Kéz a bugyimban

A második pasi az életemben elég gyorsan követte az elsőt. Nyári táborban voltunk, ahol ő volt a nagyfiú, én meg a nagylány, csak épp 5 év különbséggel. A tábor végén a buszon megfogta a kezem és én sokkot kaptam a direktségtől. Aztán meg attól, hogy vele is simán elengedtek a szüleim randizni. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy nem féltenek tőle. Azóta sem értem, miért volt az az elvárásom, hogy féltsenek, tiltsanak el, amikor addig is teljes szabadságban és bizalomban nőttem fel: mindig azt csináltam, amit akartam és akkor jöttem-mentem, amikor akartam. Valahogy ez mégsem volt nekem OK, hogy elengednek egy pasival, aki ÖT ÉVVEL idősebb. Talán mert azt éreztem, a szex csúnya dolog, s azt vártam volna, hogy féltsenek, tiltsák.

Az egyik első randinkon elhívott kirándulni. Bent jártunk már az erdőben, s jött az ötlete: heveredjünk le a fűbe az úttól nem messze. Leheveredtünk, s belenyúlt a bugyimba. Bár felizgultam, de hevesen tiltakozni kezdtem. S bár tulajdonképpen élveztem, mégis egy nagy törésnek, erőszakos tettnek éltem meg. Mert hát jó kislány ilyet nem csinál.

Igen gyorsan vége is lett a kapcsolatnak, teljesen érthető mód. Nagyon más életszakaszban voltunk, túl távol volt egymástól a világunk.

11798855435_dee9a67e74_z.jpg

Fotó: Clemens v. Vogelsang @ FlickR