Hajszolom az orgazmust – de minek?
Rengeteg szeretkezésem szólt a múltban arról, hogy hajszolom az orgazmust. Arra vártam, mikor élvezek már el, sürgetem magam.
Ha pedig már elérkezett az orgazmus, akkor a következőt akartam. Sosem volt elég. Folyamatos elégedetlenség volt bennem.
A döbbenetes az, hogy mindeközben én nem is szerettem igazán az orgazmust.
Erre az egyik önismereti csoportomon jöttem rá, amikor egy másik nő megosztását hallgattam. Szomorúan kapcsoltam, hogy én egy olyasvalamit hajszolok folyamatosan, ami nem is esik különösebben jól.
Ez valószínűleg a traumáimból fakad.
Nagyon-nagyon ritkán van olyan orgazmusom, aminek valójában örülni tudok, mert alapvetően nehezen engedem át magam az ilyen fokú gyönyörnek, és így ez a hirtelen „felgyűlt” szenvedély nem is tud korlátok nélkül szétterjedni a testemben. Tudat alatt megijedek tőle, és leblokkolom az elélvezést, amitől ugyan lesz valami kisülés, de az nem fincsi, jóleső.
Hajszolom az orgazmust, de minek, amikor nem is jó nekem?
Minek sürgetek valamit,
amire igazából nem is vágyom?
Fejbe vágott a felismerés, és el is határoztam, hogy ezt azonnal abba is hagyom.
Nem fogok többet törekedni az orgazmusra. Ha jön, akkor jön, de keresni, siettetni őrültség lenne a részemről.
Hálás vagyok ezért a tanulságért a csoportomnak
És persze mindig kiderül, hogy a résztvevők is sok-sok hasonló felismeréssel gazdagodnak minden alkalommal, amit hol egy önismereti gyakorlat, hol a társak őszinte történetei hoznak felszínre. Igazi kincsesbánya minden alkalom!
Téged is szeretettel várunk a következő csoportba!
