Teljesítménykényszer vs. öröm az ágyban

Gyakran előfordul a hálószobában, hogy a gyönyört és az önfeledtséget felváltja a teljesítménykényszer.
Köszönhető ez annak többek között, hogy sokféle statisztika létezik, amiben például országok szexuális szokásait vagy az aktusok rendszerességét hasonlítják össze. Az ilyenekben sokszor mérési eredmény az is, hogy egy nemzet hetente átlagosan hány alkalommal bújik ágyba.

Az biztos, hogy hallva a például heti 2 alkalmi rendszerességet vannak olyanok, akik megnyugszanak, sőt örülnek:

“nálunk heti 3-4-szer is van szex, akkor mi jobbak vagyunk, mint az átlag”.

Viszont vannak, akik pedig rosszul érzik magukat emiatt:

“nekünk hetente vagy kéthetente 1 alkalom jön össze, akkor mi átlag alattiak vagyunk. Többet kellene csinálnunk.”

De vajon sok-e heti 3-4 alkalommal ágyba bújni?

Kevés-e hetente vagy kéthetente egyszer szexelni?

Teljesítménykényszer vs. öröm az ágyban


Mennyi az az 1 “adag” szex?

Először azt nézném meg, mit is jelent SZEXELNI, mennyi az annyi, ha egy alkalom ágyjelentről beszélünk – mert ennek biztosan nem a kilogramm a mértékegysége…

Nézzük meg a “hollywoodi” vagy “mozi” verziót az 1 egység kufircolásról:

  1. Ideálisan csókolózással és pettinggel indul, ami persze lehet lassú és fokozatos, de leteperős-tempós is.
  2. Ez előjátékba torkollik, ami természetesen a behatolás előkészítését célozza, ami általában orális kényeztetést jelent – nyalás és fagyizás.
  3. A főműsorszám következik ezután, ami a behatolás, akár előlről, akár a hátsó bejárat felől – mindenesetre, akkor jó, ha sokáig tart.

+1. Ráadásként pedig összebújás, meghitt levezető kör egy intim beszélgetés vagy egymás dícsérete formájában, közös pihegés egymás karjaiban, majd álomba szenderülés együtt.

Azért nézzünk egy felnőtt filmes verziót is:

  1. Megtörténik a találkozás, amiben egyből tapintani lehet a vonzalmat.
  2. Majd nagyon hamar, a csókolózós-pettingelős részt szinte átugorva előkerülnek az intim testrészek és azok érintése, csókolgatása.
  3. Rövidesen a behatolás is elkezdődik, majd változatos helyzetekben és pózokban (és sokszor változó létszámban is) folytatódik és csak folytatódik…. és tart jó sokáig…
  4. …míg nem drámai csúcspontként, valamely testrészt vagy arcot megcélozva kilövell a keményen megdolgoztatott hímtag, amit természetesen élvezettel fogad az “éhes” partner…

Ha 1 darab hollywoodi vagy felnőtt filmes szeretkezés számít 1 alkalom szexelésnek, akkor ezzel a mércével vajon hányszor szexelünk hetente, vagy havonta vagy évente?
(Ha a szívemre teszem a kezem, én biztosan állíthatom, nem volt részem még idén egy ilyen szeretkezésben sem.)

Több gond is van ezzel a médiával átitatott mércével:

  • Mindkét verzió erősen a behatolásra helyezi a hangsúlyt, és minden ehhez képest történik. (Pedig az orális szex vagy az intim masszázs önmagában milyen izgalmas főfogások!)
  • Az orgazmusokat és a partnerek számát egyértelműen jegyezhetjük napi/heti/havi bontásban, de az időtartammal ez már nehezebb – honnan kezdődik a szexelés, és meddig tart? (A “hoztam neked virágot”-tól indul? A “bocs, ki kell mennem pisilni, aztán folytathatjuk”-ig tart, aztán új kör kezdődik?)

Számomra nagyon kérdéses, mennyire fejezhető ki számokban az, hogy hányszor fekszünk le egymással adott időszakon belül, ha nem tudjuk, mi számít bele ebbe a kategóriába.

Neked mi számít szexelésnek?

Mivel nincs egy olyan mértékegység, amivel mérhető, hogy mi számít 1 darab pásztorórának, akkor hogyan jön ki, hogy például a magyar párok 2-3 alkalommal szexelnek havonta?

És miért gondoljuk, hogy az ennél kevesebb az kevés, az ennél több pedig sok?

Mégis miért hasonlítjuk a saját szexuális életünket ezekhez az eredményekhez? 

Úgy gondolom, sok minden van, amiből statisztikát tudunk csinálni a szex terén. Hihetjük azt, hogy ezeket a számokat alulmúlni szégyen, túlteljesíteni pedig királyág.
De

érdemes a saját nemi életünket hasonlítani,
rosszabbnak vagy jobbnak, kevésnek vagy soknak értékelni puszta számadatokhoz képest?

Az élmény, az érzések számítanak, vagy a mennyiség?

Teljesítménykényszer az ágyban, az eredmények számítanak?


Biztos vagyok benne, hogy azok a történetek, amiket például a klienseim vagy kurzusrésztvevők megosztanak velem, mint számukra élvezetes szexuális együttlét, mind-mind fontos élmények és túlmutatnak mindenféle mérőszámokon:

“Az erdő szélén kerestünk egy magaslest, majd ott az ölébe ülve meglovagoltam őt.” 

“Megbeszéltük, hogy szakítunk, aztán még egy órán keresztül búcsú-csókolóztunk a konyhában.”

“A vonat mosdójában orálisan elégítettem ki a férjem.”

“A kanapén spontán összegabalyodtunk, aztán orgazmusig nyaltam a barátnőm.”

“Kivettünk egy faházat a hétvégére, és az ágyban töltöttük az egész napot – beszélgetünk, aludtunk, csókolóztunk, masszíroztunk, orálisan kényeztettük egymást, majd kezdtük előről.”

Neked mitől lesz élvezetes az együttlét?

Azért készítem az online tananyagokat évek óta, hogy minél többek szexuális élete a felszabadultságról, a kísérletező kedvről, az önfeledt és örömteli, mély kapcsolódásról szólhasson a gátlások és a szégyenérzet helyett.

Ezt a videómat is ebben a szellemben vettem fel, ahol a jó orális szex néhány fontos ismérvéről mesélek – és persze arról is, hogyan szerezheted meg az ehhez szükséges tudást.

Remélem, ha legközelebb kutatási eredményekkel találkozol, a méregetés helyett inkább felteszed magadnak ezeket a kérdéseket: 

Mitől lesz kielégítő az én szexuális életem? 

Mire vágyom igazán?

Mit tehetek még ezért?

Nem könnyű sokszor megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy milyen vágyaink vannak, és gyakran nem egyszerű kitalálni, hogyan és merre induljunk el a vágyott dolgokért. Mindhárom kérdésben tudok neked segíteni az online tudásanyagokkal úgy, hogy általuk el tudj indulni a saját szexualitásod felfedezőútján.

Az önfejlesztő kurzusaimban gyakorlati útmutatást is kapsz a kísérletezéshez, és szempontokat is adunk a szexhez való viszonyod megvizsgálásához – hogy megtaláld az élvezetet az ágyban is!)