Tag Archive for: nyíltan a szexről


– ez volt az a kérdés, amit valahogy sosem tudott feldobni a kapcsolatukban interjúalanyom.

Ő Zsolt, egy ötvenes éveiben járó férfi, aki őszintén mesélt nekem magánéleti válságáról, a szexuális életéről, félrelépésről, és arról, hogyan került emiatt veszélybe a házassága.

Zsoltnak ez volt a legnagyobb tanulsága: 

„Most utólag azt mondom, hogy ha képesek lettünk volna a párommal épelméjűen kommunikálni arról, hogy kinek mi hiányzik a házasságban, és nem csak én néhányszor elmondom, hogy mit szeretnék, hanem tudom az érzéseimet, az érdekemet egy nagyságrenddel jobban képviselni, akkor nem juthattunk volna ide.

Ahogy hallgattam őt, végig az motoszkált bennem, hogy bárcsak előbb jutna el az a tudás a párokhoz, amit a könyvemben is leírtam.
Bárcsak megtanulnának feszengés nélkül, bizalommal beszélni a hálószobai történésekről, például arról, hogy ki mit próbálna ki szívesen vagy éppen mitől viszolyog – ehhez terveztem a szexes kérdéskártyáimat is.

Sok-sok év álmatlan plafon-nézéstől, keserű hallgatástól, vagy pattanásig feszült, bizonytalan tojáshéjon lépkedéstől tudnák magukat emberek megkímélni…

Ahogy Zsolt mesélt a „mellékszereplő vagyok” érzéséről, a gyerekeihez és párjához fűződő viszonyáról, a munkahelyi pozíciójáról, kiderült, hogy ő az a típusú ember, aki hajlamos mindent és mindenki mást előbbre helyezni, mint saját magát. 

A szexben számára egészen mostanáig az volt a legfontosabb, hogy a párja elégüljön ki először, csak azután következhet az ő gyönyöre. 

„De hát milyen szép is az, hogy ennyire fontos számára, hogy a feleségének jó legyen! Én a fél karomat odaadnám, ha a párom nem csak a saját kilövőállomásával lenne elfoglalva, hanem velem is foglalkozna az ágyban…” 

– gondolhatod azt nőként, hogy valójában áldás, ha valaki úgy áll hozzá, mint Zsolt.
De hidd el, megvan ennek a férfi működésnek az árnyoldala is. (Ha még emlékszel, erről írtam itt és itt is.) 

De nem csak férfiak tudnak így hozzáállni a szexhez.
A nők ugyanebbe a csőbe tudják behúzni magukat.


Mert amikor partnerként csak adunk és adunk, csak idő kérdése (gyakran a negyvenes- ötvenes éveinkben be is következik), hogy felébredjen bennünk a kérdés:
„És én?
Rám mikor fognak így figyelni?
Én miért nem kapom meg azt a törődést, amit adok?”
 

Furcsán hangozhat, de a legtöbbször nem is arról van szó, hogy a másik nem akar figyelni ránk. Hanem arról, hogy mi magunk nem tudunk, nem merünk szólni.
Végülis mi magunk nem figyelünk oda saját magunkra.

Rendszeresen megkapom, hogy nekem, szexológusként biztosan minden tökéletesen megy ezen a téren.
Pedig pont azért tudok segíteni, mert nekem is megvannak a magam elakadásai a szex terén, és én is folyamatosan tanulok belőlük. 

És tudod, én is pont azzal küzdöttem a legtöbbet, hogy mindenki mást magam elé helyeztem.

Sőt, még most is előfordul, hogy szex közben egy láthatatlan fék bekapcsol, és nem tudok megszólalni.
Pedig szívesen kimondanám a páromnak: 

„Kérlek, most menj rá jobban a G-pontomra.”
És tudom, hogy örömmel meg is tenné. 

Mégis, olykor én magam vagyok az, aki meggátol abban, hogy a vágyaimból kiindulva kérjek és mozduljak.

Na de visszatérve Zsolthoz.

Az interjú során kiderült, hogy már olyan felvetéseket is nehezére esett bedobnia, hogy például mi lenne, ha átmennének a hálóból a nappaliba szeretkezni.

Beszélgetés közben elővettem a Nyíltan a szexről kérdéskártyáit, és ezeken keresztül elkezdtük közösen feltérképezni az ő saját vágyait és önmagát, hogy egyáltalán lássa, mire is lenne szüksége a szex terén.

Nagyon izgalmas volt hallani a kibontakozását fokról fokra, miközben sorra jött rá a saját elnyomott vágyaira.
Amint kapott egy kis kapaszkodót a kezébe, a saját vágyainak felfedezése beláthatatlan vakfoltból megkönnyebbülést hozó hangosan gondolkodássá vált.
Elindult a felszabadulás irányába, ahol a teljesítés helyett neki is joga van kérni és jól érezni magát.

Ez az interjú – és még két másik beszélgetés – április közepén fog megjelenni egy vadonatúj, letölthető csomagban.

Ezek a szexről szóló beszélgetések hús-vér, földi halandó emberekkel 

  • mintát adhatnak neked arra, mi mindenen érdemes elgondolkodnod, hogy jobban megérthesd magad és a saját vágyaidat; 
  • hatalmas biztonságot adhat a felismerés, hogy nem vagy egyedül a szexuális nehézségekkel;
  • és megmutathatja az utat, hogyan kerüld el azokat a kapcsolati kríziseket, amiken Zsolték éppen most mennek keresztül. 

Elkerülhető, hogy a problémák megoldását egy új kapcsolatba / viszonyba fejesugrás jelentse.

Lehetséges a partnereddel nyíltan és bizalmat építően beszélgetni a közös szexuális életetekről.  

Nagyon várom már, hogy megmutathassam neked ezeket az interjúkat!

Egy hölgy így mesélt ennek az útnak a kezdetéről:

„Mióta megérkezett a csomag, minden este húzok egyet az önfelfedezős kártyákból, és azon a kérdésen mélázva alszom el. Valami könnyedség kezd átjárni, hogy minden nap foglalkozom a témával, még ha nehezen is tudok válaszolni a kérdésekre. Köszönöm, Lili!”

Ha pedig a pároddal közösen húztok egy-egy kártyát, megérezhetitek, milyen finoman és érzéki módon hozhat közelebb titeket egymáshoz az őszinte beszélgetés.

A végére egy kis önismereti kérdés:

Neked mi az a kérés a hálószobában, amit a legnehezebb kimondanod? 

Ha van kedved, írd meg nekem az info@ebredoszexualitas.hu címre, én pedig ígérem, a legnagyobb diszkrécióval olvasom el.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha most rögtön szeretnél lépéseket tenni, hogy szavakkal teremts mélyebb intimitást a kapcsolatotokban, a Nyíltan a szexről című könyv és hozzá tartozó páros és önismereti kéréskártyákat itt tudod beszerezni hozzá:

Képzeld el, hogy Pókember egyszer csak nem New York felhőkarcolói között lengedezne, hanem leülne velem egy szexológusi konzultációra.

Peter Parker pontosan az a férfi, aki után rengeteg nő áhítozik: felelősségteljes, figyelmes, mindig mindenkiről gondoskodik, és a végletekig komolyan veszi a „nagy erő, nagy felelősség” gondolatát.

A szexszel kapcsolatban pedig ezek lennének a fő mondatai:

„Csak az számít, hogy neki jó legyen.”
„Az a dolgom, hogy őt a mennyekbe repítsem.”
„Ha ő nem élvez el, az az én kudarcom.”

A vele való szexet a hosszú, gondos előjáték, és sok figyelem jellemezheti.
Minden mozdulat arról szól, hogy a nő jól van-e.

És itt jön a csavar.

Kívülről ez úgy hangzik, ez „minden nő álma”.
Csakhogy a valóságban nagyon gyakran így folytatódik a hölgy részéről:

„Éreztem, hogy borzasztóan igyekszik, de közben mintha ott se lett volna. Nem éreztem őt, csak az igyekezetet. Mintha egy szellem érintett volna. Ez pedig már inkább zavarbaejtő, mint mennyei.”

A fantasztikus szeretőnek nem csak az a kvalitása, hogy mindent megtesz a nőért.

Hanem az, hogy közben ő maga is jelen van

A szexnek (jó esetben) a célja az, hogy minden résztvevőről szóljon, ne csak az egyikről.

És ha a férfi nincs igazán jelen a saját gyönyörében, magának nem kér, magával nem törődik, hanem mindig csak ad, soha nem engedi, hogy őrá figyeljenek, akkor a nő könnyen érezheti azt: „nem egymással szeretkezünk, hanem velem történik. Rajtam csinálja. Nincs igazi kapcsolódás.”

Sőt, ez még tulajdonképpen elvárásokat is szül, hisz ha a nő nem jut el a csúcsélményig, azt Pókember könnyen a saját kudarcának veszi. Azaz, ha a hölgy nem akarja, hogy szegény férfi összeomoljon, „teljesítenie kell”. 

És ez már rég nem az a mély, intim, kapcsolódós szex, amire a legtöbben vágynak.

Lehet nagyon technikás, nagyon figyelmes, és mégis: hiányzik belőle a partner érzelmi jelenléte.

Pókember - PoliLili - Kulcs a férfiak gyönyöréhez

Az ilyen férfiaknál, mint Peter, nagyon gyakran valami ilyesmi ketyeg belül:

„Nem vagyok elég férfi.”
„Örülök, hogy egyáltalán tetszem valakinek.”
„A lényeg, hogy őneki jó legyen – én majd csak utána következem.”
„Valaki jobbat érdemelne nálam. Legalább a szexben bizonyítsak.”

És ebből lesz a „megmentő szerető”, aki mindent tud a női testről, a csillagokat is lehozza neki az égről, mindent meg akar tenni érte, csak éppen saját magával nincs kapcsolatban.

Ezért NEM szoktam az ilyen típusú férfiaknál azt mondani, hogy „tanuld meg jobban kényeztetni a nőt.”

Hanem előbb megtesszük a 0. lépést:
Tanuld meg magadat kényeztetni – úgy igazán magadra figyelve.
Hidd el, ezt a hölgy is díjazni fogja! Hagyd, hogy ő is gyönyörködhessen abban, ahogy élvezel! Ha fontos vagy neki – amit remélek -, akkor ez legalább akkora gyönyör lesz neki, mint amit a testén művelsz!

Eleinte kissé zavarba jönnek a férfi klienseim, amikor „önkielégítős házi feladatot” adok, amiben azt kérem: térjen el a „gyorsan letudom” típusú masztitól, és ezek az alkalmak most legyenek mások.
Legyenek nagybetűs Alkalmak.
Együttlét önmagával, ahol kikapcsolja a pornót és végre igazán a saját érzékelésére és a testére fókuszál.

Arra kérem, figyelje meg:

  • milyen érintés esik aktuálisan jól,
  • mi történik, ha lassít, vagy épp gyorsít,
  • ha nem ugyanazt a mozdulatot csinálja, mint mindig, és
  • “kérdezze meg magától”: milyen érintést kér tőlem most a testem?”

Ilyenkor Pókember végre leveszi a jelmezét.
Nem ment meg senkit.
Nem kell mindenkit megvédenie és mindenki javát szolgálnia.

Csak egy emberre figyel: saját magára.

És ez nem önzés.
Ez gyakorlás: „intimitásra és gyönyörkészségre gyúrás” az önmagával megélt érzékiségen keresztül.

Az önkielégítés ugyanis egy olyan tér, ahol: nincs partner, akinek meg kell felelni”, nincs elvárás, hogy „most aztán bizonyíts”, ahol könnyebb elengedni a túlzottan magasra rakott pornós elvárásokat.

És ha ott sikerül ezt begyakorolni, a partnerrel is gördülékenyebben fog menni.

Mikor lesz valakiből „nem megmentő, hanem jelenlévő” szerető?

Amikor:

  • már nem csak ad, hanem befogadni is tud,
  • megéli a saját gyönyörét is,
  • és nem attól érzi magát értékesnek, hogy „teljesít”,
  • hanem végre kapcsolatba kerül a saját és a partnere érzéseivel is.

A szex akkor lesz valóban mély és intim élmény, amikor a két ember élvezetéről szól egyszerre.

Ha magadra ismernél Peter Parker „Pókemberben”, akkor mondom, hogyan tovább.

Ahogy már említettem, az egy többedik lépés, hogy még jobban megtanuld a női test és lélek működését. Az következő lépés neked az, hogy megtanulod, hogyan legyél jelen a saját testedben a saját gyönyörödnek.

Ismerd meg a férfi működést és a kényezetési módokat.

A klienseimnek azt szoktam javasolni, válasszanak kurzust a Kulcs a férfi kényeztetéséhez oldalról, ami igen, kifejezetten nőknek íródott a férfi gyönyör feltérképezéséhez, de az előadások már mindkét nem képviselőinek szólnak.

És nem, nem arra buzdítalak, hogy más férfiak testét szeresd, hanem, hogy értsd jobban a saját tested nyelvét és kapcsolódj hozzá érzékibb minőségben.

Ha Pókember most tényleg beülne hozzám „szexcoachingra”, valószínűleg az első házi feladata ez lenne:

Egy hétig gyakorold azt, hogy csak magadra figyelsz önkielégítés közben.
Nincs pornó.
Nincs sietség.
Csak te, a tested, és a kíváncsiságod.

Aztán utána jöhetnek azok az előadások, amik bővítik a repertoárodat, de erről makjd később.

Hidd el nekem, elképesztően vonzó az a férfi, aki tudja, mi a jó neki és ezt meg is tudja mutatni. 

Máté például így írt a férfi gyönyörről tanulás következményeiről:

“Ez az előadás olyan volt, mint egy térkép új titkos helyekhez. Kipróbáltuk, beszéltünk róla, nevetve, izgatottan… és tényleg: más lett minden.”

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha szeretnél még többet adni a párodnak úgy, hogy közben te is felszabadultan élvezed az együttléteket. Ha fontos számodra, hogy a kényeztetés ne kötelesség, hanem valódi örömteli élmény legyen, akkor csatlakozz most az ingyenes, 7 napos email minikurzushoz:

Tegnap reggel még a gyerekek visongatása, a csillagszórók illata és az csomagolópapír-galacsinok határozták meg a McCallister-ház atmoszféráját. (Ha nem olvastad egy korábbi bejegyzésem: a „Reszkessetek, betörők!” felnőtt szereplőinek történetével játszok most is.)

Aztán este eljött az év egyik legváratlanabb pillanata.
(Nem, most nem tűnt el senki.)

A gyerekek végre elaludtak.
A csatatér nagyobb része eltakarítva.
A karácsonyfa fényeinek félhomályában a fotelekben és a heverőn nyújtóztatják tagjaikat a társaság felnőttjei:

  • Peter és Kate, a házigazdák, akik sokkal kisimultabban érkeztek el az este 9 órás „felnőtt időhöz”, mint amit az ünnepi hajtásból feltételeznénk,
  • Frank, Peter bátyja, aki a gyerekekkel együtt bontogatott és próbált ki minden új játékot, és
  • Leslie, Frank felesége, aki megkönnyebbült, hogy végre nincs kinek utána szólnia :
    ne rohangálj teli szájjal, inkább ülj le és egyél rendesen!”,
    „ne keverd a kólát és a kakaót, mert tudod mi lesz a vége!” és
    „halkítsatok már azon a robotkutyán, mert mindjárt megsüketülök!”.

Túlélték a szenteste zsivalyosabb részét.

Ahogy maguk elé révednek a mosogatógép zenei aláfestésében, Leslie a szoba közepére sóhajtja költői kérdését:
„Mikor vált az ünnep ilyen fárasztó, hajtós logisztikává?”

Kate mosolyra húzza a szája szélét, miközben Peter combjára tett kezével simogatja finoman a férfit. Mert benne pont valami egészen más fogalmazódott meg a lassú félhomályban:

PoliLili Ébredő Szexualitás - Nyíltan a szexről könyv és kártya

Szinte hihetetlen… Milyen jó, hogy így is lehet ünnepelni, kéz a kézben a kanapén csücsülve, egymáshoz simulva. A karácsony előtti estén meg még egy istenit szeretkeztünk is…. Ha tavaly erről mesélt volna nekem valaki, biztosan leciccegem, hogy „ugyan már, tudjuk, hogy ilyen a mesében sincs.”

Kate, Leslie és Frank felé fordulva azt mondja: Mit szólnátok, ha most lazítanánk valami különleges dologgal? Úgysincs semmi dolgunk.

Leslie: Hát, ha nem fáraszt tovább, akkor jöhet.

Kate: Szerintem ettől biztosan nem álmosodtok tovább, sőt… 

Peter: A kártyákra gondolsz?

Frank: Milyen kártyákra?

Kate: Emlékeztek, amikor annyit említettünk úgy fél éve, hogy elmentünk párterápiára?

Frank: Mi, én ezt nem is tudtam!

Leslie: Jajj, mondtam neked, hogy beszéltük Kate-tel, biztosan akkor sem figyeltél…

Peter: A teraputa ajánlott egy kommunikációs eszközt, amivel meg tudunk beszélni párkapcsolati meg hálószobai dolgokat, aztán annyira rákaptunk, hogy beszereztünk belőle nem csak pároknak, hanem baráti társaságoknak szóló verziót is.

Frank meghökkenve: Mások előtt akartok beszélni a házaséletetekről?

Kate: Meglepődnél, milyen sok feszültség oldódik az ilyen beszélgetésekkor. Én például bedobtam már többször is ezt a kártyacsomagot a barátnőimnek a színház utáni dumcsipartikon. Volt, hogy azután tudtunk Peterrel megbeszélni olyan problémát a szex terén, amit addig valahogy nem tudtuk, hogyan beszéljünk róla.

Leslie kissé bizonytalanul: Mi van, ha valakinek ez túl intim?

Peter: Ismertek, hogy én pont nem vagyok az a könnyen megnyílós típus. De elolvastam a kézikönyvet, amikhez a kártyák tartoznak, és megértettem, hogy miért fontos megpróbálni megnyílni. És igen, eleinte annyira intim volt, hogy szinte minden kérdést passzoltam. Mert ez is oké, ezt is lehet. Aztán ahogy Kate-nek voltak válaszai, nekem is lettek egy idő után. Úgyhogy most hetente két este biztosan elővesszük a kérdéseket és beszélgetünk… És nem fogjátok elhinni, de sokszor szex is lesz belőle.

Frank torkán akadt volna a bor, ha éppen kortyolt volna belőle. Hirtelen izgatottságában kibökte: Na így már mindjárt más a gyerek fekvése! 

Felnevettek mindannyian.

Leslie rá is vágja kaján mosollyal: Persze, a szex az mindig jöhet, mi, Frankie baby!

Kate lelkesen: Látjátok? Még csak éppen elkezdtünk beszélgetni az intimitás meg a szex témáról, és máris hogy felélénkült a hangulat! 

Peter: Van kedvetek a kártyákból is húzni? Nagyon jók a kérdések!

Frank kajánul, viccesen: Részemről továbbmehetünk, csak aztán majd ne panaszkodjatok éjszaka, hogy vékonyak a falak!

Leslie kissé zavartan felnevetve: Na de Fraaank! 

Kate körülbelül kettő percben ismertette a biztonságos kereteit a szexről folyó nyílt beszélgetésnek, aztán bele is vágtak, Peter húzott először…

Olyan kérdéseket beszéltek ki például, mint:

  1. Hogyan beszélsz a szexről a pároddal?
    Mesélj el egy friss élményt: mi indította el a beszélgetést, hogyan reagáltatok egymásra, mi lett belőle?
  2. Van olyan filmszereplő, akinek a szexualitása, kisugárzása vagy hozzáállása inspirál téged?
    Miért épp ő, mit tanultál tőle?
    (Ne külsőségekben gondolkodj, hanem értékekben, minőségekben)
  3. Mit ad neked a pornó vagy más erotikus történet (például könyvek)?
    Mi a funkciójuk a te életedben?
    Milyen érzéseket keltenek benned?


És a perecből végül egy darab se fogyott, a kártyákból viszont annál többet húztak…

Valahogy így is történhetett volna, ha a McCallister családba eljutottak volna a Nyíltan a szexről kézikönyv és beszélgetőkártyák, és megajándékozták volna a családot egy ilyen  felszabadító élménnyel karácsony este.

könyv és kártyák Nyíltan a szexről PoliLili Ébredő Szexualitás


A kézikönyvben több baráti társaság beszélgetésének is tanúja lehetsz, ahogy a kártyák kérdéseire őszintén és hangosan gondolkodva válaszolnak – mindezt olyan odafigyeléssel és elfogadással egymás iránt, ahogy a könyv gyakorlati útmutatójából megtanulták.

És ez a módszertan kulcsfontosságú.

A biztonságos tér hatására osztanak meg magukról igazán intim és bensőséges részleteket az asztaltársaságok tagjai, amit nagyon inspiráló és felszabadító olvasni. De ugyanez elmondható a könyvben szereplő párok és önfelfedezők válaszairól is.

Ha te is kipróbálnád ezt az élményt a barátaiddal, akkor itt tudod leadni rendelésed:
https://ebredoszexualitas.hu/polilili-konyv/

Egy jól feltett kérdés megnyitja a kíváncsiságot, nem vizsgáztat és nem is szül elvárásokat –  hanem igazán közel tudja hozni az embereket önmagukhoz és egymáshoz is.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: