagy, mindened úgy harmonizál egymással! – sorolta még hosszan.
Fotó: Unsplash @ Pexels
És ebben az volt a legdöbbenetesebb, hogy épp azt öntötte szavakba, amilyennek én láttam őt! Az a nő, akit lélegzetelállítóan szépnek, kívánatosnak, kecsesnek és bujának láttam, pont ugyanilyennek látott engem! Ő volt az a személy, akinek a szépsége úgy megigézett, hogy ha testet cserélhetnék valakivel, őt választanám. És ez a szépség azt mondja, én vagyok a gyönyörű?!
Néha hihetetlen nehéz elfogadni a saját szépségem. Ezt most abból érzem, hogy bár leírtam valamit arról, mit mondott, de igazából egy szavára sem emlékszem. A tudatom valószínűleg még mindig tiltakozik, kapaszkodik a régi félelmeimbe:
– Nem is vagy szép! A barátnőd az, aki mindenkinek tetszik! – visszhangzik még a fejemben néha, de már csak egész halkan. – Te csak egy szürke kisegér vagy! Láthatatlan vagy!
Csak az érzés, a meglepetés maradt meg bennem a mai feladat után és az öröm, hogy gyönyörűnek tart. Kicsit olyan volt, mintha a suli legjobb pasija áradozott volna a szépségemről.
Bár nehéz volt hinni neki, mégis sikerült.
Terapeutánk, Maya pedig szerencsére hagyta, hogy még dédelgessem magamban ezt az érzést, mert folytatódott a játék és ezt követően még két nőtől kaphattam hasonlóan csodálatos visszajelzéseket.
Ez a bejegyzést a Női gyökereink megtalálása nevet viselő workshop harmadik napján készítettem. (Első és második napi beszámolóm itt.) További beszámolóim, melyben egyre jobban felfedezem a puncim, hamarosan következnek.