„Nem kívánom a szexet, és szégyellem magam ezért” – innen indult Zsófi

„Mintha nem működne a testem.
Nem kívánom a szexet, nem izgulok fel, és rettenetesen szégyellem magam ezért.”

Zsófi mondatait idéztem, amik nemrég hangzottak el az egyéni konzultációnkon.

Ahogy mesélt, hallottam, ahogy próbálja visszanyelni a könnyeit.
Elmondta nekem, hogy nagyon szeretné visszanyerni az „egykori önmagát”: azt a nőt, aki még tudott vágyni, nedvesedni, megnyílni a párja előtt.

De minden próbálkozása mögött ott van a félelem, hogy megint nem fog működni.

– Jól értem, hogy nem reagál a tested az érintésre, nem érzel izgalomra emlékeztető fizikai érzeteket? – kérdeztem tőle.

– Igen, de miért történik ez velem?! – csattan fel fájdalommal kevert indulattal a hangjában.

– Szeretnéd érteni, mi történik a testedben, hogy változtathass, mert félsz, hogy elveszíted a párod, ha ez így folytatódik még egy ideig?

– Igen… – jött a válasz mostmár fojtott hangon.

– Tegyük fel, hogy a tested nem romlott el, és tudja, mi kell neki.
Mi van, ha csak pihenésre vágyik?
Ha a tested nem ellened dolgozik, nem akar rosszat sem neked, sem a párodnak, hanem neked akar jót azzal, hogy a  visszavonulást”, a nyugalmat választja, nem a szexet?

Csend lett egy időre.

Zsófi sokáig csak nézett maga elé. 

Aztán halkan annyit mondott:

– Lehet, hogy tényleg elege van abból, hogy mindig csak a munka van. Hogy mindig csinálni  „kell” valamit.

Megindultak a könnyei, nagyokat sóhajtott, még néha fel is nevetett, miközben ecsetelte, mi mindentől ilyen iszonyúan fáradt.
Rámutattam, hogy így talán mégsem olyan furcsa, hogy a teste mindössze annyira képes egy hosszú melós nap után, mint egy székkarfán felejtett, magányos, kinyúlt kötött pulóver.  

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdett másképp nézni a testére.

Elindult onnan, hogy szervízelésre szoruló hibás árucikként tekintett magára, amit „meg kell javítani”, oda, hogy élő, érző, bölcs részeként gondoljon rá, aki jelez és őérte van.
És ha megkapja, amire szüksége van, pihenést, biztonságot, törődést ad neki, akkor lassanként újra elkezdhetnek felébredni az érzékei is. 

Még egy hónapig csak beszélgettünk az alkalmainkon, erősítettük ezt az új szokást, hogy figyelembe veszi a teste üzeneteit, jelzéseit.
Aztán amikor sikerült beépítenie a heti rutinjába a „testszerető” gyakorlatokat, amiket kapott tőlem, ajánlottam neki a Jóni kurzust következő lépésnek.

Így vezettem elő a javaslatom neki:

„Ez nem csak a G-pont felébresztéséről szól.

Inkább arról, hogy hogyan tudod újra meghallani a tested valódi, belső hangját. Az apró jeleit, érzéseit, rezdüléseit. Hogyan tudsz figyelni, és közben  teljesítménykényszer nélkül hagyni, engedni, hogy az legyen, ami van. Ha izgalom, és gyönyör, akkor az, ha közömbös érzés vagy zsibbadtság, akkor az. Mert a virág sem azért nyitja ki a szirmait, mert kényszeríti rá bárki. Hanem mert eljön az ideje. Ezt a fajta figyelmet tudod megtanulni megadni magadnak a kurzus útmutatásán keresztül..”

Néhány héttel később kaptam tőle egy e-mailt, amiben úgy írt az egyik sikerélményéről:

„Tegnap, a 2. meditáció közben csak a légzésemre figyeltem, és valahogy mégis könnyebb lett. Nem történt semmi különös, de a végén elmosolyodtam. Melegséget éreztem. Bizalmat. Olyan volt, mintha egy régi ismerős, akivel olyan jó újra találkozni megölelt volna. És azt mondta volna: rég láttalak, de jó, hogy itt vagy!”

Ilyenkor mindig elérzékenyülök.

Tudom, hogy ezek a csendes percek eszméletlen fontosak. Ilyenkor végre nem akarunk semmit, csak együtt vagyunk saját magunkkal a testünkkel. Újra megvan a kapcsolat.

És így az „ottfelejtett pulóverből” újra egy illatos, mosott-szárított, kényelmes viselet lesz. 😉

Ez a kurzus nem csak technikákról szól.
Ez a kurzus arra tanít, hogyan kapcsolódj a testeddel, és hogyan legyél jelen az éppen aktuális érzeteidnek – mert ez az út vezet az egyre gyönyörtelibb tapasztalásokhoz.
Olyanokhoz, amiket akár még elképzelni sem tudsz, mert sosem volt benne részed:
https://ebredoszexualitas.hu/joni-kurzus/

Egy következő bejegyzésben Dóri történetét hozom majd, aki elmeséli, miért nem hajt már az orgazmusra.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: