Sok nő csak akkor tud elélvezni, ha a csiklóját is izgatják. Én ezt évekig nem tudtam. Sőt, fel sem merült bennem, hogy ilyet is lehetne. Azt képzeltem, a férfi számára ez óriási sértés lenne, mert ezzel azt kommunikálom, hogy „ő nem elég nekem”. Hogy ő nem elég jó. Így viszont én rágódtam azon, hogy én nem vagyok elég jó, hisz nem vagyok képes elélvezni pusztán a farka által.

Nem volt könnyű elhagynom ezt a korlátozó gondolatot, hogy a pasit zavarná, ha nem őt, hanem a saját csiklómat simogatnám. Az segített, amikor az aktuális partnerem elmondta, hogy számára mennyire izgató, ha magamat izgatom. És az is segített, hogy megtudtam, hogy a többség számára csak hüvelyi izgatás által elélvezni kimondottan nehéz. Kell a csikló is hozzá. Kicsit olyan elvárni egy nőtől, hogy a klitorisz kihagyásával legyen orgazmusa, mint egy férfitól azt megkövetelni, hogy a pénisz érintése nélkül élvezzen el. Lehetséges, csak nehéz. (Erről itt beszélek bővebben.)

Fotó: Ava SolUnsplash

Szerencsére belejöttem, és most már legtöbbször bűntudat nélkül simogatom magam, ha azt érzem, az segítene. Még nem vagyok teljesen felszabadult, de tudom, hogy el fogok oda jutni. És akkor majd én is úgy fogok játszani a partneremmel ezzel a vibrátorral, mint Matyi a videóról.

Az egész téma azért jutott eszembe, mert nézegettem az inspirációkat, amit a vibrátor készítői javasoltak, és elgondolkodtam, én mit próbálnék ki a legszívesebben. És arra jutottam, hogy például nagyon szeretem azokat a pózokat, amikor zárva a lábam, és akkor például tudnám ezzel izgatni magam. És közben néha szívesen odacsúsztatnám ezt a vibráló rudacskát a párom heréihez, vagy gátjához is…