Soma Mamagésa előadása során talált meg engem az egyik legfontosabb tanítás az Everness Fesztiválon. Addig is sokat kaptam már Somától, de ez a gondolata azóta meghatározza az életem:
A félelem útmutató. Ha valamitől félsz, az rámutat arra, amivel még dolgod van. Indulj el a félelmed irányába!
Megszólítva éreztem magam.
– Lilikém, hisz Te magad is tudod, hogy itt fekszik melletted a félelmed tárgya a homokban! – sugallta Soma. – Érintsd meg!
Az a férfi nyúlt el ott mellettem az előadásba feledkezve, akivel az éjszakát töltöttem. Jó kis kaland volt másnap kínos feszültséggel. Tudtam jól, hogy igazából nem akarok tőle semmi komolyat, de ahogy ott hasalt, ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy a szépséges hátát simogassam. Csakhogy nem mertem.
– Mi van, ha nem is akarja? Mi van, ha zavarná? Mi van, ha nem esne jól neki az érintésem? Vagy megzavarnám az előadásban? – bizonytalankodtam.
– Ne hülyéskedj már! – kacagott volna Soma, ha hallja a gondolataimat. – Egy kis cirógatástól még nem fog megsérülni. Ha este jól esett neki, hogy megdughat, ez most nem fogja bántani! Ha meg mégis zavarja valami miatt, majd jelzi. Nagyfiú.
Összeszedtem minden bátorságom, végigsimítottam a hátát.
Semmi reakció.
– Jaj! Most akkor mi legyen? Most akkor nem élvezte? – húztam vissza a kezem.
– Na álljunk meg egy szóra! – torkollt le. – Most azért csinálod, hogy neki legyen jó, vagy mert Te szeretnéd élvezni a hátát?
– Öööö… Hát, én szeretném… – lepődtem meg magamon. Aznap volt ugyanis először – szintén Soma workshopján -, hogy egy játék (Angyal folyosó) során, mikor sorban minden résztvevőt megsimogattunk rádöbbentem, hogy nem bírom abbahagyni a cirógatást. Rámentem a maximumra, mindenkit addig simogattam, amíg értem, s olyan helyeken is, ahol mások nem merték. Élveztem, hogy adhatok, s hogy megfürödhetek abban, ahogy élvezik az érintéseket. Imádtam a visszajelzéseiket, már-már függőséget okoztak nekem. Ott először éreztem, hogy nem azért simogatok valakit, mert ő is simogat engem, s azt érzem, kötelességem viszonozni, hanem mert én is élvezem, hogy érinthetek.
– Na, hát akkor használd ki szépen a lehetőséget és folytasd! Van még 30 perc a program végéig.
Folytattam is! Továbbra sem volt semmi reakció, mintha levegő lennék, fel se szisszent, rám se nézett, semmi. De akkor már nem hagytam magam összezavarni, nem hagytam abba: simiztem, amíg nekem jól esett és egyre büszkébb voltam magamra a bátorságomért.
Később bevallottam magamnak: az még feszít, hogy semmilyen reakciót nem mutatott, így a tanítással felvértezve töviről hegyire elmeséltem a férfinak, mit éltem meg, s feltettem neki a kérdést, milyen volt ez neki.
– Teljesen jó! – mondta. – Tök jól esett, csak most valahogy nem volt kedvem dorombolni hozzá.
Megnyugtatott. Magamból, a saját félelmeimből indultam ki, mikor érte aggódtam amiatt aggódtam, hogy kiestem a jókislány szerepből: velem számtalanszor előfordult, hogy valami nem esett jól, de nem szóltam. Nem állítottam le a másikat.
– De hát a pasik rendszeresen kérdés nélkül letaperolnak minket, nőket! – vágta rá a fejemben élő Soma! – A miénk a felelősség, hogy lecsapjuk-e a kezüket, vagy sem. Vállalják a kockázatot, s most Te is így tettél nagyon helyesen. Ők is felelős magatartást várnak el tőlünk: szóljunk, ha valami nem tetszik. Te is add hát meg a bizalmat a pasiknak!
Soma tanításának köszönhetően hatalmas köveket pakoltam le a szívemről akkor és azóta is.
A kép forrása itt.
