Amikor elindítottam az Ébredő Szexualitás blogot, tele voltam lelkesedéssel.
Rengeteg pozitív visszajelzés jött:
“végre valaki nyíltan beszél a szexről.”
Untam és kiakasztott már, hogy ha erről a témáról szó esik, az emberek inkább lehalkítják a hangjukat, elviccelik, vagy szégyenkezve keresnek egy másik témát.
Én viszont azt akartam, hogy végre nevén lehessen nevezni a dolgokat.
Nem akartam virágnyelven beszélni, sem ködösíteni.
Azt akartam, hogy kimondhassunk kertelés nélkül olyanokat, mint:
punci
szopás
nyalás
gyönyör
maszti
És még folytathatnám a sort jóóóó hosszan.
Hogy mindezek kimondása ne legyen bántó, ne legyen sok, hanem természetes.
Azt akartam, hogy a szexualitásról lehessen beszélni úgy, mint az evésről vagy a légzésről.
Az élet természetes részeként.
Csakhogy az elején ez nem mindig sikerült.
A blogomhoz „túl szexi” erotikus képeket választottam illusztrációnak, a videóimban pedig annyira direkt módon fogalmaztam, hogy sokakat “megrémítettem”.
Nem a tartalommal, hanem a közönségesnek ható megfogalmazás miatt.
A fentebbi gondolatom mentén szándékosan köznyelvi kifejezésekkel beszéltem a szexről – csakhogy ezzel a hatás sajnos nem könnyed és emberközeli, hanem útszéli lett.
Emlékszem, az egyik videómnak az volt a címe, hogy „A szopásról az erdőben.”
Az, ahogyan az erdőben a furulyázásról meséltem, számomra egy mélyen önreflexív, önismereti tartalom volt.
Arról szólt, hogyan fedezem fel kíváncsisággal és nyitottsággal az orális szexet.
A játékosság volt benne a legfontosabb, meg hogy kövessem azt, ami nekem jó, amit éppen az adott pillanatban szívesen teszek.
De sokan meg sem hallották, miről beszélek.
Megálltak a címnél, vagyis a szókimondó mivoltánál — és összerezzentek.
Zavarba jöttek, vagy támadóan és felháborodottan reagáltak.
Akkoriban ez nagyon bántott.
Úgy éreztem, félreértenek, és ez nagyon igazságtalan.
Hiszen én csak őszinte akartam lenni.
De ma már tudom: az őszinteség és a nyíltság nem feltétlenül ugyanaz.
A gyógyító beszéd nem attól lesz hatásos, hogy hangos.
Hanem attól, hogy oda tud érni azokhoz a fülekhez, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
Azóta megtanultam finomabban, diszkrétebben fogalmazni.
Nem azért, mert szégyellem, amit mondok, hanem mert nem akarom kizárni azokat, akiknek pont ezekről a dolgokról a legnehezebb hallani.
A szexről lehet beszélni olyan érzékenységgel is, amitől bátor, valósághű, felszabadító és ugyanúgy nyílt lesz a kommunikáció.
Ma már úgy látom, hogy a szexualitásról való beszéd és maga a szex erős párhuzamot mutat.
Nem a hangerő a lényeg, hanem a kapcsolódás.
Nem az a lényeg, hogy mennyire botránkoztatunk meg vele embereket, hanem hogy mennyire vagyunk jelen, és mennyire tudunk figyelni arra, aki velünk van benne – akár az aktusra gondolok, akár a szexről való őszinte beszélgetésre.
Az Ébredő Szexualitás kezdetekor ezeket még nem tudtam.
Csak azt éreztem, hogy muszáj felszólalni ebben a témában tabuk nélkül.
Ma már úgy látom, hogy: nem muszáj ezt tenni.
DE érdemes.
Mert amikor tapintattal, szeretettel, emberien beszélünk róla,
akkor nemcsak szavakat mondunk ki,
hanem ajtókat is nyitunk.
(Apropó! Még nem is sejted, de pont nagy-nagy munkában vagyok, hogy a kezedbe adhassak valamit nemsokára a szexről való őszinte beszélgetésekhez…)
Te mikor tapasztaltad, hogy elég csak önmagadat adnod?
Hogy nem kell harsánynak vagy tökéletesnek lenned ahhoz, hogy mások valóban megértsenek téged?
Csakhogy némi önismereti kérdést is hagyjak itt gondolkodnivalónak. 😉
A következő bejegyzésben arról mesélek, hogyan tanultam meg életemben először igazán érezni.
Elmesélem azt is, hogyan született meg a Találd meg a gyönyöröd program,
és mit adott nekem az, hogy végre valahára megtanultam figyelni a testemre.
37 évesen.
De hát jobb később, mit soha. 😉
Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.
Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:
