Tegnap reggel még a gyerekek visongatása, a csillagszórók illata és az csomagolópapír-galacsinok határozták meg a McCallister-ház atmoszféráját. (Ha nem olvastad egy korábbi bejegyzésem: a „Reszkessetek, betörők!” felnőtt szereplőinek történetével játszok most is.)
Aztán este eljött az év egyik legváratlanabb pillanata.
(Nem, most nem tűnt el senki.)
A gyerekek végre elaludtak.
A csatatér nagyobb része eltakarítva.
A karácsonyfa fényeinek félhomályában a fotelekben és a heverőn nyújtóztatják tagjaikat a társaság felnőttjei:
- Peter és Kate, a házigazdák, akik sokkal kisimultabban érkeztek el az este 9 órás „felnőtt időhöz”, mint amit az ünnepi hajtásból feltételeznénk,
- Frank, Peter bátyja, aki a gyerekekkel együtt bontogatott és próbált ki minden új játékot, és
- Leslie, Frank felesége, aki megkönnyebbült, hogy végre nincs kinek utána szólnia :
ne rohangálj teli szájjal, inkább ülj le és egyél rendesen!”,
„ne keverd a kólát és a kakaót, mert tudod mi lesz a vége!” és
„halkítsatok már azon a robotkutyán, mert mindjárt megsüketülök!”.
Túlélték a szenteste zsivalyosabb részét.
Ahogy maguk elé révednek a mosogatógép zenei aláfestésében, Leslie a szoba közepére sóhajtja költői kérdését:
„Mikor vált az ünnep ilyen fárasztó, hajtós logisztikává?”
Kate mosolyra húzza a szája szélét, miközben Peter combjára tett kezével simogatja finoman a férfit. Mert benne pont valami egészen más fogalmazódott meg a lassú félhomályban:

„Szinte hihetetlen… Milyen jó, hogy így is lehet ünnepelni, kéz a kézben a kanapén csücsülve, egymáshoz simulva. A karácsony előtti estén meg még egy istenit szeretkeztünk is…. Ha tavaly erről mesélt volna nekem valaki, biztosan leciccegem, hogy „ugyan már, tudjuk, hogy ilyen a mesében sincs.”
Kate, Leslie és Frank felé fordulva azt mondja: Mit szólnátok, ha most lazítanánk valami különleges dologgal? Úgysincs semmi dolgunk.
Leslie: Hát, ha nem fáraszt tovább, akkor jöhet.
Kate: Szerintem ettől biztosan nem álmosodtok tovább, sőt…
Peter: A kártyákra gondolsz?
Frank: Milyen kártyákra?
Kate: Emlékeztek, amikor annyit említettünk úgy fél éve, hogy elmentünk párterápiára?
Frank: Mi, én ezt nem is tudtam!
Leslie: Jajj, mondtam neked, hogy beszéltük Kate-tel, biztosan akkor sem figyeltél…
Peter: A teraputa ajánlott egy kommunikációs eszközt, amivel meg tudunk beszélni párkapcsolati meg hálószobai dolgokat, aztán annyira rákaptunk, hogy beszereztünk belőle nem csak pároknak, hanem baráti társaságoknak szóló verziót is.
Frank meghökkenve: Mások előtt akartok beszélni a házaséletetekről?
Kate: Meglepődnél, milyen sok feszültség oldódik az ilyen beszélgetésekkor. Én például bedobtam már többször is ezt a kártyacsomagot a barátnőimnek a színház utáni dumcsipartikon. Volt, hogy azután tudtunk Peterrel megbeszélni olyan problémát a szex terén, amit addig valahogy nem tudtuk, hogyan beszéljünk róla.
Leslie kissé bizonytalanul: Mi van, ha valakinek ez túl intim?
Peter: Ismertek, hogy én pont nem vagyok az a könnyen megnyílós típus. De elolvastam a kézikönyvet, amikhez a kártyák tartoznak, és megértettem, hogy miért fontos megpróbálni megnyílni. És igen, eleinte annyira intim volt, hogy szinte minden kérdést passzoltam. Mert ez is oké, ezt is lehet. Aztán ahogy Kate-nek voltak válaszai, nekem is lettek egy idő után. Úgyhogy most hetente két este biztosan elővesszük a kérdéseket és beszélgetünk… És nem fogjátok elhinni, de sokszor szex is lesz belőle.
Frank torkán akadt volna a bor, ha éppen kortyolt volna belőle. Hirtelen izgatottságában kibökte: Na így már mindjárt más a gyerek fekvése!
Felnevettek mindannyian.
Leslie rá is vágja kaján mosollyal: Persze, a szex az mindig jöhet, mi, Frankie baby!
Kate lelkesen: Látjátok? Még csak éppen elkezdtünk beszélgetni az intimitás meg a szex témáról, és máris hogy felélénkült a hangulat!
Peter: Van kedvetek a kártyákból is húzni? Nagyon jók a kérdések!
Frank kajánul, viccesen: Részemről továbbmehetünk, csak aztán majd ne panaszkodjatok éjszaka, hogy vékonyak a falak!
Leslie kissé zavartan felnevetve: Na de Fraaank!
Kate körülbelül kettő percben ismertette a biztonságos kereteit a szexről folyó nyílt beszélgetésnek, aztán bele is vágtak, Peter húzott először…
Olyan kérdéseket beszéltek ki például, mint:
- Hogyan beszélsz a szexről a pároddal?
Mesélj el egy friss élményt: mi indította el a beszélgetést, hogyan reagáltatok egymásra, mi lett belőle? - Van olyan filmszereplő, akinek a szexualitása, kisugárzása vagy hozzáállása inspirál téged?
Miért épp ő, mit tanultál tőle?
(Ne külsőségekben gondolkodj, hanem értékekben, minőségekben) - Mit ad neked a pornó vagy más erotikus történet (például könyvek)?
Mi a funkciójuk a te életedben?
Milyen érzéseket keltenek benned?
És a perecből végül egy darab se fogyott, a kártyákból viszont annál többet húztak…
Valahogy így is történhetett volna, ha a McCallister családba eljutottak volna a Nyíltan a szexről kézikönyv és beszélgetőkártyák, és megajándékozták volna a családot egy ilyen felszabadító élménnyel karácsony este.

A kézikönyvben több baráti társaság beszélgetésének is tanúja lehetsz, ahogy a kártyák kérdéseire őszintén és hangosan gondolkodva válaszolnak – mindezt olyan odafigyeléssel és elfogadással egymás iránt, ahogy a könyv gyakorlati útmutatójából megtanulták.
És ez a módszertan kulcsfontosságú.
A biztonságos tér hatására osztanak meg magukról igazán intim és bensőséges részleteket az asztaltársaságok tagjai, amit nagyon inspiráló és felszabadító olvasni. De ugyanez elmondható a könyvben szereplő párok és önfelfedezők válaszairól is.
Ha te is kipróbálnád ezt az élményt a barátaiddal, akkor itt tudod leadni rendelésed:
https://ebredoszexualitas.hu/polilili-konyv/
Egy jól feltett kérdés megnyitja a kíváncsiságot, nem vizsgáztat és nem is szül elvárásokat – hanem igazán közel tudja hozni az embereket önmagukhoz és egymáshoz is.
Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.
Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Fotó: Pixabay @ 


