Orgazmus titokban

A magyar imád panaszkodni. Nemzeti sport. Én persze igyekszem ezzel szembemenni, sokszor szemet szúr másoknak az optimizmusom. Mégis van, amikor felfedezem, hogy nem tudom levetkőzni magamról ezt a rossz beidegződést.

Ha a szexualitásomról beszélek, gyakorlatilag állandóan a sikertelenségeket és a nehézségeket sorolom. Sorra beszámolok arról, ami nem ment, amivel küzdök, de arról, amit imádtam, szinte soha. Ákos hívta fel erre a figyelmem a múltkor:
– Sosem meséled el, ha orgazmusod van!

És én ledöbbentem. Bár már megtanultam a többségnél jóval nyíltabban beszélni a szexről (amit én is tanultam, nem ilyen voltam alapból), a gyönyörről még mindig csak gátlásokkal tudok beszámolni. Amikor rákérdezett, aznap volt-e orgazmusom, képtelen voltam válaszolni. Szégyellősen belefúrtam az arcom a vállába és képtelen voltam kibökni egy szót is hosszú percekig. Akartam beszélni, de nem bírtam. Valaki lakatot tett a számra.

Fotó: Juhász Imre @ Pexels

– Jó, hát volt két valami orgazmus szerű… – hebegtem – De nem olyan igazi, inkább csak valami elfojtott kis gyenge… Nem is vagyok benne biztos, hogy ez orgazmus volt…
– És ezt mégis mikor akartad elmesélni nekem? – cukkolt és igaza volt. Azt, ha volt orgazmusom, vagy akár csak valami hasonló, szinte sosem mesélem el magamtól.

Azért van, mert nem egy ilyen kis orgazmusra vágytam, hanem egy „rendesre”? Mert elégedetlen voltam magammal? Nem hiszem, mert amikor igazi, kétségbevonhatatlan orgazmusom volt, arról sem számoltam be. Hát akkor mi?
– Lehet, hogy mélyen belül az dolgozik benned, hogy nem érdemled meg a gyönyört? – tette fel a kérdést Ákos és én nem tudtam válaszolni. Talán így van, de ez annyira mélyen lakik bennem, hogy még én sem láthatom.