Tag Archive for: szexuális_játékszer

Olyan lelkesen beszélgettek a játékokról, mint a gyerekek! Csillogott a szemük és izgatottan vigyorogtak. Látszott, hogy imádnak játszani az ágyban. – emlékeztem vissza a múltkori eseményem résztvevőire, ahol a szexuális játékszerekről beszélgettünk.

Bármi lehet játékszer az ágyban. Egy jégkocka, egy ruhacsipesz, de még a WC-papír is.

– mondta az egyik hölgy résztvevő huncut mosollyal.

Számomra is van az a helyzet, amikor imádok játszani. Persze spontán. Csiklandozom a másikat és közben birkózunk: ez a kedvencem.  Meg persze a harapdálás. Addig vadulok, míg végre lefognak. Akkor vagyok a legboldogabb. Most már sejtem, hogy a szexjátékszerekkel is valami hasonlót élhetnénk át.

Van egy csomó játékom, amiről csillogó szemekkel tudok beszélni. Nagyon vonzanak, szeretem őket, pedig alig használtam őket. Sőt, van, amit ki sem próbáltam még, pedig nagyon is tetszenek. Valahogy olyan nehéz elkezdeni…

img_20171023_120633_v2.jpg A kis gyűjteményem egy része…

Elsőként bevetni játékszereket kicsit olyan, mint az óvszerhasználat. Megakasztja a folyamatot. Benne vagyunk egy áramlásban, és akkor meg kell állni, megkérdezni a másikat, hogy „van kedved kipróbálni a párvibrátort?”, majd felkelni, elővenni, és aztán bénázni az ismeretlen eszköz használatával. Tudom, hogy idővel ez nem ilyen lesz, de az első nehéz. Mint az első szeretkezés, amikor még nem igazán tudod, hova dugd és hogyan…

Ma rájöttem, hogy az ágyban kéne tartani ezeket a játékokat, hogy csak úgy elő tudjuk húzni, ha szeretnénk.

Komolyan nem tudom elképzelni a szitut… Már eleve iszonyat mód kell koncentrálnom, hogy megtartsam a gyönyört, ne zökkenjek ki az együtlétből, ne ragadjanak magával a régi berögződések és a rossz emlékek. Azt már valahogy megtanultam, hogy az óvszer felhúzásánál ne menjen el a kedvem az egésztől. Addig én felkötöm a hajam, nézem őt, és igyekszem a mosolygásra koncentrálni. De közben rettegek, hogy teljesen elveszi a hangulatomat a kütyü próbálgatása és felhelyezése, valamint a félelmem attól, hogy fogom-e tudni élvezni. Amivel az a baj, hogy egy roszabb élmény nálam előhúz egy tucat régi rossz emléket is, és így már nem csupán egy kellemetlen helyzet lesz belőle, hanem egy trauma-halom. És az is a baj, hogy itt is megvannak a magammal szembeni elvárásaim: élveznem kell a játékot. Mert az a sztori nem is létezik a fejemben, hogy esetleg a kütyü szar. Nem, csakis én lehetek a béna…

De van egy ötletem, mit fogok tenni. Először is többször is kipróbálom a használatukat, elgyakorlom, hogy kell bekapcsolni. Aztán legközelebb, amikor az előjátéknál járunk, én felhelyezem magamnak a vibráló tojást, majd elkezdem a párom simogatni, nyalogatni. Akkor legalább az ő gyönyörén lesz a fókusz, és talán megszűnik a magammal szemben támasztott elvárás, hogy élvezzem, mert nem magamra fogok figyelni.

Ráadásul így nem is kell arra várnom, hogy ő kezdeményezzen. Merthogy igazából én akarom ezt az egészet. Ő köszöni szépen, inkább nem vinné be a technológiát az ágyba, nem vonzza a dolog. Csupán a kedvemért tenne próbát ezekkel, ami engem külön elbizonytalanít. Félek, hogy ráerőszakolok valamit…
– Ne marháskodj, Lili! – mondja az okosabbik felem. – Hisz te is annyi mindent megteszel érte! Ha annyira viszolyogna a dologtól, tudod, hogy nem ajánlotta volna fel, hogy kipróbálja veled!
– Igaz… – ismerem el, és közben igyekszem felidézni, amikor reggel nagy nevetések közepette próbálgattuk az új paskolót és ostort.

img_20171026_104101b.jpg Korbács, paskoló és cirógató… Egyre jobban tetszenek!

Egyre több szexuális játékszert halmozok fel. Imádom ezeket a kis kütyüket, vagy eszközöket, mégis többnyire a fiókban árválkodnak. Miért? Mert nem merem felvetni, hogy használjuk őket. Nem merek teret engedni a vágyaimnak. Pedig lehetne…

Egy párkapcsolatban élő férfitól olvastam a következőt: (forrás: Em&Lo)

„Nem tudom, hogy érez a legtöbb férfi, de én mindig nagy örömmel fogadtam, mikor a partnerem a bizalmába fogadott és megosztotta velem, mit szeret a hálószobában, legyen az egy játékszer, egy ötlet, vagy a saját ujjai. Szeretem, mikor a saját kezét használja olyan pozíciókban, ahol én nehezen érném őt el. És szeretem, mikor élvezettel mutogatja magát és fogadja az én „kukkolásom”. Az is jó, mikor nem elég számára az én kényeztetésem. Azt hiszem, sokak számára ez fenyegetőnek hathat. De izgató is.

Ezek a tettek mind azt jelentik, hogy eléggé otthonosan, magabiztosan érzi magát mellettem ahhoz, hogy megmutassa nekem, mit szeret. És ez mindig nagyobb boldogságot fog okozni nekem, mint ha azt érezném, nem meri ezeket megosztani, kimutatni. Sokkal jobb úgy, ha eléggé biztonságban érzi magát ahhoz, hogy megossza velem a kedvenc játékszerét!”

Az én szegény játékszereim csak porosodnak, és elkezdtem haragudni saját magamra emiatt. Miért nem vagyok képes kezdeményezőbb lenni? Miért nem húzom ki magam és mutatom meg határozottan, mit és hogyan szeretek, ahogy Laci is szokta? Lazán megmarkolja a copfom és magára húz, én pedig vele ellentétben még azt sem merem megosztani, milyen pozícióban szeretném folytatni.

szexualis_jatekszerek_fiokban.jpg Várnak a sorukra… (Saját fotó)

Pedig lehet, hogy emiatt nem kéne csakis saját magamat okolnom… El kéne fogadnom, hogy én egy olyan nő vagyok, aki sok nehézséget élt át és emiatt nehezebben nyílik meg ilyen szituációkban. Emiatt pedig fokozott bátorításra van szükségem. Ahhoz, hogy be merjem hozni a játékszereket az ágyba, kell a partner lelkesedése, bátorítása is. Igenis ki kell mondania, hogy ez őt nem zavarja, hogy igenis szívesen játszik azzal, amit én szeretnék, mert fontos az én vágyam, az én fantáziám is. 

Bence szuper édes volt, mikor elkezdett bíztatni, hogy nyugodtan érintsem meg magam. Ugyanerre a jóváhagyásra van szükségem a játékokkal kapcsolatban is. Mert addig, amíg csak sóhajt egyet és gyanakodva szemlélődik, nekem is csak egy görcs lesz a gyomromban és megmaradok abban a hiedelmemben, hogy ezt ő a saját teljesítményével szembeni kritikának veszi, és különben is egy plusz teher, extra stressz a kísérletezés az új eszközzel. 

Én csak egy kis extra fűszerre, változatosságra, izgalomra vágyom. Jó, őszinte leszek, ez nem minden. Mert arra is vágyom, hogy az extra izgatás által jobban élvezzem a szexet és könnyebben eljussak az orgazmushoz.

Szeretném meghallgatni, ti hogy vagytok ezekkel a dilemmákkal. Ezért is választottam következő beszégletésem témájának a szexuális játékszereket. Remélem, eljössz! Részletek és regisztráció itt.

 szexualis_jatekszerek_okt25.jpg

Nem mindegy, milyen az a helyiség, ahol szeretkezni szoktunk. Legyen meghitt, szexi és lehetőleg más eszembe se jusson ott, csak az összebújás. A tökéletes hálószobán kezdtem el gondolkodni a szex-társasjátékom (Monogamy) kérdésére:

Mi az a két dolog, amit elhelyeznél a hálószobátokban, hogy egy érzékibb környezetet teremts? És van-e valami, amit eltüntetnél? 

Körbenéztem a helyiségben és elöntött a büszkeség. Szerintem egész jó! Miért?

1. Nagy, kényelmes ágy

Mindennek az alapja az a nem egyszemélyes (!) ágy, ami kényelmes, nem nyikorog és nem állnak bele a matrac rugói a pasi térdébe. Nincs a középen egy nagy gödör és nincs fölötte olyan polc, amibe a fejet be lehet verni.

2. Csak szexre és alvásra használjuk

Egy alvás-szakértőtől olvastam egyszer: fontos, hogy az ágyat csak erre a két dologra használjuk. Ne vigyük be a munkát, ne ott nézzünk filmeket, ne ott együnk. Nos, szerintem ez nem csak a jobb alváshoz segít minket hozzá: ha odafigyelek erre, kisebb az esélye annak is, hogy elterelje a gondolataimat valami a páromról.

3. Nincsenek benne felesleges tárgyak

Totál kiábrándító volt abban a helyiségben tölteni az éjszakát, ahol a gyerek cuccai még szanaszéjjel hevertek az autós szőnyegen. Csöppet sem vágykeltő. A jó hálószobában szerintem nincsenek sem úti-szuvenírek, sem értelmező szótár. Sem a nagyszülők portréja…

szexi_haloszoba1.jpgFotó: StockSnap @ Pixabay

4. Hangulatvilágítás

Szeretem látni a párom, de utálom, mikor hanyatt fekve kiégeti a retinámat a csillár fénye. A kis karácsonyi-égősor viszont tök romantikus.

5. Eszközök diszkrét, de elérhető helyen

Ismerős érzés, amikor a szomszéd szobába kell átszaladni az óvszerért? Vagy amikor vendégsétbe érkeznek a rokonok, nálatok pedig elöl maradt a bilincs? Én a kondomokat egy kedves dobozban tartom az ágy mellett, a játékszereimet pedig az éjjeli szekrényben. Minden kéznél van, ha kell, de nem hoz zavarba senkit. És van egy szemetes is, hogy ne kelljen kiszaladni a használt kotonnal a konyhába.

6. Tükör az ágy mellett

Amiben gyönyörködhetünk magunkban, ha akarunk, de elég kicsi ahhoz, hogy ha nem akarok épp szembesülni a testemmel, akkor ne ütközzek bele a látványba.

szexi_haloszoba2.jpegFotó: Pixabay @ Pexels

És amiben még fejlődhetne a hálóm:

6. Szexi függöny

A bordós-pirosas árnyalatú textíliákról akaratlanul is a hancúrozás jut eszembe. Főleg, ha valami selyemhez hasonló anyagból készültek. Jó lenne egy-két ilyen is az ablakba. Vagy csipke…

7. Szexi, de használható ágynemű

Legyen csinos, szexi, de praktikus. Belefutottam már olyan huzatba, ami folyton lecsúszott rólunk (vagy mi csúsztunk le az ágyról). Az sem jó, ha az izzadtság, vagy a síkosító erős nyomot hagy rajta és persze ne legyen tiszta műszál, amibe könnyen beleizzadunk. Télre egy pihe-puha plüss pokróc is jó lenne.

Szerintem a bordós, vagy fehéres árnyalatok és az arany azok, a rózsaszín viszont sok férfinál kiveri a biztosítékot.

8. Illatok

Sajnos a mi hálónk igen apró, amiben nagyon megreked az alvós-szagunk. Bebüdösödik. Ez pedig a legkevésbé sem szexi. Az erős illatok nekem irritálják az orrom, így még ki kell találnom valami diszkrét illatosító módszert…

9. Ágyrács

Szeretem, ha kikötöznek. Csak hát nincs hova… Még szerencse, hogy Bence ezt leleményesen megoldja: például hozzákötözi a csuklóm a bokámhoz.

A Monogamy társasjátékot itt tudod beszerezni. Szerintem zseniális beszélgetés-indító kérdések vannak benne.

monogamy_tarsasjatek.jpg Fotó: Vágyaim.hu

Annyira kíváncsivá tett, hogy nem tudtam otthagyni a polcon. Egy tojás, amivel a pasi a farkát tudja kényeztetni. El nem tudtam képzelni, hogy lehetséges. Mert mégis hogy férne bele egy tojás-méretű valamibe egy átlagos méretű pénisz?

Volt már olyan szerzeményem, ami kíváncsivá tett, de ettől a meglepetés tojástól teljesen lázba jöttem. De az eredmény felülmúlta képzeletem, és ez nem egy nyálas marketing-szöveg. Tényleg imádtuk.

tenga9.jpg

Tenga Egg Clicker a neve

Belül egy zselés csoda található. Puha, mint az ajkak, de nyúlik, mint egy takonylabda. Úgy rácsusszan a péniszre, mint a nő, aki már ANNÁL is jobban kívánta a pasit. Csodálatosan gyengéd anyag, belül pedig többféle mintázattal kapható.

Én a pöttyöset választottam. A kis huplik benne alapból kb. fél centi átmérőjűek, de nyúlnak.  Szerintem gyakorlatilag bármilyen méretre ráférnek.

 

Aggódtam, hogy egy egyszer használatos, eldobható játékszerről beszéltünk, de szerencsére nem. Könnyedén elmosható és az eredeti kis tojáshéjában tárolható. Csak az jön rá, hogy egy szexuális játékszer, akinek szintén van ilyen maszturbátora.

Elbűvölve néztem, ahogy Ádám tesztelte. Én magam is kipróbáltam rajta, de nekem mondjuk jobban esik a csupasz bőrét érinteni. Bizonytalan voltam, nem tudtam, mi a jó neki, hogy használjam. Olyan érzés volt, mint mikor új partnerem van és fogalmam sincs, hogy szereti, ha érintem: erősen, gyengén, gyorsan, lassan, érzékeny-e, ha nincs rendesen síkosítva a makkja… Úgy éreztem, mintha vakon tapogatóznék, ezért inkább átadtam neki a stafétát és én máshogy kezdtem kényeztetni őt: hol az ánuszát, hol a mellbimbóját izgattam. Persze tudom, ettől a teszt nem volt teljesen hiteles („dopping” volt), de imádtuk mindketten.
tenga10.jpg

tenga11.jpg

A szeptember 19-i programra szívesen elhozom ezt is (és a többi sextoy-om is), ha erre a témára szavaztok legtöbben. Itt szavazhatsz.

oszinten_a_szexrol_2017_09_19.jpg

„Mennyi maszturbálás normális?” – kérdezte múltkor egy olvasóm. „Jótól kérdi, hisz én nem is szoktam önkielégíteni” – ez volt az első gondolatom, de aztán elmosolyodtam, mert ez már nem igaz. Igenis szoktam.

De ha már itt tartunk, utánajártam, mennyit maszturbálnak mások. Persze csak az amerikaiakra találtam adatokat, de kiindulásnak az is valami.

Kiderült, hogy a korombeli nők 37%-a egyáltalán nem önkielégített az elmúlt évben és 30% is csak max havonta. Azaz csak a maradék egyharmad nyúl magához kvázi rendszeresen. Nem úgy, mint a korombeli férfiak: nekik legalább a fele kényezteti magát rendszeresen. 60-70 év felett kezdenek csak lemondani erről. (Részletesebb adatokért itt ez a klassz infografika.)

Mindez megnyugtatott kicsit. Mert persze már az alapkérdés is hülyeség, hogy „mi a normális”, de legalább megtudtam, mi a gyakori. És kiderült, teljesen átlagos a viselkedésem. Bár szerintem a kívánatos állapot ez lenne: „szeretek örömet okozni a testemnek, és ezt gyakran meg is teszem neki, akár hetente több alkalommal is„. De ez tök szubjektív.

Régen a „szinte soha, de ha igen, akkor sem élvezem” választ klikkeltem volna, mostanra viszont változott a helyzet!

Az történt, hogy kicseleztem a puncim. Vagy lehet, hogy nem is a puncim, hanem a blokkot, ami sok esetben megakadályozza, hogy megéljem a gyönyört és a vágyat. Vagy valami ilyesmit… A franc se tudja, pontosan mit, de a lényeg, hogy korábban nem ment a masztizás. Rendszeresen az történt, hogy magamhoz értem és néhány másodperc után mintha megijedtem volna. Mintha rosszat tennék, mintha saját magam nem szabadna érinteni…

Ádám kezdett rávezetni arra, hogy magamhoz tudjak érni. Vele úgy cseleztük ki a puncim, hogy miközben nyalt, az én feladatom az volt, hogy széthúzom a nagyajkaimat. Márpedig miközben széthúzom, magamhoz érek. Így egyrészt valahol „legálissá” vált a dolog, másrészt olyan ügyesen kényeztetett Ádám, hogy az elterelte a figyelmem a problémáimról.

Néha már az is megtörtént, hogy a saját csiklómat tudtam izgatni behatolás közben. Bár sokszor így is beállt a „stop”, de egyre többször ment viszonylag hosszabb ideig.

Próbáltam dildóval is. Ez valamennyire segített, de tudtam, ez a „következő szint”. Azt éreztem, a csiklóizgatást könnyebb lesz megtanulnom, mint a hüvelyit.

Ekkor kaptam a csiklóizgatómat, a Womanizert. Terápiás eszköznek szántam ezt a speciális vibrátort és úgy fest, csodálatosan működik! Ezzel ugyanis úgy tudom izgatni a klitoriszom, hogy közben nem érek magamhoz a kezemmel! Zseniális! Kicseleztem az őröket a fejemben, erre nem voltak felkészülve.

20170823_133914.jpg Saját fotó

Most már heti 1-2 alkalommal is szoktam kényeztetni magam. Azt azért nem állítanám, hogy megkívánom, inkább csak eszembe jut és megjön a kedvem, mert emlékszem, hogy legutóbb is jó volt. Szeretem, hogy végre van benne sikerélményem, mert ez a kis kütyü igazán hatékony: akár 1 perc alatt is orgazmust tud adni. 

Ez az intenzív izgatás, amit a gép ad, annyira lefoglalja az őröket a fejemben, hogy már egy újabb cselt is be tudtam vetni: titokban elkezdtem a hüvelyemet is izgatni. Egyre jobban élvezem és egyre jobban haladok a saját testem megismerésével!

Egyelőre kb. 5 perces meneteknél tartok, utána elfáradok, kikapcsolok, de én úgy értékelem, nagyon jól haladok és hamarosan újabb komoly fejleményekről számolhatok majd be!

A pasim iránymutatásának köszönhetően egy ideje már felfedeztem, micsoda csoda tud lenni, ha a végbelem izgatják. Egy egészen izgalmas, új, mély érzést adott! Ezért is vágytam annyira egy ideje arra, hogy legyen egy anális játékszerem, ami akkor is ingerli a popsim, amikor épp mással vagyunk elfoglalva.

Most, hogy így utólag belegondoltam, igazán utána járhattam volna, mi alapján érdemes análkúpot választani, mert egész konkrétan tele a Youtube oktatóvideókkal. Például ezzel.

Így használd az análkúpot,

avagy a videó lényege: türelem, nem kell semmit sürgetni. Szépen el kell lazítani előre a popsit, akár előtte hosszan simogatni, ujjazgatni. Kiemelten fontos síkosítani az ánuszt és a kúpot is. Lehet használni szex közben, maszturbáláshoz, sőt, van, aki szereti egész nap hordani! (Bár ez a csaj például leírta, hogy pisilés közben nem érdemes bent tartani, mert bizony neki becsúszott… Ijesztő! Egy másik oldalon meg arról panaszkodnak, hogy a kicsi sokszor kiesik. Ez mondjuk sokkal megnyugtatóbb.)

Kipróbáltam

Én nem jártam utána a világon semminek, hanem csak egyszerűen belevágtam. Egy kis csillogó kővel ellátott anális kúpot választottam. Rózsaszín, olyan, mint egy kis ékszer!

20170710_190938-2.jpg Saját fotó.

Mindenféle finomságot elképzeltem: gondoltam, lehet majd használni orális szex közben, behatolás mellé, vagy akár csak önkielégítéshez. Ákos távollétében ez utóbbi maradt.

Kicsit izgultam, mert még sosem próbáltam ilyesmit. Nem tudtam, milyen érzés lesz, és egyáltalán fel tudom-e izgatni magam annyira, amennyire Gergő szokott. Féltem, hogy egy ponton megijedek, befeszülök és ezzel fájdalmat okozok magamnak.

Egyelőre egyszer próbáltam ki és szerintem biztató a kezdet. Miközben a csiklómat izgattam, síkosítós kézzel elkezdtem játszani a végbelemmel is. Elcsodálkoztam, milyen hamar beindultam!

Alapvetően bátor, kísérletező típus vagyok. A kúppal is így tettem: egy párszor végighúztam a fenekemen, majd zsupsz, be is cuppantottam. Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen fog menni.

20170710_190747.jpg Saját fotó.

Ami ez után következett, nagyon meglepett! Elkezdett önálló életet élni a hátsóm: úgy rángatóztak a végbélzáró izmaim (ha így hívják őket), hogy ettől az análkúp is lendületes mozgásba fogott, mint egy cumi a szájban. Olyan volt, mintha elszabadult volna! Nem tudtam irányítani a testem.

Megijedtem, hogy egyszer csak berántja a végbelem az egész játékszert így jobbnak láttam, ha inkább apróbb lépésekkel haladok. Megígértem magamnak, hogy vigyázok, tisztelem a testem és nem feszítem túl a húrt. Inkább rövid kísérleteket teszek, hogy jobban megismerjem magam, és jobban tudjam irányítani a mozgásom. Tudom, érzem, hogy ez nagyon jó lesz majd nekem, mellé viszont azt is megtanultam már, hogy nem szabad türelmetlennek lennem magammal.

Addig pedig tovább kutatok a neten vadul, hátha rájövök, mire kell figyelni, hogy véletlenül se szippantsa be a hátsóm ezt a kis gyönyörűséget. De ha te tudod a megoldást, megköszönöm, ha megírod!

Hónapok óta mély hiányérzetet érzek. Mintha a szex mélysége hiányozna belőlem. Arra vágytam, hogy egy nagy farok jó mélyen átjárjon úgy, hogy abban a szavam is elakad és megállnak a gondolataim. Leginkább arra vágytam, hogy Jay újra megdugjon úgy, ahogy szokott. Csakhogy ő egy másik kontinensen él…

Ezt a mélységesen mély, tátongó űrt sem Laci farka, sem az orális szex nem tudta betölteni.

Tudom, triviális, de csak ma, a napok óta bizsergő puncimra gondolva ugrott be: mi lenne, ha megdugnám magam a vibrátorommal?

20170705_103510-2.jpg Saját fotó

Ezt a vibrátort több, mint két éve vettem és azóta gyakorlatilag a fiókban várta a sorát. Egyszer-egyszer kipróbáltam, de valahogy sosem lettünk barátok. Amellett, hogy nem is szerettem önkielégíteni, talán azért is volt úgy elhanyagolva a dildó, mert önmagában a vaginális izgatás nem tudott magával ragadni. És az se ment igazán, hogy az ujjaimmal izgassam a csiklómat. Kb. annyira tudtam magam felizgatni, mint a nőgyógyász… Valószínűleg még mindig dolgozik bennem az a beidegződés, hogy

nem szabad a puncimhoz érni.

Ki tudom viszont játszani a tudatalattim azzal, ha nem én érintem magam, hanem

  1. a partnerem
  2. egy eszköz.

Olyan hát nekem az új rúzs alakú csiklóizgatóm, mint egy joghézag. Erre nem alkotott szabályt a tudatalattim, amikor a szexuális blokkjaimat felépítette.

Kicsit ugyan tartottam tőle, hogy rossz lesz, de bátran (vakmerően?) belevágtam. Még sosem csináltam ilyet: egyszerre két játékszerrel kezdtem bele a maszturbálásba. A csiklóizgatótól vártam az „alaphangulatot”: sokszor érzem ugyanis azt, hogy ha a klitoriszomat izgatják, a hüvelyem is éhes lesz. De ha nem izgatják, a hüvely bezárkózik és elkezd a félelmeire koncentrálni. Kell neki a figyelemelterelés.

Anno egy kellemes, barátságos, viszonylag kis méretű dildót vettem (ez egy nagyon hasonló termék, amit még most is lehet kapni). Ma azonban rájöttem: én egy ennél nagyobb, mélyebbre érő, vastagabb eszközt szeretnék most használni… Ha lenne…

Fogtam a síkosítót, bekentem mindkét játékszert, közben pedig csendben örültem magamnak:
– Nocsak, Lilikém, változnak az idők? Most már nem a cuki kicsi dildó, hanem a masszívabb kéne? – incselkedett velem az agyam és én csak mosolyogtam.
– Igen, most már jöhet a nagyobb fasz is, nem csak a kicsi, amit könnyű beengedni.

Jelentem, a két eszköz nagyon jól kooperált. Nem állítanám, hogy a hiányérzetem teljesen megszűnt, de sikerült legalább egy kicsit megbirizgálni a méhszájamat, ahol a hiányérzet lakott. (Azt hiszem, a méhszájam lehetett az a terület, de még nem ismerem eléggé a vaginám). Egy kicsit megnyugodva tettem le az eszközöket az akció után, mint a kislány, akinek ugyan még fáj a térde, de anyukája már megnyugtatta az esés utáni ijedtségből. Igen, sikerült magam megdugni úgy, hogy utána elégedett lehessek.

pexels-photo-269141.jpegFotó: Pixabay @ Pexels

A termékek pillanatnyi értékelése:

  • A dildókra még mindig nem vagyok felkészülve. Tudom, hogy miután bekapcsoltam, mozgott, forgott, meg repesgette a szárnyait a kis drága, de ettől én még alig éreztem valamit. Ezt azonban én nem fognám a termékre: egyszerűen csak még nem tanult meg érezni a hüvelyem annyira, hogy ezt értékelni tudja ezeket a funkciókat. Még mindig vannak a puncimban olyan falak, amiket le kell bontani.
  • A Womanizer eddig mindig bejött nekem. Főleg ez a rúzs alakú utazó verzió: ez valahogy jobban is tetszik és erősebb is, mint amit korábban használtam. Ezzel gyakorlatilag egy perc alatt elélvezek, amit általában kicsit még bánok is, mert jobb lenne, ha tovább tartana… Közben meg örülök, mert tényleg eléri mindig a hatását. Meg aztán utána lehet nyugodtan folytatni a kényeztetést.

Kaptam egy kütyüt, ami a szívogatás érzést imitálja. Rezegve szeret. Lelkesen barátkozom vele most már hetek óta. Ő, a Womanizer.

20170419_161951_2.jpg

Saját fotó.

Miután kipróbáltuk közösen, elkezdtem egymagamban is játszadozni vele.

Egyszerre idegenkedek tőle és vonzódom hozzá.
– Milyen már az, hogy egy géppel szexelek? – vitatkozom saját magammal.
– Hogyhogy milyen? Nem az számít, hogy gyönyört okozz magadnak? Nem ez a cél?
– De, de azért ez mégsem az igazi… Nem érzem normálisnak.
– Most úgy beszélsz, mintha valaha is szeretted volna a „normális” megoldásokat. Mindig is jó voltál abban, hogy megtaláld a saját utad. Ne az szóljon belőled, hogy ez elfogadott-e a társadalom által, hanem, úgy nézz rá, hogy csak azt kérdezed: „Ez most nekem való, vagy sem? Szeretem-e vagy sem?” De akkor tényleg csak erre keresd a választ!
– Ez jó ötlet, de nagyon nehéznek tűnik…
– Egyébként meg még csak azt sem tudjuk, hogy elfogadja-e az ilyen kütyüket a társadalom, hisz nem beszélünk róluk! Az egyetlen eset, amikor nyíltan szóba kerülhetnek, az, amikor poénból veszünk egy ilyet a leánybúcsúra.

Így hát barátkozunk.

Kíváncsi vagyok rá, és valamiért bízom benne, hogy majd csodákat tud művelni velem. Hiszem, hogy segíteni fog rajtam és új kapukat nyit meg.

A Womanizer pedig meg is tette az első lépéseket a felszabadításomra. Valami mélyen gyökerező ellenérzés kapcsán még mindig csak nehezen tudom megérinteni a saját puncim, így ez a kis berregő drága segítségemre lehet az önkielégítésben azzal, hogy kicselezi a tudatom.

„Ez nem én voltam!” – teszem fel a kezeimet ártatlanul pislogva.

Egész jól megy vele a maszturbálás. Nem ütöttem még ki magam eszméletvesztésig, de kis orgazmusokat már találtam úgy, hogy míg ő a csiklómon berregett, én a hüvelybemenetem és/vagy a popsimat izgattam óvatosan. Ez pedig már volt annyira sokféle érzet egyszerre, hogy ne jusson kapacitásom a parázásra. Csak kapkodta a fejét az agyam és elfelejtett megálljt parancsolni.

A képen én vagyok. Bár felhőtlennek tűnik a mosolyom, izgultam, milyen lesz először találkozni az új játékszerrel.

Kétszer röhögtem az új játékszeremen. Az első alkalommal, mikor azt mondták, „orgazmus garancia” van rajta, azaz, ha nem élvezel el, visszafizetik az árát, másodszor pedig akkor kacagtam, mikor ráébredtem: nem kell visszaküldeni.

Azt láttad, hogy féltem tőle. Szerencsére aznap este Ákos a kezébe vette az irányítást. Imádom, amikor ezt teszi!

Zseniális lépés volt tőle, hogy feltette a szemtakarómat. Miért zseniális? Mert így teljesen el tudtam vonatkoztatni attól, hogy egy fura géppel mahinál a lábaim között, ahelyett, hogy „rendes szex” lenne, és rendes test érne rendes testhez. Plusz ez egyfajta figyelem-elterelés is volt a félelmeimről. Ha beköti a szemem, onnantól kiéleződnek az érzékszerveim. Éberebb leszek: „most vajon mit fog tenni velem?”. Könnyebben a jelenben tudok maradni.

A Womanizer egy kütyü, ami csiklóizgatásra hivatott. Ki lehet próbálni ujjal is: ha valami bekerül a kis szilikon tölcsér belsejébe, szívogatni kezdni. Amúgy csak rezeg.

womanizer_and_lili.jpg

Egészen addig, míg rá nem cuppant megfelelő mód a csiklómra, semmi különös nem volt. (Igaz, én egyelőre mindenféle „műszexnek”, mint a játékszerek, vagy a maszturbálás, nehezen adom át magam.) Nem, ez nem arra való, hogy bedugjuk a hüvelyembe, vagy a nagyajkakat masszírozzuk vele. Nem! Ezzel a csiklóra érdemes célozni.

Kétszer próbáltuk eddig, de még csak tapogatózunk vele. Ami eddig feltűnt: ha felfelé széthúzom az ajkaim, akkor lesz igazán jó, kéjes az érzés!

Tanulni kell ezt is, mint minden mást: a szexet egy új partnerrel, az orgazmust, az orális szexet (adni és kapni), stb.

Nagyon meggyőzött a kütyü mindkettőnket. Ákost azért, mert megfelelően futurisztikus (imádja a sci-fit). Azt üzeni: a piros fény egyrészt nagyon jól mutat a puncin, másrészt marha jól jön a célzásnál. Egy elegáns zseblámpa is egyben, hogy jobban lássa, mit művel a csiklóval.

Engem meg… Imádom, mikor kinyal, pláne, mikor egyszerre ujjaz és nyal. Csakhogy ez a kettő sokszor nehezen kivitelezhető egyszerre, mert nem fér hozzám rendesen. A géppel könnyebb egyszerre kint is és bent is izgatni. Plusz ugye a HPV megléte tiltja az orális szexet…

Mindent a HPV-ről!

Készítettem egy hosszabb leírást a HPV-ről, amit egy orvos-szakértő is átnézett. Ha többet szeretnél megtudni erről a vírusról, szívesen elküldöm neked e-mailben. Ha szeretnéd, add meg elérhetőséged itt. Ezzel egyben feliratkozol a hírlevelemre is.

* Kötelező mezők.

Mindketten megszerettük ezt a masinát. Ákos lelkesen tisztogatja, hogy bármikor bevethető legyen. Az ágy mellett pihen kitüntetett helyen. Bár látszott, szimpatizál vele, mégis bizonytalan voltam, lesz-e vajon másnap is játék. Vívódtam, kérjem-e. Nem mertem, hisz ez mégis csak egy gép! Mi lesz, ha rosszul esik neki, hogy nem a testére, hanem erre a kütyüre vágyom? De megnyugodhattam. A film után felém fordult és ezt kérdezte:
– Van kedved ma is próbálgatni a csiklóizgatód?
– Igen… – mosolyogtam rá félénken és megkönnyebbülve.

Hallottam egy történetet, ami szerint míg a pasi zuhanyzott, a csaj elkezdte magát izgatni ezzel a kütyüvel. Mire a férfi visszatért a hálószobába, a nő már úgy kiütötte magát, hogy semmire sem volt képes. Nálunk ez szerencsére nem így volt: a Womanizerrel beindult a testem. Sok esetben én az első orgazmus után tudom csak úgy elengedni magam, hogy igazán át tudjam magam adni annak, ami a testemmel történik. Hosszan kényeztetett Ákos, majd miután elélveztem a játéktól, már sokkal-sokkal jobban tudtam élvezni a behatolást. Rég szerettem ennyire, hogy bennem volt a farka!

Meghozta a postás a legújabb játékszerem, a Womanizer csiklóizgatót. Vegyes érzelmek kerülgetnek…

Akarom én ezt? Félek tőle. Nem azért, mert bármi erkölcsi ellenérzésem lenne vele: egyszerűen félek, hogy nem fog menni vele a játék. Ha a saját kezeim kényeztetésének olyan nehezen adom át magam, mi lesz egy géppel?

Szeretném szeretni. Őszintén szeretném. A vibrátorom is anno azért vettem, hogy jó legyen nekem. Én akartam magamnak, nem volt benne megfelelési kényszer. Egyfajta taneszköznek szántam, de hosszú ideig az agyam nem engedett: nem volt hajlandó átadni a testem a gyönyörnek. Azóta pedig nem próbáltam.

Most itt a lehetőség, és én inkább félek, mint izgatott vagyok. Úgy érzem magam, mint akit egy kísérletnek vetnek alá.

– Legalább Árpival kéne kipróbálni – gondolom magamban. – De mi van, ha nem lesz kedve? Mi van, ha fel sem ajánlja, hogy játsszunk vele? Én akkor is ki akarom próbálni ma este. Akkor álljak neki egyedül? És ha egyedül, akkor csináljam titokban? Vagy kérjem meg, hogy ne jöjjön be? Vagy csak egyszerűen ne mondjak semmit? Esetleg hívjam, hogy nézze?

Teljesen össze vagyok zavarodva, mi a helyes és mi nem.

Azt értem én, hogy semmi rossz nincs az ilyen játékszerekben. Nincs vele erkölcsi probléma. Azt is tudom, hogy számtalan barátom áradozott már a kedvenc szex-kütyüjéről. Teljes szívemmel elhiszem nekik, hogy ez jó dolog. Csak attól félek, én nem vagyok még rá kész.

img_20170321_115427.jpg

Tutira van még bennem mélyen elásva egy nagy adag bűntudat azzal kapcsolatban, hogy a maszturbálással, vagy egy ilyen játékszerrel kvázi megcsalom a pasimat. Pedig poliamorként ennek semmi értelme: nem is tudom megcsalni őt, hisz nyitott a kapcsolatunk. Talán olyan ez, mintha egyszerre minden férfit megcsalnék, ami szintén marhaság. Ha ezzel felébresztem a libidómat, azzal csak még jobb lesz a partnereimnek.

Megvártam Árpit a doboz kibontásával.
– Akkor kipróbáljuk este együtt, Cica? – kérdezi és én félig megkönnyebbülök. Igen, vele akarom kipróbálni, mert az mindig jó, ha fogja a kezem és együtt ugrunk fejest. Szeretem, mikor kezdeményez, mert segít. És ezzel egyúttal áldását is adta a gépre. Már csak anyámnak kéne azt mondania: „ügyes vagy kislányom, csak így tovább”!

Bekapcsoltam és elkezdett berregni. Izgi. Bár még nem vagyok kibékülve a gépi rezgetéssel (a vibrátort is inkább kikapcsolva szeretem használni), de mégis, mikor beledugom az ujjam, akaratlanul elkezd bizseregni a puncim. Aztán Árpi kíváncsian közelebb lép és nevetve belenyomja a farkát. Milyen egyszerű ez neki…

Milyen jó lenne, ha legalább annyira nem agyalnék ezen, mint pl. azon, hogy megmossam-e a fogam, mikor itthon van a lakótársam. Teljesen normális fogkefét dugni a számba. Nem kell izgulni, hogy rám nyitnak, rajtakapnak. Nem kell engedélyt kérni. Gyerekként még meg is dicsérnek érte, felnőttként már normális. Szeretnék így lenni a sextoy-okkal is.