Kezdem megszeretni a puncim

Sosem szerettem őt. Sőt, ha igazán őszinte vagyok, haragudtam rá. Sosem teljesítette a feléje támasztott elvárásokat. Akartam, hogy szeresse, ha simogatják, hogy rajongjon a férfiakért és az egekbe repítsen engem. Csakhogy ezt sosem tette meg. Nem engedelmeskedett.

Nézhetnénk fordítva is persze: én sem hallgattam meg sosem, én sem engedelmeskedtem neki. Ő bizsergett, én pedig csúnyán csöndre intettem még gyerekkoromban:

– Kussolj! Ez csúnya dolog! Ilyet nem szabad éreznünk! – és ezzel elfojtottam magamban minden gyönyört.

Ádám segített először, hogy meghalljam a puncim hangját: közvetített, mit tapasztalt, elmondta, mit csinált épp az én vaginám. Tolmácsolt köztünk addig, míg elkezdtem én is odafigyelni és érteni. Elkezdtem érezni.

De szeretni még nem szerettem.

Fotó: Freeimages9 @ Pixabay

Aztán jött egy másik lány. Anna csodálatos, vonz, mint egy mágnes és nagy szerencsémre még közel is enged magához. Feltüzel, az egész testemmel és lelkemmel vágyom rá. Lehunyom a szemem és őt látom magam előtt. Ő érint és őt kényeztetem. Mivel azonban őt még sosem láttam, érintettem, ízleltem olyan közelről, magamból táplálom a fantáziámat.

Rá gondolok, de egyben magamra is. Egyszerre vonzódom hozzá és saját magamhoz is. Általa a saját puncim is csodálatossá válik.

Olyannyira belevesztem a vele való szeretkezés képébe, hogy mikor a puncimhoz érek, rádöbbenek: szeretem őt. Hosszú-hosszú évek munkáját követően eljutok oda, hogy szeretettel gondolok a saját puncimra. Édesnek, nedvesnek, puhának, gyönyört adónak látom. Ellenségből szerető lesz.