Tag Archive for: önismereti tábor

A szexuális fejlődésem terén az egyik legtermékenyebb időszakom meglepő mód partner nélkül volt.

Szakítás után voltam, az ismerkedésre pedig még nem éreztem nyitottnak magam, mégis nagy fókuszt kapott nálam a szex ebben az időszakban is.

Az előző kapcsolatban nem volt igazán jó a szex.
Tudtam, hogy nem akarom ezt a mintázatot magammal vinni egy újonnan kialakuló viszonyba.
Változtatni akartam, amire számtalan módszert alkalmaztam. (Erről egyébként rendszeres naplót vezettem, melyet elérsz a Találd meg a gyönyöröd programomban.)

Tudatosan maszturbáltam – nem maradtam partner nélkül szex nélkül


Figyeltem a testem reakcióit, és az önkielégítés során új dolgokat is kipróbáltam és igyekeztem feltérképezni, mit szeret a testem.

A fantáziáimban pedig olyan szexuális viszonyt, olyan szeretőt képzeltem el magamnak, aki igazán nekem való: aki megért, odafigyel rám, elfogadja a “nem”-et, lehet neki visszajelezni, kész változtatni…. Fantasztikus eredményeket értem el!

Éreztem azt is, hogy sokkal több örömet ad az önkielégítés is, és később valóban sokkal minőségibb partnerem lett.
Szerintem az, hogy van-e partnerünk, és hogy milyen ő, az nagyon nagy részt függ attól, hogy “hova tesszük a mércét”, milyen viselkedést fogadunk el, mit utasítunk el, mit nézünk ki a másikból, és mi az, amit meg tudunk magunknak engedni.

Sokszor azért nincs igazán számunkra megfelelő partnerünk, mert mélyen belül igazából nem hisszük el, hogy megérdemlünk annál jobbat, mint amit megszoktunk.

(Vagy ezért nem változik a partnerünk viselkedése.)

Ahogy ebben a régebbi videóban is elmesélem, azoknak is gyümölcsöző lehet dolgozni a szexuális életén, akinek épp nincs is partnere. Előre dolgozol vele.


🛑 Van valami, amitől félsz, tartasz?

⌚ Nehezedre esik időt szánni magadra?

🐛 Nehéz hinned abban, hogy tudsz változni a szexhez való viszonyodon? 🦋

💗 Nehéz elhinned, hogy valóban megérdemled azt, hogy jó legyen neked?

Ha legalább 1 kérdésre IGEN a válaszod, érdemes végiggondolnod:
Meddig vársz még azzal, hogy jobbá tedd az életed?

6 alkalmas önismereti csoport Ébredő Szexualitás Blog

Szeretnélek beavatni a közelgő nyári önismereti tábor kapcsán egy-két kulisszatitokba.

Az egyik számomra és a táborban résztvevők számára is sokat adó mozzanat az, amikor az utolsó nap zárásaként mindenki maga összefoglalja, honnan hova jutott el.

Kap minden résztvevő egy papírlapot, amin ez a 3 kérdés áll:

🎒 Milyen problémával érkeztél a táborba?

🔎 Milyen segítséget kaptál ebben, és mi változott benned?

💎 Mivel gazdagodtál ezalatt a 4 nap alatt?

Sokak számára pont ez az összegzés segít igazán abban, hogy felfedezzék:

a probléma nem csak, hogy megoldható, hanem már sikerült is elindulni a megoldáshoz vezető úton.
A változás már megkezdődött!

Ezekből az értékes összefoglalókból osztok meg veled most néhányat, természetesen azok szerzőinek belegyezésével.

Személyes visszajelzések a nyári önismereti tábor kapcsán

Szofi (31) – A vágyaim konkrét megfogalmazása, felvállalása és megélése nehézséget okoz.

A gyakorlatokon keresztül szembesülhettem azzal, mi is áll annak az útjában, hogy megengedjem magamnak a vágyakozást.
A megosztások alkalmával nem csak megértő figyelmet, hanem még bátorítást és ötleteket is kaptam, hogy hogyan tudnám a gátlásaimat meghaladni.
Teljesen átíródott bennem, hogy amit én áthatolhatatlan falnak élek meg, az egy lépésről lépésre meghaladható “akadály”.
A tábor végére képes lettem arra, hogy elképzeljem: az életem megváltozik és sokkal örömtelibb lesz, mert képes leszek túljutni ezen a nehéznek tűnő helyzeten.
Nekem egy kincsesbánya, hogy itt voltam, és megerősödtem az emberekbe és főként a férfiakba vetett bizalmamban!
Nem cserélném el egy nyaralásra sem!

Gábor, (35) „A párom és köztem lévő kompatibilitási problémák miatt érkeztem, az igényeink nem egyeznek a szex terén.

Segítségként az elfogadáshoz kaptam több saját történetet a jelenlevőktől, valamint inspirációt arra, hogy a meg nem élt vágyaim energiájával mit tudok kezdeni.
Változott bennem: nyitottabb és elfogadóbb lettem (a párommal kapcsolatban is). A tábor adott rengeteg erőt, inspirációt, hálát és szeretetet.
A lazának “álcázott” menetrend pont mindig olyan irányba terelte a történéseket, hogy akár nagyon fent vagy, akár nagyon lent, mindig a neked pont megfelelő dolgokkal gazdagodhass.”

Panka (27) „A párkapcsolatban megélt elégedetlenség és kapcsolódási nehézségek miatt jöttem.

Gyerekkori traumák, rendkívül megviselő párkapcsolati élmények feldolgozatlansága miatt vagyok frusztrált, mondhatni már szexfóbiám van.
Kaptam önbizalmat, feltétel nélküli szeretetet, türelmet, megértést, elfogadást, megerősítő visszajelzéseket, más nézőpontokat és sok személyes történetet, meglátást, ami nagyon inspiráló.
Amivel gazdagodtam: remény, érzelmi feltöltődés, megnyugvás, hogy jó az irány, tisztánlátás, támogató légkör megtapasztalása.”

János (42) „A párkapcsolat hiánya, és hogy nem tudom hogyan kezdjek neki, ez hozott ide.

Segítséget abban kaptam, hogy megtaláljam a fő irányvonalat, hogy miért is vágyom egy társra, és mit érdemes ahhoz tennem, hogy megtörténjen a találkozás.
Kedves embereket ismertem meg, és jó volt rálátni arra, hogy mások is küzdenek gondokkal, és hogy mindenre van megoldás, ha hajlandóak vagyunk befektetni az energiát a megoldásba.”

Réka (36) Nem tudok örömet lelni a szexben.

Azért jöttem, mert elvesztettem a kapcsolatot a saját szexualitásommal.
Segítséget elsősorban ahhoz kaptam, hogy merjem elfogadni ezt a nehézséget és merjem meghaladni az okát. Azt változott bennem, hogy elkezdtem vágyni a változásra. Azzal gazdagodtam, hogy elhiszem: meg fogom tudni csinálni!”

Minden ilyen 4 napos elvonulás alkalmával sokat nevetünk, és sokszor szinte hallani a szívekről legördülő kövek zaját.

Minden egyes tábor értékes kincseket rejt, és közelebb hoz ahhoz a vágyott élethez, amit Te is képes lehetsz megteremteni magadnak!

⛱️ Melyik nyaralás képes erre?


Ha Te is szeretnél töltődni és egy még jobban neked tetsző szexuális életet akkor nyaralj velünk a

Te és a szex önismereti táborban!

Önismereti tábor Ébredő Szexualitás Blog