Miért nem lehetek meztelen?

Még sosem voltam nudista strandon, mégis megszállt a vágy, hogy ledobáljam a fürdőruhámat a strandon. Persze nem lehet, nem lehetek abban, amiben kényelmesen érzem magam. Miért nem? „Nem, és kész!” – kb. ezt érzem a kultúránk válaszának, merthogy igazán értelmes magyarázat szerintem nincs rá.

Azt mondja múltkor az őr a strandon a monokiniző hölgynek:
– Asszonyom, ezt nem kéne! Itt gyerekek is vannak.

ÉS??? Nem az lenne a jó, ha a gyerekek látnának igazi cicit is, nem csak azt az egy fajtát, amit a média mutat? Nem az lenne a szerencsés ahhoz, hogy normális testképük alakuljon ki? Amúgy meg nem pont két cicin nőttek fel? És nem anyu puncijából bújtak ki? Úgy kezdődött az életük, hogy fizikai kapcsolatba léptek egy másik ember nemi szerveivel – hát akkor miért kell ezt takargatni előlük?

A kép forrása itt.

Büszke lehetek a hajamra, szívesen nézegetjük a másik lábát, OK, ha a fürdőruhában szinte az egész tested látszik, de azt a kis szeletet takargasd, szégyelld, sőt fújolj, ha másét látod nyilvános helyen. Persze titokban, pornó oldalakon, vagy a hálószobában a pároddal dicsérheted, becézheted, csodálhatod, de nyilvánosan fikázni kell.

Titokban lehúztam a bugyim a víz alatt, ahol senki sem látja. Imádtam, hogy nem szorít a gumi, szabadnak éreztem magam. Persze csak titokban, félve a konfliktusoktól. Azt mondják, az anyák bármire képesek, hogy megvédjék a gyereküket. Csak mitől? Egy puncitól? Attól, hogy felszabadult szexuális életük legyen a jövőben? Miért félünk a szextől?

Várom, hogy egyszer eljussak egy nudista strandra, de még gyűjtenem kell az elhatározást.