Hányan jó, ha megdugnak? – Félelem a gruppenszextől
Alapvetően mindig szerettem a tőlem nagyon különbözőket barátnak fogadni. Már kisiskolásként is szerettem például a rossz gyerekekkel barátkozni, pedig én voltam az egyik legjobban viselkedő: egyszerűen érdekelt, mi van a mások által nem kedvelt álarc mögött. Szerették is megmutatni az igazi arcukat, s talán épp ezért nem is az történt, hogy „megrontottak”, hanem csak tágították a tudatom.
Egyetem alatt volt egy barátom: igazi huligán. Seftelgetett, kaszinóba járt és még sorolhatnám és én mindezekkel együtt nagyon fontos barátomnak érezem a mai napig. Imádtam vele és a barátaival lógni, ez mindig nagyon különleges élmény volt: egy olyan világot mutattak, amit másképp sosem ismertem volna meg, pedig ugyanebben a városban volt ez is.
Ő mesélt Cicáról, a lányról, aki imádta, ha ők fiúk, lehetőleg minél többen jól megdugják. Érdeklődve hallgattam, de nem értettem. Magamból kiindulva egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy lehetséges ez. Tudtam magamról, hogy nem szeretem a szexet, s mivel nem ment, megrémisztett. Elég volt nekem, ha az aktuális pasimmal kellett dugni, s ha épp nem volt pasim, örültem, hogy nyugtom van, megúszom a szexet. Persze sejtettem én, hogy a szex jó dolog, hisz az egész világból ez kommunikálta, de elképzelni azt nem tudtam.
Cica imádta, ha több pasi keféli: egyszerre, vagy egymás után. Ugyan ő szeretett az egyetlen lenni, kikérte magának, ha más lányt is beszerveztek volna, a srácok mégiscsak szívesen megkockáztatták volna a helyzetet, ha én benne vagyok. De én nem hagytam magam. Igazából imádtam, ahogy legyeskednek körülöttem, ahogy próbálkoznak, hogy szexinek tartanak és azt is imádtam, hogy nemet mondhatok nekik. Vicces játéknak tartottam.
Az akkori Lili valószínűleg sosem gondolta volna, hogy egyszer még vágyni fogja a következő gruppen alkalmat. Jó, őszintén szólva, még most sem az van, hogy vágyom, de legalább már el tudom képzelni, hogy ezt érezzem a jövőben. Már elérhetőnek tűnik az az állapot.
Még mindig meg vagyok egy kicsit ijedve, mert minden ilyen alkalom nagyon komplex, s épp ezért felkavaró. Márpedig én még mindig hajlamos vagyok tíz körömmel kapaszkodni a nehezebb pillanatokba, s ezeket játszom le a fejemben újra, meg újra ahelyett, hogy nyitottan várnám az alkalmat, s így el is tudnám engedni magam.
Egyszer még leszek olyan, mint amilyennek Cicát képzelem. Egyszer még el fogok jutni arra a szintre, hogy nem ijedek meg az engem kényeztetni vágyó péniszektől, hogy nem fog bekapcsolni a „legutóbb sem ment” riasztó lámpa a fejemben, hanem inkább a „Még! Kérek még!” program fog elindulni.
