Tag Archive for: G-pont

Nagy az aránya azoknak a nőknek, akik nehezen érik el a hüvelyi orgazmust, vagy akár eddig még nem is sikerült nekik sosem.

Végh Ildikó szerint akár a nők 70%-ára is igaz lehet ez.
Azaz tulajdonképpen ez a „normális”. De attól még, hogy ez a gyakori, nem kell beletörődnünk. Én sem teszem.

Én is azok közé tartoztam, és még tartozom is részben, akiknek nem egyértelmű az, hogy el tud élvezni behatolástól.
De nem csak, hogy az orgazmust nehéz volt elérni, de önmagában a pénisz befogadásával, és a behatolásos szex élvezetével is gondjaim akadtak. Emlékszem, az első fiúmmal, akivel elvesztettem a szüzességem, pár alkalom után fel is adtuk. Nem fájt, de egyáltalán nem tudtam élvezni, ami történik.

A csikló orgazmust könnyebb elérni, mint a hüvelyit

Ahogy Ildikó elmondta a közös beszélgetésünk során, a csiklóban sokkal több idegvégződés található, mint a hüvelyben. Ráadásul a hüvely „neurotikusabb”, nem csak a traumák, de kisebb rossz élmények is könnyen „lerakódhatnak” benne, amik gátlást okozhatnak az érzékelésben. A hüvely felébresztése során ezek a meghatározó élmények mind felszínre kerülhetnek, ezáltal ki is oldódhatnak a testből, utat nyitva a gyönyör egyre magasabb szintű megélésének.

a hüvely felébresztése kérdezz-felelek

Persze, ahogy a szexben általában, itt is igaz, hogy sokszínűek vagyunk. Vannak, akik épp a csiklóingerlést „nem képesek” élvezni – a videó megjelenését követően egy nézőm is megosztotta velem ezt a problémáját.

Mit lehet tenni a hüvely felébresztése érdekében, és annak orgazmuskészség-fejlesztéséért?

Végh Ildikó következő online előadása során több tippet is megoszt majd veletek.
(Sőt! Azoknak, akik részt vettek az első, vagy második G-pontról szóló webinárján, egy exkluzív, mélyebbre menő képzést is kínálunk, szintén Ildikó vezetésével.)

Azoknak pedig, akik jól értenek angolul, a legjobb szívvel ajánlok egy másik csodálatos eszközt, az OMGYES weboldalát. Itt hús-vér nők osztják meg saját tapasztalataikat arról, mit szeret a puncijuk.

Ahogy Ildikó is javasolta az ingyenes előadásában: érdemes információt gyűjteni arról, mit lehet kipróbálni a hüvely (vagy akár a csikló) kényeztetéséhez, és ezekkel lassan, módszeresen eljátszani. Nem csak a pénisszel, hanem kézzel, vagy valamilyen játékszerrel (használd a polilili kuponkódot, hogy kedvezménnyel vásárolhass)

Az OMGYES oldalon pedig több száz puncikényeztetési technikát osztanak meg. Érdemes lehet őket sorban próbálni, és eldönteni, mik azok, amik neked (vagy a partnerednek) beváltak. (Az anyagok ráadásul 12 nyelven hozzáférhetők!)

Könnyen lehet, hogy ha megvan a jó érintési mód, máris elkezd ébredezni a még alvó terület is! 😉


Kíváncsi vagy, hogyan lehet még jobb a szex?


Akár elakadtál a szexualitással, akár csak továbbfejlesztenéd magad, Neked szólnak az online előadások a szexről!

Néhány évvel ezelőttig a G-pont létezéséről csak a Cosmoból hallottam.
Az túlzás, hogy tudtam volna, mi is ez, mert az enyémmel addig még nem volt saját élményem.

Pár éve egy barátunk elhívott minket Végh Ildikó egy előadására, ahol anatómiai háttér ismertetése mellett azt is megtudtam, hogy hogyan érdemes közelíteni hozzá, és hogyan lehet általa fantasztikus orgazmushoz juttatni a hölgyeket.

Amellett, hogy zseniális volt az előadás, azt a tényt is imádtam, hogy ott ült velem a kedvesem is, és érdeklődve hallgatta az új tippeket. Már ezzel a nyitottságával nagyon boldoggá és büszkévé tett. Nagyon szexi volt számomra az, hogy szívesen fejleszti a szexszel kapcsolatos tudását.

Hazaérve egyből gyakorlatba is ültettük az új ismereteket. Életemben először ekkor kezdtük el felfedezni a G-pont adta gyönyöröket, és csodálatos élmény volt. Bár akkoriban sokszor nehezen jutottam el a csúcsra, az új fajta kényeztetésnek köszönhetően már az első alkalommal el tudtam élvezni.

A G-pont eredetű orgazmus valahogy más érzés, mint a csiklói, vagy a méhszáji. Számomra talán ez a fajta a legizgalmasabb és legkellemesebb, bár valószínűleg semmi értelme rangsorolni az elélvezések milyenségét.

A fentebb említett oktatás óta álmodoztam arról, hogy meghívom Ildikót előadónak, hogy Ti is részesülhessetek a tudásából.

Végre online előadás formájában ti is találkozhattok vele!

G-pont és női ejakuláció Vágh Ildikó Ébredő Szexualitás Blog

A jelen gazdasági helyzetre való tekintettel – és, hogy minél szélesebb körben terjedjen a szexuális tudás – törekedtem a nagyon kedvezményes jegyárak kialakítására, hogy minél többen részesülhessetek az itt megszerezhető tudásból, és hogy általa minél több kielégült, sugárzó tekintetű ember ragyogja be ezt az országot.
(És mivel online előadásról van szó, számítok a külföldön élő magyarokra abban, hogy más országok szexuális kultúrája is fejlődik majd ezáltal. 😉 )

Egy teljes előadás-sorozatot készítettünk Ildikóval, akit már több intim-masszázsos videómban is szerepelt korábban.

Adj tudást ajándékba!


Bármelyik felvételt is választod, hogy még több örömhöz juttasd az új fogások és szemlélet által a partnered – vagy saját magad – csak nyerhetsz! Mint egy jó befektetéssel! 😉

online előadások a szexről

Vajon a nők hány százaléka tud és szokott ejakulálni? Mi is ez a spriccelés valójában?

Mostanság ez hatalmas divat, férfiak ezrei keresik a kulcsát, hogyan lehet „spricceltetni” a nőket.
Régen a „G-pontot” állították be úgy, mintha az lenne az a mágikus pont, amitől gombnyomásra gyönyört élhetünk át, most meg a „squirtinget” tartják sokan a szexualitás csúcsának.

Volt már, hogy sikerrel jártam.
Nem mintha nálam kimondottan cél lenne, hogy ejakuláljak, de azért örültem. Tulajdonképpen semmit sem vettem észre belőle, csak annyit, hogy a párom teli szájjal felnézett a puncimból, majd a hasamra ürítette a le nem nyelt folyadékot.

Bár nem volt célom, hogy spricceljek, de örültem. Izgalmasnak tartottam, ami a testemmel történt.

Fotó Naitian(Tony) Wang, Unsplash

Közben tisztán emlékszem egy történetre, amit egyszer hallottam.

Egy idős hölgy emlékezett vissza arra, ahogy az első fiújával vadul csókolóztak a srác új kocsijában. Annyira belemerültek, hogy a lány ejakulált. Egyiküknek sem volt fogalma róla, mi ez, csak azt látták, hogy eláztatta a vadi új ülést, amitől a srác teljesen kiakadt. Ez az eset évtizedekre tönkrevágta a hölgy szexuális életét. (Ezek után mondja valaki, hogy nem fontos beszélni a szexről!)

Amikor ezt a történetet hallottam, én is akkor szereztem tudomást a női ejakulációról.
Valószínűleg, ha ez előtte történik velem, én is azt hiszem, bepisiltem. Főleg, hogy ilyenkor egyeseknél a pisilést kísérő kéjérzet is felbukkanhat.


A spriccelés nem egyenlő az orgazmussal

Nem célom, hogy ejakuláljak, mert én elhiszem Végh Ildikónak és Deborah Sundahlnak, hogy ez nem feltétlenül jelent orgazmust. Ugyanakkor a kéjes orgazmusokat nagyon is vágyom. Szeretném én is elérni azt a tudatossági szintet, amit Ildikó említ az alábbi videóban: amikor már én magam is tudom, mikor fogok ejakulálni, és a) meg tudom engedni magamnak, el tudom engedni magam, b) úgy tudok dönteni, hogy én most nem szeretnék spriccelni.

 

Ha szeretnél az otthonod kényelmében fejleszteni a szexualitásod,
akkor az online előadások a szexről pont Neked szólnak!

G-pont és női ejakuláció Vágh Ildikó Ébredő Szexualitás Blog

Az első G-pont élményeim tini- és női magazinokhoz kötődnek. Emlékszem, írtak róla, hogy van ez a mágikus pont, ami mennyei gyönyöröket ad a nőknek. Szkeptikus voltam. Nem a létezésében nem hittem, hanem inkább abban kételkedtem, hogy én ezt bármikor is megtalálhatom magamban. Nyoma nem volt. Hiába ujjaztak, dugtak, semmi.

Talán nem mondok nagyon meglepőt azzal, hogy ezek a magazinok nem sokat érnek. Elhintették ugyan, hogy létezik ez a csodasziget a vaginában, de hogy mi ez, hogy működik és hogy lehet eljutni oda, arról már értelmes útmutatást nem adtak. A tudatlanságból való kiutat egy előadás hozta meg, amit Deborah Sundahl könyve alapján tartottak a G-pontról, s ami ajándékba hozta nekem a saját G-pontomat.

Ahogy az az ilyen útmutatásoknál lenni szokott, az első házi feladat az volt, hogy kísérletezzünk magunkon. Csakhogy nekem ez sosem ment. Szerencsére kéznél volt a külső segítség, Dávid az előadást követően lelkesen elkezdte kipróbálni az ott tanultakat, s amit ennek következtében átéltem, nem is volt hasonlítható az eddigi élményeimhez! Olyan mennyei érzések szabadultak fel a puncimban, amiknek a létezéséről még nem is tudtam. Hittem bennük, de addig sosem tapasztaltam őket.

A kedvencem, amikor egyszerre nyal és masszírozza a G-pontom hosszan. Óóóó… Abban elveszek! Imádom! Ennek ellenére eddig talán még csak kétszer sikerült benne elélveznem. Isteni, ami történik, igazán csodálatos, mégis valahogy van ott egy pont, amit nem tudok átlépni, van ott egy blokk, ami nem engedi, hogy elélvezzek. Egyszer-egyszer sikerült már áttörni ezt a gátat egyelőre csak ujjazással, s nem behatolással, de én hiszek benne, hogy ez tanulható, fejleszthető, s ezáltal egyre könnyebbé, gördülékenyebbé válik a beteljesülés.

– Isteni volt, ahogy este megdughattalak! – álmodozott reggel Dávid. – Olyan finom volt a puncikád!
– Ó, igen! És olyan jó volt, ahogy a G-pontomat izgattad a farkaddal!
– Igen? Akkor tényleg sikerült?
– Sikerült, bizony! Sőt, szeretném kérni, hogy ezt így folytasd. Szerintem minél több törődést kap a G-pontom, annál jobban fogom tudni élvezni a dugást. Már most, a néhány alkalomnyi gyakorlás után is nagy változásokat érzek magamban. Szerintem már most jobban élvezem a behatolást, mint korábban.

Vigyorgok, mint a vadalma, mint akit jól megdugtak. Igen, azt hiszem, pontosan erre a mosolyra használják ezt a kifejezést. Kielégült arc.

Úgy kezdődött, hogy alaposan kinyalt. Boldogan lüktetett a puncim, mosolyogva kértem: még! És ő folytatta is lelkesen, míg jött az ötlet:
– Bébi, kérlek, ujjazz is, miközben nyalsz! – Még csak ritkán merem ezt kérni, pedig nem kéne, hisz mindig olyan készségesen teljesíti a kívánságom. Kicsit még mindig félek, hogy ez neki teher, pedig aztán nem úgy tűnik… Főleg, hogy igen lelkesítő lehetett, ahogy a kezei közt megtörtént a csoda: sikerült újra úgy feloldódnom, elengednem magam, hogy el tudtam élvezni attól is, ahogy a G-pontomat ujjazta.

De még hogy! Erre mondhatják, hogy igazi gyógyító szex volt! Elég nehéz, feszült időszakom volt mostanában (leginkább a szex terén), s most, a békében, kettesben eltöltött pár nap meghozta a gyümölcsét: úgy olvadt rá az ajkaira lüktető puncim, mint a méz. Sikerült úgy elengednem magam, hogy az említett fantáziák sem voltak igazán szükségesek ahhoz, hogy már az első orgazmushoz vezető út is igazán gyönyörteli tudott lenni. (Igen, van az a furcsa hajlamom, hogy az első orgazmus után tudatosul csak igazán bennem az a sok inger, ami a puncimat éri. Bár a testem érzékeli, a tudatom nem. Mintha nem is tudnék róla.)

Ez a G-pont orgazmus egészen más minőség volt, mint a csiklói. Hatalmas boldogság, elégedettség és hála szállt rám. Azt éreztem, a világ a helyére zökkent, béke van, minden rendben: mindenkivel és mindenhol. Nincsenek gondok. Mindeközben hálát éreztem, s azt: innentől bármi történik, az engem nem fog zavarni. Sőt: tegyen velem, amit csak akar! Bármit! Leszopathat, megdughat úgy, ahogy ő vágyik rá: akár popsiba is.  Bármit szívesen megadok neki!

Órákon át szikrázó szemekkel mosolyogtam. Ragyogott az arcom.

Mindig is ilyen szexre vágytam. Hittem benne, hogy létezik és át tudom élni, csak dolgoznom kell érte, s most megtörtént. Sőt, helyesbítek, valószínűleg újra történt meg, csak már kitöröltem az előzőeket az emlékezetemből, miközben bőszen kapaszkodtam a negatív élményekbe. Így ezt az élményt most inkább aláhúzom vastag vonallal, hogy nehezebb legyen kiradíroznom, ha egy újabb nehezebb időszak érkezik. Most mosolygok tovább és dédelgetem, ízlelgetem tovább a gyönyört.

A kép forrása itt.

– Árpi, mielőtt elkezdünk szexelni, tudnod kell, hogy nagyon zűrös napom volt, össze-vissza kavarognak a gondolatok a fejemben, úgyhogy segítened kell! Csinálj valamit, hogy visszaránts a jelenbe, kérlek!
– Mi lenne, ha egész egyszerűen csak megdugnálak, te meg arra gondolsz, amire akarsz? – kérdezett vissza vigyorogva.
– Neeem! Én is élvezni akarom, én is veled akarok lenni, úgyhogy csinálj valamit. – és bosszúból még jól megharapdáltam és megcsikiztem.

Használt. Meghozta az ihletét. Merthogy történetesen Árpi egy igazi művész az ágyban.

Akkor nem fogunk szexelni. – jelentette ki, miközben már ujjazgatott. Majd hozzátette: – Én csak itt masszírozgatlak…
– Ó, igen, masszírozz még! Isteni, ahogy masszírozol. – nyögdécseletem, ahogy szereti.
– De tényleg! Ez nem szex! – dorgált le, s tovább húzogatta ujját a G-pontomon. – Masszázs közben pedig arra gondol az ember, amire csak akar!

Mikor kezdtem elalélni, hangosan nyögdécselni, újra, meg újra hozzátette:
– Lili, te szerintem most szexelsz. Pedig megmondtam, hogy ez nem szex!

Zseniális volt. Tényleg sikerült elengednem magam. Végig csak azt pörgettem magamban, hogy „ez nem szex”.
– Ez nem szex, – majd az agyam folytatta a gondolatmenetet: – azaz nincs mitől megijedni. A masszázsban az ember nem támaszt magával szemben elvárásokat. Nem gond, ha elkalandozok, ha másra gondolok, a lényeg, hogy a testem vegyen ki belőle annyit, amennyit éppen szeretne. És nem kell eljutni semeddig! Nem cél az orgazmus.

Hosszan, kitartóan ujjazott, én pedig végig jelen voltam. Tudtam, hogy ennél sokkal jobban is lehet ezt élvezni, de ilyenkor figyelmeztettem magam:
Lili, te még most tanulod ezt a típusú orgazmust. Még csak most ébredezik a testednek ez a része. Teljesen rendben van az, ahol most tartasz és ahová most el tudsz jutni! Még sokat fogsz fejlődni, tudod!

Most sem volt orgazmusom az ujjazástól. De bűntudatom is csak kevés volt. Szépen apránként oldódtak fel a blokkok.

Sokat hallok mostanában jóni masszázsról és annak a terápiás hatásairól. Kezd összeállni a fejemben a kép. Ha úgy állok hozzá, hogy az nem szex, akkor nem is lesznek elvárásaim, hogy nekem „hogyan kell szerepelnem”. És úgy mindjárt máshogy leszek jelen.

A végén Árpi még kinyalt, eljuttatva az orgazmusig, majd a hasamra fordított:
– Lili, szerintem márpedig Te szexeltél. Pedig megmondtam neked, hogy ez nem szex. – Büntetésképp pedig jól elfenekelt, majd megdugott.

A fotó forrása itt.

– Ú, de jó volt, ahogy belém hatoltál! Kérlek, tedd be még egyszer a farkad!
Szépen, lassan belém nyomta péniszét, szétfeszítve a hüvelyemet, majd végig-szántva a G-pontomat. Majd újra, meg újra megismételte.
– Most szeretném, ha a bicska-pózban* kúrnál meg! – s ő újra engedelmeskedett. Egymásba fonódtak a lábaink, ő nyomott, én pedig fel-le mozogtam a farkán egészen addig, míg valami még keményebb, durvább játékra nem kezdtem vágyni. Fogtam magam, átfordítottam a lábaimat, s háttal fordultam neki, hogy jó erősen meg tudjon dugni.

Amikor már kezdett vészesen közel kerülni a csúcshoz, elkezdte nyalogatni frissen lecsupaszított puncimat, de nekem ez nem volt elég. Hiányzott belőlem a farka, többet akartam!
– Kérlek, ujjazz meg édes, miközben a puncikámat nyalogatod! – nekikészült, belém dugta az ujját, megnyalt, s én elolvadtam. Így folytatta egészen addig, míg szépen rá nem élveztem az arcára – sőt, még az után is kicsit, míg újabb kívánság nem érkezett tőlem:
– Ú, édes, nagyon megkívántam, hogy behatolj a popsimba!

Újabb nagy lépés volt ez az alkalom a szexuális kivirágzásomban. Mennyiszer kérdezték már tőlem:
– Mire vágysz, Lili? Mit szeretnél, mit csináljak veled? – de én minden alkalommal képtelen voltam válaszolni. Egyszerűen sosem tudtam, mit szeretnék. Nem voltam azon a szinten, hogy képes legyek ezeket akár magam számára is megfogalmazni. Nem ismertem a saját testemet, a saját reakcióimat, a saját szexualitásomat annyira, hogy válaszolni tudjak egy ilyen kérdésre. Így hát tökéletes megoldás volt az, hogy a pasi irányított. Instruált, merre forduljak, pózt választott, kiszolgálta magát rajtam, én pedig igyekeztem alkalmazkodni, vele együtt élvezni.

Aztán épp a napokban eszembe jutott, hogy bár már egyre felszabadultabban tudunk beszélgetni a szexről, azért ott még mindig nem tartunk, hogy irányítsam, visszajelezzek. Például ha azt szeretném, hogy máshogy ujjazzon meg, nem mondom. Még mindig él bennem a régi módszer: erősen drukkolok, hogy kitalálja a gondolataimat.
– Na, Lilikém, ez így nem pálya! – koppintottam rá a saját fejemre. – Ügyes lány vagy, most már sokat fejlődtél, itt az ideje, hogy abbahagyd a hibáztatását, ha valamit nem úgy csinál, ahogy arra Te vágysz, s segíts neki, tanítsd meg rá, mi a jó a testednek! Az is lehetséges, hogy még nem vagy biztos benne – ezt is kommunikálhatod nyugodtan. Mondd, hogy szeretnéd most azt kipróbálni, hogy… , s ha ez nem működik, akkor kérd másra. Vagy kérd arra, hogy most ő irányítson, mert Te elbizonytalanodtál. Itt az ideje, hogy elkezdj kísérletezni a testeddel, elkezd irányítani a történteket, hogy megismerhesd a vágyaid!
– Igen. Igazad van. A nyuszi-pózt már olyan ügyesen tudom kérni. Készen állok a következő szintre. – gondoltam, s meg is léptem azt. Felszabadultan instruáltam most én őt.

Őrület, mennyit lehet együtt fejlődni…

A kép forrása itt.

* Sikerült méltó nevet találnunk az új-kedvenc, eltanult pozíciónknak.

Kicsit még mindig bizonytalan vagyok abban, hogy volt-e már orgazmusom. Gyanús, hogy igen, de a könyvek, a filmek számomra teljesen mást sugallanak, mint amit én érzek. Imádom az odavezető utat, de az, amikor úgy vélem, orgazmusom van, még nagyon messze van attól a csodálatos, mindent megmozgató, hatalmas, eszméletvesztős érzéstől, amiben spirálisan elsüllyed az ember lánya. De nem vagyok türelmetlen, tudom, hogy már az is hatalmas dolog, hogy idáig eljutottam, s hiszem, hogy van tovább.

Ilyenkor azt érzem, hogy megfeszül a testem, az izmaim, s mintha elkezdenék süllyedni egy kicsit. Tompul a kéjes érzés, s kicsit meg is könnyebbülök utána, de meg azért teljesen nem nyugszom. Imádom, ha ilyenkor pasi folytatja a nyalást, s onnantól csak még jobb, még intenzívebb lesz az érzés. Talán attól, hogy ekkor még jobban ellazulok.

– Érezted, ahogy elkezd ritmusosan összerándulni a hüvelyed? – kérdezte egy nálam boldogabb szexuális élettel rendelkező ismerősöm pár hónapja, mikor épp azt meséltem neki, hogy szerintem nekem még sosem volt orgazmusom. Vagy legalább is nem vagyok benne biztos, hogy volt.
– Nem. Nem hiszem. – mondtam.

Később pasi mesélte, mit érzett, miközben nyalt és ujjazott:
– Mintha orgazmusod lett volna. Éreztem, ahogy összerándul ritmusosan a hüvelyed.
Megdöbbentem. Nekem ez fel sem tűnt. Semmit sem éreztem ezekből az összehúzódásokból.

A legfrissebb játékunk az volt, hogy megkért, kezdjem el ujjazni magam. Nyitott voltam, de kicsit meg is ijedtem, hisz tudom, hogy már többször tapasztaltam, hogy a saját érintéseimből nem érzek szinte semmit, míg ha ő csinálja ugyanazt, abba beleremegek. (Tudati blokk, tutira.) Egyrészt valahol nemet sem mertem mondani az ötletére, de leginkább nyitott voltam arra, mit tanulok ebből a szituációból, ahol újra átlépem a komfortzónám határát.

Egy rövid ideig nézett, majd kérte, hagyjam magamban az ujjam, s ő elkezdett nyalni.
– Hohó, Lilikém! – szólalt meg a belső hang. – Na, most meglátjuk, hol lakik az igazság! Végre kitapinthatod, milyen az, ha orgazmusod van, ha már magad nem tudod eljuttatni odáig. – És igaza volt a belső hangnak. Kicsit még élveztem is, ahogy masszírozom magam, sőt, talán életemben először még felfedezni is véltem a G-pontom (!). Éreztem, ahogy nedvesedek, ahogy megfeszül a hüvelyem, ahogy lágyan, melegen rásimul az ujjamra, mint barátnőmé is, s a végén igen, éreztem azokat az apró összehúzódásokat is.

Lehet, lassan tudományos bizonyítást nyer, hogy képes vagyok az orgazmusra.

stained-glass-1181864_640.jpg

Fotó: msandresmusic @ FlickR