Megvolt az első konfliktusunk pasival, amin ő nagyon jól mulat. Én kicsit még nehezen kászálódok ki belőle, de összességében tényleg vicces, hogy mi volt az alapja: szexmániás lettem.

Igaz, ezzel már korábban is meggyanúsítottak. Akkor még nem is élveztem a szexet, mégis rengeteget gondoltam rá, rengeteget foglalkoztam vele, valahogy a kötelességemnek éreztem. Erre mondták, hogy ez is egyfajta szexmánia. Most viszont szerencsére már nem ezt a fajta szexmániát élem.

Pasi megkívánta a popsimat, én meg bár mélyen (még magamnak sem kimondva) azt kívántam, hogy a puncimban érezzem a farkát, nem a fenekemben, mégis belementem. (Ahogy már meséltem, tudom azt is nagyon élvezni, de ott inkább azt élvezem, ahogy ő élvez.) Sajnos most fájt egy kicsit: vagy nem voltam elég nyitott, vagy kevés volt az előjáték. Ráadásul mindketten nagyon fáradtak is voltunk és késő is volt.
– Bébi, ugye még kinyalsz? – kérdeztem félve.
– Igen – mondta hatásszünetet tartva. Szint biztos voltam benne, hogy nemet fog mondani a kimerültsége miatt. – Csak egy kicsit rápihenek, jó? – és elaludt.

Tök feszült voltam. Nagyrészt a kimerültségtől, de emellett a csalódottság is ott volt, hogy ez most nem volt olyan jó, és hogy nem kaptam annyit, amennyit szerette volna.
– Úgysem fog felébredni! – duzzogtam. – Ez tutira bealudt.
Megpróbáltam elaludni, s talán kicsit sikerült is elbóbiskodni, de aztán felriadtam arra, hogy még mindig elképesztő feszült vagyok. Olyannyira, hogy azt éreztem, UTÁLOM azt a férfit, akibe egyébként totál szerelmes vagyok. Nagyon erős haragot éreztem! Dühös voltam, igazságtalannak éreztem.

– Ne hülyéskedj már! – mondta az agyam. – Mi az, hogy nem igazságos? Itt egyáltalán nem kell, hogy ugyanannyit kapjon mindig mindenki! Egy párkapcsolat nem erről szól! A hétvégén is mennyit segített neked a házimunkában, az sem volt igazságos! Azzal bezzeg nem volt bajod!
– Igen, de… – hüppögtem. – De valami akkor is bánt! Valami bajom van. Valami feszít és nem bírok nyugodni!

És azzal úgy döntöttem, felébresztem pasit. Mert ugyan éppen utáltam, közben rettenetesen bíztam is benne. Tudtam, hogy én ezt most magamban nem tudom elintézni, viszont ő segíteni fog. Tudtam, hittem benne!

– Édes, – ébresztgettem -, segíts! Segítségre van szükségem!
– Mi a baj? – kérdezte még félálomban.
– Nagyon ideges vagyok és nem tudok megnyugodni!
– Mi történt?
– Nem tudom. Csak azt érzem, hogy valamiért nagyon haragszom Rád. – vallottam be jó nagy hatásszünetet tartva, már hüppögve. – Pedig tudom, hogy semmit nem csináltál. Lehet, hogy csak nagyon fáradt vagyok.

Szegény nagyon nehezen szedte ki belőlem a dolgokat, főleg azért, mert valóban fogalmam sem volt, mi ténylegesen a bajom, s így nem is tudtam elmondani. Csak ültem ott mellette, nem voltam hajlandó hozzábújni, s türelmetlenségemben csak még jobban haragudtam rá: „Nem igaz, hogy még mindig nem segített, pedig már rég meg kellett volna nyugodnom!”.

– Drágám, szerintem Te egyszerűen szexuálisan frusztrált vagy. – győzködött. – Gyere, kinyallak, és megnyugszol. – mondta szinte nevetve rajtam.
– Rohadék! Még ki is nevet! Nem elég, hogy nem segít? – puffogott nekem a sértettségem.
– Nem kell! – vágtam vissza szomorúan, orrot fújva. – Nem akarom. Már nem.
– Pedig szerintem segítene. – Győzködött, én pedig továbbra is sértődötten ültem a sarkamon, befeszülve. Némán néztem magam elé újra. Nem tudtam, mit mondjak.

Végül hosszas hallgatások, győzködések és egy kiadós pityergés után beadtam a derekam.
– Jól van, próbáljuk meg…
– Rendben. – mondta kedvesen. – De ugye tudod, hogy bármikor mondhatsz nemet! Bármikor megállíthatsz, ha úgy érzed, mégsem erre van szükséged!
Ő szépen kinyalt, majd még jól meg is dugott úgy, ahogy a legjobban szeretem. Megkönnyebbülten kacagtam fel a végén, ő pedig azóta is nagyon jól szórakozik azon, mi volt az első konfliktusunk oka, s hogy kihisztiztem magamnak a nyalást.

Én pedig tulajdonképpen nagyon büszke vagyok magamra, hogy végre ilyen igényeim vannak. Hogy végre vágyom a szexre és emiatt még feszült is tudok lenni.

Fotó: Trang Angels @ FlickR