Az én édes kis puncikám

Sokat javult a viszonyom a puncimmal, a kis drágával.

Régen még a nevén sem tudtam nevezni. Nem, hogy nem szerettem, de mintha kicsit az ellenségem is lett volna. Haragudtam rá, mert „nem kooperált velem”, és annak ellenére sem élvezte a szexet, hogy én megparancsoltam. Mindenfélét ráerőszakoltam: pasikat, maszturbációt. Én magam tárgyiasítottam a saját testem.

A Heart & Sexuality női körében kaptam észbe, hogy ez így nagyon nincs rendben. Rádöbbentem, hogy ahogy a puncimmal bánok, az nagyon nem fair. Elvárom tőle, hogy gyönyört adjon, miközben én folyamatosan elvárásokat támasztok vele szembe. Követelek, de szeretetet, kedvességet, törődést, dicséretet nem adok neki.

Borzasztóan elszégyelltem magam, de megfogadtam, nem kezdek önostorozásba, mert attól senkinek sem lesz jobb. Nem! Helyette inkább megfogadtam, amennyire csak tőlem telik, figyelni fogok a puncim jelzéseire, igényeire és csak olyanba vonom be, amiben ő is benne van. Többet nem intem hallgatásra!

 Fotó: Breakingpic @ Pexels

Megfogadtam, hogy csak akkor fogok szexelni, amikor a puncim is akarja. Amikor van vágy és van nyitottság. Ugyanakkor a türelmét is kértem: adjon időt arra, hogy elsajátítsam a nyelvet, amit beszél. Ígértem, figyelni fogok, de azt nem tudom garantálni, hogy mindig hibátlanul megértem, amit mond.

Azóta sokat haladtunk, én és a puncim. Közelítünk egymáshoz, folyik a megszelídítés, bár nem tudom, ki szelídít kit.

A törődés, a figyelem meghozta azt, hogy megtanultam szeretettel gondolni rá. Becézem, beszélek hozzá, kedvességet gondolok, amit néha még ki is mondok a tükör előtt. Kérdezgetem, „mit szeretnél?”, „hogy vagy ma?” és elnézést kérek, ha hibáztam. Cirógatom, ráteszem a kezem és átölelem. Feleslegesen nem piszkálom, csak kedvesen, törődően.

Igen, nem csak a farok az, amire meg kell tanulni  tisztelettel és csodálattal tekinteni (erről már írtam): a puncit is meg kell tanulni szeretni. A sajátomat is.