Szex egy hormontúltengéses kamasszal
Akkor kezdett el jóra fordulni a szexuális életem, amikor végre elkezdtem megbocsátani a bénaságunkat tinikori exemnek és saját magamnak. Ez volt az első lépés. Addig a kettőnk kapcsolatára kentem az összes problémámat, onnan eredeztettem mindent.
Haragudtam rá és haragudtam saját magamra akkor már sok-sok éve. Rá azért, mert folyton nyomult, „erőltette a szexet”, hisztizett, ha nem elégülhetett ki. Magamra meg talán még jobban nehezteltem, amiért mindezt hagytam.
2014. május 22. Kezembe kerültek a jegyzeteim erről a napról. Hoppál Borinál voltam „terápián” (én legalább is terápiának hívom, lehet, tévesen). És úgy fest, az akkori beszélgetésünk akkora hatással volt rám, hogy amikor átolvastam a 3,5 éves sorokat, egy betűje sem lepett meg. Minden akkori tanulság elevenen él bennem a mai napig.
Fotó: Trinity Kubassek @ Pexels
Ezen a napon, 12 év harag után képzeletben magamhoz öleltem kamaszkori önmagamat és hosszasan simogattam a haját. Megbocsátottam az akkori Lilinek. Rájöttem, hogy sosem akartam rosszat magamnak. Mindig a lehető legjobban akartam cselekedni, a tőlem telhető legjobban igyekeztem megváltoztatni a hozzáállásom a szexhez. Mindig azért mentem bele a következő aktusba, mert azt hittem, abban bíztam, hogy ettől majd jobb lesz. Ha sokat próbálkozom, előbb utóbb sikerül megtanulni élvezni a szexet. Minden egyes alkalomnál reménykedtem, hogy „majd most”. Én tényleg jót akartam magamnak (is).
Nem tudhattam kamaszként, hogy ezzel nem hogy nem segítek magamon, de ráadásul olyan mintát égetek bele a tudatomba („én nem tudom élvezni a szexet” „nekem ez nem fog sikerülni”), amit aztán több, mint 10 évig tart kitörölni. Nem tudhattam, nem tudhatta egyikünk sem, hogy ezzel milyen következményeket szülünk.
Ricsi pedig, a kamaszkori párom szintén nem tudhatta. Ő egy hormontúltengéses kamasz volt, aki folyton szexelni akart. Érthető módon, hisz ezt diktálta a teste. Imádta, élvezte a szexet, az ő bőrébe bújva pedig tényleg marha nehéz elképzelni, hogy valakinek ez a csodálatos tevékenység nem tetszik. Szegényem, biztos értetlenül nézte a könnyeim. 18 éves volt, mégis honnan tudhatta volna, hogy kell kezelni egy ilyen helyzetet?!?
Boldog vagyok, mert ahogy visszatekintek, már tényleg azt látom, hogy őszintén megbocsátottam a kamasz Lilinek és Ricsinek. Édesek voltak, szerették egymást, szerették a kapcsolatukat és igyekeztek azt a tőlük telhető legjobban csinálni. Persze, hogy hibáztak, de igyekeztek. Erősek voltak és bátrak, sosem adták fel a küzdelmet ezzel a hülye helyzettel kapcsolatban.
Boldog vagyok, hogy végre már nem ostorozom magam az akkori hülyeségemért és nem neheztelek rá sem a „hisztijeiért”, a „türelmetlenségéért”, az „erőszakosságáért.