Izgatottan vártam a masszázst. Bevallom, abban reménykedtem, hogy szuperjó érzés lesz, és hogy megnyit majd olyan kapukat bennem, amiknek nem is tudok a létezéséről. Azt vártam, hogy felébreszti majd a hüvelyem addig alvó részeit.

Tudni kell az intim-masszázsról, hogy sokféle dolog történhet velünk közben, amit persze tudtam előre. Tudtam, hogy lehet, hogy nehéz lesz, és lehet, hogy csodálatos. Lehet, hogy felszakít régi sebeket és bőgni, zokogni, üvölteni fogok, meg az is lehet, hogy az egekig emel.

Az első alkalom engem a poklok legmélyére rántott le. Nem azért, mert rossz volt a masszőr – épp ellenkezőleg: nagyon is ügyes volt. És nem gondolom, hogy baj, hogy így történt. Egyszerűen szükségszerű volt, hogy ezek az érzések, képek jöjjenek fel bennem most. Bár iszonyat nehéz volt, örülök, hogy szembenézhettem a szörnyeimmel.

 Fotó: Annie Spratt, Unsplash

Volt már olyan életedben, hogy szembenéztél valamivel, amitől rettegtél? Milyen érzés volt? Mit hozott neked ez az élmény?

Én ezt már szinte sportszerűen űzöm: sorra rántom ki a rémeket a szekrényből. Aztán amikor szembenézek velük, már nem is olyan ijesztőek. Számomra nagyon felszabadítóak ezek az élmények.

Most is ez történt. Egyre többször jön elő bennem az érzés, hogy engem valamikor megerőszakoltak, csak nem emlékszem rá, mert annyira nehéz volt az élmény, hogy a tudatalattimba taszítottam. Ez nem biztos, csak azt gyanítom, hogy mostanában kezd a felszínre törni ez az emlék. Azt érzem, hogy valamikor járt bennem valakinek a farka a beleegyezésem nélkül. És már alig várom, hogy ez az élmény tudatossá váljon, hogy fel tudjam dolgozni, és megszabaduljak tőle. Hogy már ne tudjon tovább kísérteni engem.

Amikor megérkeztem Istvánhoz, a masszőrhöz, szóltam neki, hogy az az érzésem, hogy ez a nem ismert traumám most fog a felszínre törni. Mondtam neki, hogy félek, hogy mi lesz, ha ez megtörténik, mire ő megnyugtatott, hogy csak akkor azoknál bújnak elő tudatalatti traumák, akik már készen állnak erre, elég erősek, hog y megbirkózzanak vele. Úgyhogy nem lehet komoly baj.

a masszőr, Kristóf István

Egy ideje már érzem, hogy így van. Kész vagyok arra, hogy megismerjem, mi történt velem. Már elég erős vagyok hozzá, és várom, hogy kiderüljön. Úgy tűnik azonban, hogy ez a trauma nálam nem egyik pillanatról a másikra bújik elő, hanem apránként, szépen, lassan adagolja magát. És ahogy vártam, a masszázs során tényleg előbújt egy része.

El kell mondanom, hogy István szerintem kiválóan kezelte az egész helyzetet. Türelmes volt, és éreztem, minden figyelme rajtam van. Csak adni, csak gyógyítani akart, és látott engem. Nagyon is jól tudta, mi zajlik bennem. Talán nem konkrétan, de tudta.

A helyszín és a felvezetés nagyon megnyugtató volt. Meghitt szoba, nyugodt zene, meleg, illatok. Mindent elmagyarázott, mi fog történni. Szelíd volt és türelmes. Egy kisebb ráhangolódó szertartást  követően egy két órás teljes testes tantra masszázs következett. Néha hozzá ért a puncimhoz, de alapvetően nem egy erotikus masszázs volt ez szerintem, hanem gyógyító érintések sorozata… amiből én semmit nem éreztem… de ez szintén nem István hibája volt.

Talán ismeritek azt a jelenséget, amikor a nő (főleg nőkre jellemző) szex közben „elhagyja a testét”, elkalandoznak a gondolatai, és képtelen érezni azt, ami a testével történik. Ezt a szakma „disszociációnak” hívja. Különösen jellemző ez azokra, akik valami traumát éltek át. Úgy védekeztek akkor, hogy „kirepültek a testükből”, mert amit átéltek, az túl fájdalmas volt ahhoz, hogy fel tudják dolgozni. Nos, én ezt már egy ideje nem csináltam szex közben, most viszont Istvánnál valamiért fokozottan előbújt. Az erősebb nyomásokat leszámítva gyakorlatilag alig érzékeltem valamit a két órás masszázsból. Persze sajnáltam, de közben arra gondoltam, hogy valamiért megvan ennek is az oka, és reméltem, hogy ez is a gyógyulás része. István pedig megnyugtatott, hogy attól még, hogy nem éreztem, a hatás ugyanúgy megvolt.

Az a szokása Istvánnak, hogy a két órás masszázst követően minden esetben rákérdez, hogy szeretne-e a vendég jóni masszázst, vagy itt álljanak meg. Bár addigra már teljesen kételkedtem abban, hogy bármit is érezni fogok a puncim érintéséből, és elvesztettem a reményt, hogy én most csodás gyönyöröket fogok megélni, de igent mondtam. Éreztem, hogy kell nekem ez az élmény.

István arra is felkészített előre, hogy könnyen lehet, hogy fájni fog a masszázs, mert a cél az, hogy kimasszírozza a punciban tárolt traumákat, ha vannak. Ha pedig nagyon fáj, és szeretném, hogy abbahagyja, szóljak.

Hát nagyon fájt. Zokogtam. Mégsem akartam, hogy abbahagyja. Túl akartam esni rajta. Összeszorítottam a fogam, kiengedtem az összes könnyem, amit ki tudtam. Tisztulni akartam.

Ez a masszázs egyfajta utazás. Mindenki máshova utazik, minden alkalom különbözik. Én pedig az első alkalommal a poklok mélyére utaztam. Éreztem, ahogy megerőszakolnak. Éreztem, ahogy bennem van egy farok (nyilván nem dugott meg István, ez csak a képzeletemben zajlott), és keményen baszott jó hosszan. Fájt. Nagyon fájt.

Egy ponton azonban elég lett. Megállítottam a kezét, és ekkor egészen hihetetlen dolog történt. A képzeletemben odakuporodott az ölembe a zokogó kislány-énem. Átöleltem a kicsi Lilit, és szorítottam, simogattam. Minden tudásom elővettem, amit a Heart & Sexuality csoportjában tanultam arról, milyen az ideális szülői reakció. Simogattam, tartottam a kis fejét, amíg sírt, és közben beszéltem hozzá:
– Drága kicsikém! Úgy örülök, hogy itt vagy velem, és hogy elmondtad nekem ezeket! Szegénykém! Tudom, hogy borzasztó lehetett, megértelek! Sírj nyugodtan, amíg jól esik, az jót tesz! Ó, kicsikém, úgy sajnálom! Remélem, tudod, hogy én mindig itt leszek neked! Gyere nyugodtan, bármikor! Én mindig itt leszek, és igyekszem segíteni. Ó, annyira szeretlek, drágám! Csodálatos vagy! Itt vagyok, sírj csak, amíg jól esik…

Nagyon-nagyon hosszan feküdtem így, és közben öleltem a kislány-önmagam. Csodálatos érzés volt így kapcsolódni önmagammal, és ilyen fokú önszeretetet, önelfogadást átélni! István pedig mindeközben türelmesen várt, és nem csinált semmit. Nem folytatta, csak várta, amíg jelzek.

Hihetetlen utazás volt. Egyszerre volt rettenetes és felemelő. Azt gondolom, hogy rengeteg feszültségtől megszabadultam. Kisírtam magamból sok borzalmat, és közelebb kerültem önmagamhoz. Azt még nem tudom, hogy a puncim ettől mit változott – erre talán majd a következő alkalom hozza meg a választ…

István a végén csak keveset beszélgetett velem. Valahogy nem a szavak szintjén történtek a dolgok, én sem igényeltem különösebben, hogy megbeszéljük, mi történt. Csak annyit mondott, hogy már nagyon itt volt az ideje, hogy eljöjjek. És pont jókor jöttem.

Tiszta szívemből ajánlom Kristóf Istvánt ez alapján az egy alkalom alapján. És remélem, aki szintén elmegy hozzá, hasonlóan fontos élményekkel gazdagodik – akár brutális mélységeken, akár hihetetlen magasságokon át. Meséljetek majd, ha elmentek!

Korábbi videóm a yoni-masszázsról: