Hova kenjük a spermát?

Tisztán emlékszem a dilemmára kamaszkoromból: kivertem a pasim farkát, ő elélvezett, beterítette a hasát a sperma. Ott állt a megoldhatatlan kérdés: mit tegyünk vele? Mit gondolnak majd a szülők? Ha szennyes ruhába kenjük, az anyukánk lesz bosszús mosáskor. Zsepik? Mégis mire fogjuk azt a határtalan zsepi-fogyást. Így megfáztunk?

Nem mintha bárki is tiltotta volna a szexet, csak hát tabu volt. Azazhogy egyszerre volt tabu és elvárás. Nem beszéltünk róla, de a kortársak szóvá tették. Valahogy mindenki tudta, hogy én egy éven át nem adtam oda a szüzességem a szerelmemnek. Azaz: csak itattuk fel a gecit szorgosan papírzsepivel. Vagy ha épp az nem volt, WC papírral. Mintha valami szenny lenne. Egy kolonc volt, púp a hátunkon, amit el kellett tüntetni. Éppenséggel nem undorodtam tőle, csak útban volt. Nem volt mit szeretni benne. És még veszélyes is: teherbe lehet tőle esni. Ergo: félni kell tőle, ahelyett, hogy tisztelnénk életet adni tudó képességéért.

Amikor már saját háztartásom volt, jöhettek a kis türcsik, amit már én magam mostam. Ott lapult a párna alatt, s ha szükség volt rá, előkaptam, s gondosan áttörölgettem a párom péniszét és környékét. Persze mindig a saját kezemmel kezdve. Előbb mindig az én testemről szárítottuk fel, s csak aztán következhetett „ő: aki az egészet okozta”.

Most egészen máshogy fest a helyzet, s szomorú vagyok, hogy ez kamasz korunkban nem jutott eszünkbe. Levi egyszerűen csak szétkente a hasamon. Gyengéden simogatott, kenegetett addig, míg fel nem száradt. És rájöttem: imádom ezt a rituálét! Hol a hasamon, hol a mellemen, hol a hátamon, hol a fenekemen, hol az arcocskámon kenetem szét vele, s mindezt finom gondoskodásnak, édes, lágy masszázsnak élem meg. Szeretve érzem magam közben. A geci közben felhabzik, majd szépen egyenletesen rám szárad, s én huncut mosollyal indulok munkába zuhanyzás nélkül*.

A kép forrása itt.

* Az arcomról azért lemosom, mert ott húzza a bőrt.